Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1881-11-27 / 48. szám

és autonom testületek tevékenységének igénybe vételével vezesse. — Egyházi és világi férfiaink bölcseségétől, egymást kölcsönösen segitő, Erdélylyel immár teljesen lett egyesülésünk után lényegesen hatványozott közre müködésöktől fog függni, hogy a megalapított szervezetbe, az élet mozgató szelleme költözzék és a testet, a gépezetet az élet lelke elevenítse és tartsa fel (Helyeslés.) A köznevelés és oktatás szervezetébe egészen uj és társadalmunkat gyökeresen átalakító eszméket nem vettünk be, mert az iskolát nem tartjuk forrongó eszmék küzdterének, hanem az összes társadalmat átható, már megtisztult világnézet kifejezésének. — Ha mégis az oktatás ügyét minden irányban felkaroltuk, tettük azt alaptörvényeinkben gyökerező jogainknál és önfentartási ösztönünknél fogva, az egész ország előtt nyíltan bevallván, hogy iskoláink mindenestül egyházunk testéhez tartoznak, hivek maradván őseink ezen hitéhez. (Tetszés.) Megjegyezzük, hogy midőn iskoláinkat felekezeti érdekeink ápolására, fejlesztésére fentartjuk, tökéletesítjük, ugyanakkor, miként eddig, ugy jövendőben is, a magyar nemzeti közműveltség szent ügyének is akarunk szolgálni. (Igaz ! Ugy van !) Es mert ily küldetésünkkel és elhatározásunkkal a magyar állam vállairól a teher és felelősség egy részét átvesszük, bizalommal számítunk arra, hogy a ,coordinatio literariae institutionis* és „suprema inspectio4

kérdései alaptörvényeink értelmében, s a régi szokás és gyakorlat utasításai szerint oldatnak meg a kormány és országgyűlés által. (Elénk helyeslés.) Én magam részéről ugy a kormány mint országgyűlés bölcsességétől e tekintetben a legjobbat várom. Hatra van, a miről mindenek előtt kell vala szólanom, a magyar reform, egyház közalapja, melyet a zsinat létre hozott. Magas emelkedésben tarthatja mindnyájunk lelkét az a gondolat, hogy a mag, mely ezelőtt majdnem egy negyed századdal egyházi és világi férfiaink gondoskodása által elvettetett, épen a mostani zsinaton a cél fenségétől áthatott lelkek szent buzgósága folytán, már-már termő életfává változott. Szabad legyen hinnem méltóságos és főt. zsinat, hogy ha csak ez egyet végeztük volna is, ezen egyetlen eredmény is, — emberül szólva — örök időkre bizositja országos összegyűlésünk emlékét (Tetszés). E korszakalkotó nagy tett hódító hatása alatt engedje meg a mélyen tisztelt országos zsinat, hogy azon boldogító hittel hagyjam el elnöki székemet, hogy a magyarországi ref. egyház nemcsak volt, hanem lesz is. (Hosszantartó lelkes éljenzés.) Az elnöki beszédre Révész Bálint felelt a debreceni ref. egyház nevében, mint azon egyház lelkipásztora, melynek az a szerencse jutott osztályrészül, hogy a zsinatot kebelébe fogadhatta. Ezen újonnan épült iskola alapköve letételekor, midőn a zsinat iránti indítvány egyházkerületünk e tanácsterméből szétküldetett a testvéregyházkerületekhez : még alig mertük remélni , hogy ezen zsinat csakugyan létesülni fog és ezen iskola dísztermében fogja megtartani illéseit. Sőt később is annyi hullámok verdesték körül a megindított eszmét, annyi ellenkező irányú szelek tamadtak ellenében, hogy sokszor kételkedni kezdtünk, mi lesz belőle ? De valahanyszor kételkedtünk és csüggedeztünk, exc.-iad bölcseségére és tapintatosságára gondoltunk, és elmondhatom, hogy exc-iadnak köszönhetjük leginkább, hogy ezen zsinat létrejöhetett és tanácskozásait befejezhette. (Lelkes éljenzés.) Az exc-iád elősorolta nagy horderejű határozatokból, a melyek a zsinat tanacskozásai folytan létrejőthettek, csak a konvent kérdését említem fői, mint a melyből szármázott leginkább a félreértés, a mely immár eloszlott. A konvent meg van állapítva és be van ékelve egyházunk szervezetébe, és azt hiszem, hogy ezután minden félreértésnek és kellemetlenségnek vége fog szakadni (Helyeslés). Most már itt állunk az elválás bús órájaban, itt vagyunk együtt ezen teremben, hol Isten nevében és segedelmében bizva, elkezdtük tanácskozásainkat, és az ő dicsősége megdicsőítette magát erőtlenségünkben. Végeztünk annyit, a mennyit lehetett, s elvégeztük azt, a mi élénk kitűzve volt. Átéreztük mindannyian az apostoloak azon nagyjelentőségű szavait i Nem azé a siker, a kiplántal és öntöz, hanem Isten az, ki előmenetelt ad Itt vagyunk — mondom — e teremben a bucsu megható órájában, hol ugy tekintünk egymásra, mint a búcsúzó Pal apostol az efezusi hívekre, mondván : Az én orcámat ti többé nem látjátok. Kik e teremben vagyunk, talán sohasem latjuk többé egymást, ugy, a mint itt együtt voltunk. De zárjuk keblünkbe az egymás iránti testvéries szeretetet, és boldogító emlékezetet. Miután pedig lehetetlen, hogy hozott határozatok és megalkotott törvények, bárminők legyenek is azok, mindenekre nézve kielégítők és kedvesek legyenek, rendeljük alá tehát mi is egyéni nézeteinket és meggyőződésünket a közmegegyezéssel hozott törvényeknek és igyekezzünk azoknak, miként az apostolok, az egyházi életben érvényt szerezni. Midőn az apostolok mesterüket az égbe emelkedni látták busán állották elhagyatottsaguk érzetében ; de egy szó hallatszott hozzájuk megnyugtatólag. Maradjatok együtt Jeruzsálemben! Együtt is maradtak, és ezen egyetértés eszközlé azt bennök, hogy csakugyan felöltöztettek mennyei erővel. Ezt fogja bennünk is eszközölni Isten, ama mindenható atya, s azért ezen érzést, ezen elhatározást vigyük el innen magunkkal: habar szétosztunk is a jelen órában, de együtt leszünk és együtt maradunk ref. egyházunk javanak előmozdításában. Vigyük el magunkkal azon érzetet, hogy ex.-ciád, a ki velünk volt, midőn nehéz harcok intéztettek egyházunk ellen, — velünk volt annak derült napjaiban, ezután sem hagy and el j bennünket. (Hosszas éljenzés.) Nagym. báró 1 Fogadja hálás köszönetemet részint Debrecen városa és polgármestere, részint a debreceni ref. egyház s annak főgondnoka részéről is, itt ezen teremben folytatott tanácskozásaink közt irányunkban tanúsított előzékenységeért, gyengédségeért és tapintaj tosságáért s egyszersmind tartsa meg városunkat és ref. egyhazunkat kegyes jó emlékezetében. (Éljenzés.) Es most azzal a buzgó óhajtással végzem be beszédemet. hogy Nagyméltóságodnak áldásdús, hazát s egyhazat egyaránt boldogító életét s egyszersmind elnöktársanak, a Főtiszt, és Mélt. püspök urnák életét, kinek egyházkerületével most oly testvérileg összeolvadtunk — mindkettőjüknek életét számos éveken keresztül tartsa meg az isten ! Majd b. Vay Miklós intézett a meghatottságtól remegő hangon rövid búcsú szót elnöktársához, a jegyzői karhoz, a zsinat tagjaihoz, a debreceni ref. egyházhoz és városhoz. Mighxtó záriinát mo.idott erre Nagy Péter püspök, s utanna felzendült a zsinati tagok ajkairól. .Légyen te kőfalaidban csendesség és jó békesség.' Az