Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1881-01-30 / 5. szám

Es meg egyet, mivel már benne vagyok. Igen kérek minden hozzáértőt, ne tiltsa fáradságát, vegye elő felekezete énekes könyvét, és osztályozza annak énekeit, a melódiák könnyebb és nehezebb volta és hangterjedelem tekintetbevételével, kisebb és nagyobb tanulók számára valókra. Ha ehhez még a szebbeket megcsillagozza, a silányabbakat pedig zárjelbe teszi, annál jobb. Igen jó hasznát venné ezen munkálatnak minden vallástanitással és vallástankönyvvel foglalkozó ! Turcsányi A. A munka kezdetén. III. Sárkeresztur, 1881. Jan. 5. Kedves Nagytiszteletii úr ! Nyitva tehát előttem a tér a nemes munkálkodásra ! . . . Eszméket ébreszteni, terveket csinálni, hangzatos Ígéretekkel, fennkölt elhatározással lépni a pályár?, szép és dicső dolog; de magában véve még nem elég. A mai világ tetteket vár. A szó előtte nem egyéb üres frázisnál, melyre csak mosolyogni lehet s a legforróbb lelkesedés is csak az ifjú sziv kedves, de hamar hervadó virága, mely legfölebb pillanatnyi élvezetet nyújt, de gyümölcsöt nem kell tőle várni. „Mutasd meg tehát hitedet a te cselekedeteidből !(< Ez a szózat hangzék felém, midőn az üdvözlések és is. merkedések napjai után eljött végre a munka ideje is. Rajta ! mutasd meg, mire vagy képes a cselekvés terén ; mennyit birsz megvalósítni azokból a szép eszmék s tervekből, melyeket pár évvel ezelőtt („lelkészi pályám kezdetén* című dolgozatban) magad elé kitűztél. Ilic Rhodus, hic Salta! En istenem, légy segítségül az én erőtlenségemnek ! . . . Hogyan kezdjek a munkához, mi a legsürgősebb, a legégetőbb tennivaló egyházamban, gyülekezetemben ? Ki tudja azt megmondani ! Itt az egyház anyagi helyzete, amott a vallásos és erkölcsi élet fogyatkozásai várnak reformatori kezekre : melyik elsőbb, melyik halasztható, mi legyen az első lépés a cselekvés terén ? Beláttam, hogy mindenekelőtt ismernem kell a helyzetet. Es elkezdtem tanulmányozni az egyház régibb és ujabb jegyzőkönyveit, iratait, számadásait; kutattam, vizsgálódtam, kérdezősködtem. Azt nem nagy mesterség volt felismerni, hogy az egyház anyagi viszonyai menynyire ziláltak. Adósság, az természetesen itt is van. Szerencse, hogy nem több félezer forintnál. Annál elrémitőbb a hívek hátralék tartozása (mintegy 2500 frt) a megelőző évekről. Fizetni kellene jobbra-balra s a pénztárban nincs egy árva fillér. A hivek pedig nem tudnak vagy nem akarnak fizetni. . . Kellemetlen egy tapasztalat ! De miként áll a gyülekezet vallás-erkölcsi tekintetben ? Ezt már nem oly könnyű dolog hamarosan constatálni ; ennek megítéléséhez nem félesztendő, de évek kellenek ; mert csakis az egyesek lassankénti megismerése után juthatni el az egész általános jellemének meghatározásához. Mindamellett már most is mondhatok annyit, részint a magam, részint mások tapasztalatai után, hogy e nép, mely az én lelki gondozásomra bízatott, nagyon is szükségét érzi egy olyan lelkésznek, a ki „reformátora, vjjáteremtője kiván lenni népünk valláserkölcsi s közvetve társadalmi életének.**) Gyülekezetem lélekszáma megközelíti az ezerhétszázat. Általában jómódú s kevés kivétellel földmives emberek, a kik gabonakereskedéssel s másnemű élelemcikkek elárusitásával ex professo is foglalkoznak. S épen ez az üzleti hajlam, ez a haszonkereseti s nyerészkedési vágy az, mi őket sok tekintetben önzőkké, anyagias irányuakká teszi, sőt annyira ragadja, hogy a haszon kedvéért nem egyszer túllépik a puszta élelmesség és becsületesség hatarait. Ez az oka, hogy e nép a környékben többé-kevésbbé rossz hirben áll s előttem is eleitől fogva nem a leghízelgőbb kifejezésekben lőn jellemezve. E gyökeres hibán kívül egyébb hiányok is mutatkoznak ugy vallásos, mint erkölcsi életében. Nem akarom, de nem is tudnám még ezeket egyenkint elszámlálni ; legyen elég további jellemzésül csupán anynyit mondani, hogy a nép, dacara egyébb hibáinak, szívesen s naponkint fölkeresi az istenházat, kivált mostanában a téli hónapok alatt; lelkesen énekel, figye. lemmel hallgatja az igét, résztvesz a szent vendégségben, egyszóval igen szereti vallását, egyházat, ámde a mindennapi élet terén vajmi kevés tanújelét adja az igazi, kegyes ker. életnek s a szent célok iránti nemes áldozatkészségnek. Oh pedig a hit jó cselekedetek nélkül meghalt állat. Mindezek utan beláttam, hogyha híveim valláserkölcsi s szellemi életének reformálására valamit tenni akarok, mindenekelőtt saját életemmel, saját példammal kell előttük jó irányban világolnom. Be kell bizonyítanom, hogy isten igéjét nemcsak hirdetni, de egyszersmind követni is igyekezem, hogy a mint érzek és szólok a templomban, ugy gondolkodom és cselekszem a templomon kiviil is az életben. Másként alig van mód és eszköz odahatni, hogy az altalain elhintett magvak a hivek életében gyümölcsozésre jussanak. Vajha azért a/ én életem minél tökéletesebb megtestesülése lehetne a krisztusi elveknek s követendő példánykép azok előtt, kik engem pásztoruknak, lelki atyjoknak tekintenek. Hozzákezdtem a munkához egyszerre két irányban ; egyfelől az egyház anyagi ügyeinek rendbehozására, másfelől az igének minél hathatósabb hirdetésére törekedtem, s törekszem folytonosan. Hogy miként járok el mindkét tekintetben, később röviden vázolni fogom. Most csak futólag kívánok megemlíteni némely dolgokat. Először azt, hogy én jóllehet nem kevés súlyt helyezek arra, hogy egyházam anyagi tekintetben is minélelőbh jó lábra álljon, mindamellett * Lásd »lelkészi pályám liezdttén« c. dolgozatomat. Prot! Egyh. és Isk. Lap 1878. évfolyam, 1174. lap.