Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1881-10-02 / 40. szám

tanulmányozza, hanem olykor-olykor szórói-szóra be is tanulja s művészi ékesszólással előadja. Azt mondám : szórói-szóra, mert részemről egy klasszikus egyházi iró beszédjén véteknek tartanám valamit változtatni csak azért, hogy egy — két mondat másként stilizálása által már feljogosítva érezzem magamat mások előtt így szólhatni: „nem a magam beszédje ugyan, hanem átdolgozás.® Szerintem az ilyen átdolgozás rosszabb az eredetinél. En a kitűnőbb prédikációt vagy teljesen érintetlen hagyom s ugy tanulom be, a mint irva van, vagy ha átdolgozása látszik szükségesnek, inkább el se mondom, vagy ujjá alakitom oly formán, hogy megtartva belőle az eszmemenetet, egészen uj köntösbe öltöztetem, azaz elejétől végig újra fogalmazom. Az ilyenforma átdolgozásra azonban ritkán van kedvem s jobb szeretem követni a műalkotás azon módját, hogy miután a kidolgozandó thémára vonatkozólag egy pár rokon irányú prédikációt vagy értekezést végig olvastam s jegyzéseket tettem, magamnak egy teljesen önálló tervet készítek s a papírra tett bő vázlat után megpróbálom a magam erején, minden compilatiót mellőzve, irni meg prédikációmat. Természetes, hogy egy kezdő lelkész nem hozhat létre valami remek-műveket, habár folyvást ezen az űton haladva idővel olyanokat is teremthet; de tapasztalatom szerint e többé-kevésbbé gyenge alkotású műveimmel rendesen nagyobb s maradandóbb hatást érek el, mint sok klasszikus prédikációval. Csak az a kár, hogy új prédikáció Írására, bármily kedves is az abból származó öröm, az embernek ritkán van kedve, ideje, hangulata. Elég, — kedves nagytiszteletű úrnak megsúghatom — elég, ha havonkint legalább egyszer léphetek föl a saját prédikációmmal. Azaz, hogy bocsánat ! . . . a magam szellemi konyhájáról kerülnek ugyan ki a vasárnap délutáni s hétköznapi biblia-magyarázatok, valamint többnyire a halotti beszédek is, csakhogy ezek kissé pongyolább köntösben, t. i. nem teljesen kidolgozott alakban, hanem xzalxidon előadra. — Egyébkor azonban lelkiismeret furdalás nélkül fordulok hírnevesebb egyházi íróinkhoz egy kis kölcsönért, míg lassankint teljesen a magam lábára állhatok, a mire ugyanis minden valamire való szónoknak törekednie kell. Igy is elég dolgot ad minden vasárnap reggel a prédikálás. Mert bizony én — ismét elárulok egy titkot kedves nagytiszteletű úr előtt —- nem egyszer már szerdán, rendesen pedig csütörtökön reggel már hozzálátok a prédikáció betanulásahoz s ezzel foglalkozom egész vasarnap reggelig naponkint — legalabb egy órát. S ezzel azt érem el, hogy a vasárnapnak mindig nyugodtan nézhetek elébe még akkor is, ha történetesen temetés, betegség vagy mas akadályozó körülmény jönne is közbe. De teszem ezt másfelől azért is, mert egyáltalában nem vagyok baratja annak a nagyon elterjedt praxisnak, hogy prédikációnknak egyszeri-kétszeri elolvasása után a szószékre lépjünk. Ez szertölött könnyű, de bizony-bizony . . . könnyelmű munka. Az efféle prédikálassal sem híveinknek, sem magunknak semmiféle lelki gyönyörűséget nem szerzünk. Csak akkor élvezet, a mint mondani szoktuk, a prédikálás, ha beszédünket derekasan betanultuk s ép ezért bátran, folyékonyan, szónoki hévvel és modorban adjuk azt elő. En ugy vélem, ennyit méltán megvárhat tőlünk ugy a gyülekezet, mint hivatalunk fontos volta és a szószék méltósága. Egészen máskép járok el a bibliai magyarázatokra s a halotti beszédekre való készületnél. Ezeket is jó lenne ugyan betanulni, de már itt a szükség törvényt ront. Mikor ezelőtt egy évvel a vasárnap délutáni biblia magyarázást megkezdeni akartam, nem volt hova fordulnom. Nem voltak kezemnél kész bibliamagyarázatok, vagy legalább nem olyanok, melyekkel meg lehettem volna elégedve. Mit tegyek ? . . . . Összekerestem kis könyvtáramban minden magyar és idegen nyelven írott kommentárt vagy erre a célra szolgálható műveket, átolvastam mindegyikből a megmagyarázandó verseket illető passzusokat, kijegyzettem a főbb gondolatokat, magam is elmélkedtem kissé s aztán elkészítettem a bibliamagyarázat vázlatát; egyszer-kétszer végig gondoltam az egész eszmemenetet, itt-ott a kifejezések iránt is megállapodásra jutottam és aztán .... Isten nevében a szószékre léptem. Merész vállalkozás egy kezdő szónoktól, — a minthogy bennem is megremegett a lélek, a könnyen megtörténhető belesülésre gondolva, de jó szellemem mégis megsegített. Azóta mind a vasárnap délutáni, mind a hétköznap reggeli bibliamagyarázatokra a most jelzett módon szoktam készülgetni s már az eddigi gyakorlat is annyira képesített, hogy a szabad előadás semmi különös nehézséget nekem nem okoz. Ehez azonban szükséges, hogy tárgyunkkal teljesen tisztában legyünk, azaz, hogy meg legyen részünkről a kellő előkészület, mert e nélkül, vagyis ex tempore bibliát magyarázni szerintem vagy absurdum vagy csak a nagyobb capacitások kiváltsága. Legterhesebb rám nézve a halotti beszédekre való készület. Eleinte a mások beszédjét keresgéltem elő, de az idő rövidsége miatt csak félig-meddig tanulhattam be s igy előadásom sem lehetett könnyed és biztos; hozzájárult még, hogy a hasznaiható prédikációkból is csakhamar kifogytam s magamra lettem utalva. Minthogy pedig a temetésekre való készületre sokszor alig jut több idő pár óránál, mi alatt egy valamire való prédikációt megírni teljes lehetetlenség : itt is megint csak a vázlat készitésra s a szabad előadásra kellett szorulnom. Előbb mások kész beszédje után csináltam meg a vázlatot, majd az alkalomhoz képest teljesen önállóan tevém papírra azt, — a fenmaradt kevés időt arra használva, hogy az egész beszéd eszmemenetét át-meg átgondolám. Ily módon nem egy esetben igen sikerült halotti prédikációt tartottam, jobbat, mint ha kidolgoztam s betanultam volna : azonban az a nyughatatlan érzés, melylyel ilyenkor a szószékbe megyek, nyilván annak a jele, hogy a temetési alkalmakkor szabad előadási ügyességemben még eléggé nem bi/halom. De azt