Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1881-09-25 / 39. szám

munkálatot, melyet Szász Károly és Kovács Albert dolgoztak ki, s mely az egyes egyházkerületek énekügyi bizottságainak véleményadás végett még a mult évben kiadatott', azt kell nyilvánítanunk, hogy Szász Károly és Kovács Albert urak ezen dolgozatát mi nem láttuk, rávonatkozólag véleményt nem adtunk, sőt a mult évben, de még azelőtt is ez a mi 1877. május havában kinevezett énekügyi egyházkerületi bizottságunk soha összehíva nem volt. Igaz, jelent meg egyházkerületünk részéről az ,Erdélyi protestáns közlöny* f. évi 29—30. számában egy szakavatott s tudományosnak mondható véleményes jelentés erről az énekügyről, csak hogy az nem a mult évben, hanem még 1879-ben készült; nem is a dunántuli énekügyi bizottság véleménye, hanem ennek elnökeinek műve; és nem is Szász Károly meg Kovács Albert dolgozata, hanem az 1867-ben megjelent erdélyi énekeskönyv felett véleményez. Igy állván a dolog, annál nagyobb érdeklődéssel várjuk a 29-dik számban megjelent közlés következő szavainak : ,az uj énekes könyv tervvázlata e szerint elkészült s a javaslat megküldetik az egyes egyházkerületek énekügyi bizottságainak, hogy azt tárgyalás alá vegyék* beváltását; a mikor majd, ehhez a vallásunkat annyira érdeklő szent tárgyhoz, igénytelen tehetségünkhez képest, mi is hozzá . szólni törekszünk. K. G. * Szerkesztői mondanivaló. K. S. R. Lak. Cikke a később érkezett igazítás figyelembevételével jövő számban. NECROLOG. Warga-Rajka Teréz emléke. Eolyó évi junius hó 23-án, szép, derült nyári időben, az éjféli órákban hunyta le örökre szemeit a hivatott irónő Rajka Teréz. Csak 38 éves volt. Még soká élhetett volna. Férjét, Warga Lajost, a sárospataki főiskola egyik legbuzgóbb hittanárát, 13 évi boldog házasság után, mély gyászban, sajgó fájdalmak közt hagyta itt. A megboldogult nemes léleknek hűlt tetemei junius 25-én vitettek ki az örök nyugalomra, a sárospataki református templom kertjéből. A koporsó körül zokogó férje, Kolozsvárról idesietett anyósa és nővérei állottak. A ravatalt számos koszorú borította ; egyik legszebb volt az, a melyet a theologiai ifjúság adott részvétének kifejezésére. A temetés nagyszámú résztvevő közönség megjelenése és fájó könyei közt ment végbe. A közönség aztán szétoszlott s lassanként feledni kezdett. Nem ugy a bánatos férj. O nem feledhet olyan könnyen. Az uj iskolai év megkezdése után f. hó 10-én köziskolai széket hivott egybe az akadémiai igazgató. Teljes számban voltjelen a tanári kar, mikor a jegyző az elnök felhívására következő levelet olvasta fel; „Tekintetes közigazgató ur! Azon közrészvét, melyet nagyra becsült tanártársaim felejthetetlen, áldott jó feleségem halala alkalmával tanusitni szívesek voltak, arról győzött meg, hogy lelkemnek elköltözött jobb fele nemcsak szívemet hódította meg egészen, hanem a jó emberek tiszteletét is megnyerte. Ha igy volt — és talán hitemben nem csalódom, hogy igy volt — méltán megérdemli, hogy valami, bár oly szerény emlékről gondoskodjam, mely nevét, legalább egy időre feledékenységbe merülni ne engedje. Ezen nagy buzgóság természetesen érthetetlen azok előtt, kik minket nem ismertek, s nekem nem illenék felette dicsérő beszédet tartani, de nem is szükséges; mert, hogy mi voltunk mi egymásnak és hogy mit óhajtott, elmondta az áldott jó lélek ez előtt három évvel, midőn egy költeményében igy elmélkedett: A multak felett, ha átrepülni tudnánk, S a lehajlott évek elejére jutnánk : Együtt kezdenők-e ismét azt a pályát, Melynek igaz szívvel végeztük munkáját ? Kezet adnánk újból — én hiszem — egymásnak, Magát ki nem érzi semmiben hibásnak ? Mit rejt a jövendő számunkra, ki tudja? Messze nyulik-e még életünknek utja ? En menjek előre át a véghatáron ? Oh csak ne maradjak árván e világon ! Önző emberek közt megfagyna a lelkem, Hadd legyen, ki értem meleg könyet ejtsen. . . (1878. jan. I.) Végzetünk az ő forró óhajtását teljesítette. Ő elment előre s engem itt hagyott küzdeni, dolgozni. Es mégsem hagyott egészen ; mert nemes szelleme velem van szünetlen, s csak sugalatát követem, midőn elköltözöttnek alább felsorolt műveit a főiskola könyvtárának felajanlom, hogy emelkedett, szép szellemének legyen ott egy parányi emléke. E művek következők : 1. Költemények. 2. Flóri uj könyve. 3. Flóri és Kálmán könyve. 4. Flóri könyve (melyet átdolgozott.) 5. Lányok könyve. 6. Képes játékkönyv (melyben hasonlóan van dolgozata.) 7. Az 1871. évben készült utolsó fényképének nagyított másolata. Végre, miután boldogult a keresztyén szeretet munkait is tehetségéhez mérve gyakorolni igyekezett, hogy lelkének ezen szép vonása se maradjon megjelöletlenül, a tanári nyugdíjintézet részére, az ő nevében, ide mellékelek 25 frtot, mely összegecskét idővel még gyarapitni szándékszom s csak azért nem szólok most határozott összegről, mivel nem szeretném, ha Ígéretemet beváltani nem állana módomban.