Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1881-08-21 / 34. szám

minden lehető eszközt és körülményt, fénye és hatalma öregbitésere. S ezen nem is csodálkozhatni. Hiszen a jó számítás, az élelmesség, az előrelátás, mindig oly kedves fegyver szokott lenni a létért való küzdelemben. Jól tudjuk, hogy midőn hajdan pl. a pogány rómaiak bekeblezendők valának a keresztyénségbe, e célból a leghatalmasabb eszközök egyikének tekintetett a ker. egyháznak azon intézkedése, miszerint a nagy tiszteletben tartott pogány istenek, félistenek, géniusok, a melyekről a pogány népek nem tudtak sehogy lemondani, mintegy kárpótlásul a keresztyén szentekkel helyettesittettek: igy jött létre a ker. egyházban a még ma is nagy tiszteletben alló hagiolatria. Hajdani isteneik helyett a festők védszentjökül megkapták Sz. Lukácsot, az ácsok Sz. Józsefet, a csizmadiák Sz. Krispint, a ludak Sz. Gallust, a juhok Sz. Vendelt, a lovak Sz. Leonhardot, a kólikások Sz. Erasmust, a fogfájósok Sz. Apollóniát, Velence Sz. Márkot, Pádua Sz. Antoniust, az angolok Sz. Györgyöt, a spanyolok Sz. Jakabot stb. stb. Nem is véve számba azt, hogy ilyetén szentté avatás vagy kanonizáció azaz a nép jólétéről, üdvéről való gondoskodás eleintén mindig tekintélyes pénzforrásul tekintetett az egyház részéről, nevezetesen Nagy Karoly idejében, amidőn is minden nép, minden céh, minden nyavalya, szerencsétlenség, elemi csapás, város, templom, klastrom, ország, megkapta a maga védszentjét: a kanonizációk meghoztak a ker. egyháznak azon beláthatatlan hasznot is, hogy Rómából a szentté avatás, patrónus adomanyozas címén töménytelen aldas háramolvan az elgyötrött, szűkölködő népre, felkölté kétségkívül a nép bizalmat a szentszék iránt, ami külsőleg aztán a hívők szamának gyarapodását eredményezte. A szentszék osztogatta aldasait s a nép epedett az áldás után. Ily viszonosság állott fenn a nép és a szentszék között. Ily eszközök felhasználása mellett növekedett is hajdan rohamosan a ker. egyház S a mai szentszék híven ragaszkodik történelmi tradícióihoz. Igy történt nem régiben Cyrill és Method szentté avatása is. Ugyan mikor kínálkozott volna jobb alkalom a nevezett férfiak kitüntetésére és mikor lett volna hasznosabb is a róm. szentszékre nézve bizonyságát adni a szlávok iránti tiszteletének, rokonszenvének, leereszkedésének, barátságának, az ő érdekökben Istennél való közbenjárásának, mint épen most, a szlávok állami helyzetének változása ideiében, midőn tudvalevőleg a szláv elem kezd szerepelni, kezd magának hovatovább tért hódítani a kontinensen ? O szentsége az encyklika megírásánál a keleti viszonyokra függesztvén szemeit, igy gondolkozhatott : hány szláv érzelmű keresztény létezik szétszórva a föld kerekségén, akik talán Luther vagy Kálvin tanaihoz ragaszkodnak ugyan, de Cyrillnek és Methodnak a szláv nyelv terjesztése körüli buzgalmát is kitűnő tiszteletben tartjak. Ezen eretnekek iránti tekintetből ís Cyrill és Method legyenek a r. kath. egyház részéről kitüntetve ; alakjaik a r. kath. egyház kebeléből magasodjanak ki jobban, mint azelőtt; mi katholikusok emeljünk e férfiaknak szobrokat, képeket, kápolnákat, talán bazilikákat is ; Cyrillre és Methodra emlékezzünk mindnyájan minden esztendőben, hogy a szlávokkal szorosb viszonyt kössünk, hogy a szláv érzelmű eretnekek is ezen műveletünk altal meglágyuljanak, felénk hajoljanak s végül védszentjök körül sorakozzanak. S e feltevésben bizonyára nem lehet csalatkoznunk, mert maga a szeptemberi encyklika nyilván mondja : „ a hívek Cyrillhez és Methodhoz imádkozzanak, hogy az eretnekeket arra indítsák, hogy az iqaz egyházzal ismét egyesüljenek'1

; nemkülönben a f. é. február 8-kán kelt encyklika ugyanezt mondja: ,azok is, akik nem élvezik a kath. egységet, de ama szent embereket (t. i. Cyrillt és Methodot) tisztelik és becsülik, arra lesznek indíttatva, hogy egyesülésre és ezen apostoli szék-i hez való csatlakozásra vágyódjanak, ha tekintetbe fogják venni, hogy mily következetlenség megválva lenni azon egyháztól, mely az ő hittanukat, saját állításuk szerint, anyjának és tanitó mesterének tekintette. * Ha közelebbről vizsgáljuk a fennálló viszonyokat, talán nem tévedünk, ha azt mondjuk, hogy ő szentsége nem épített egészen homokra, mert hisz csakugyan hány szláv protestánsnak megifjodik a lelke Cyrill és Method ez uj szerepeltetése alkalmából? Hány szláv protestáns fogja ez uj ünnepen, - kivált ama területeken, ahol a nemzetiségi súrlódások már régidőktől íogva az egyházakban is napirenden vannak, — a misét örömdagasztott kebellel meghallgatni ? Hany szláv plébános nyer alkalmat ez uj ünnepen a róm. kath. egyházat a szláv nemzettel mintegy identifikálni? S igy nem is csoda aztán, hogy találkoznak némely túlzók, akik a szláv nemzetiség megóvását a róm. kath. egyházba való áttéréssel vélik lehetpnek; akik nemzetiségűk kedveért képesekvallást cserélni. Valóban furcsának tűnik azonban fel, hogy míg a szlávok semmi fontosabb szerepre nem tartottak igényt, addig Cyrill és Method apostolok, történelmileg feljegyzett érdemeiknél fogva, a róm. kath. egyház részéről csak egyszerűen „tiszteletben tartattak8

, mint bárki mas érdemes egyén ; de midőn idővel egyes szláv (cseh, morva, horvát) törzsek mozogni kezdtek, Cyrillnek és Methodnak már akkor több érdem tulajdoníttatott, mert akkor mar IX. Píus érdemeseknek talalta őket „beatificatióra* ; mindazáltal még nem volt IX. Pius idejében annyi érdemök, hogy kanonizaltassanak, mert bármennyire esedeztek is a vatikáni concilium idejében a püspökök az iránt, kérelmöket a pápa mindannyiszor megtagadta. Csak most, a legújabb időben, 1880-ban fejlődtek ki már Cyrill és Method érdemei annyira, hogy személyök az egész róm. kath. egyházban az imádás tárgyává lehessen. Mi azt hisszük, hogy az életben egyszer megszerzett érdemek az illető egyén halála után többé nem változhatnak, nem fejlődhetnek; s igy Cyrill és Method érdemei már ezer évvel ezelőtt meg voltak alapítva; legfeljebb az utódok igazságtalan és tökéletlen ítéletén,