Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1881-08-14 / 33. szám

58) A sárospataki állami tanítóképezde értesítője két évről. Igazgató Dezső Lajos. Értekezés: Comenius Amos János Magyarországon, az igazgatótól. Tanulók sz. 1879/80 ban 65, kik közül 41 helv. hitv.; i88o,-ben 64, kik közül 50 helv. h.; a gyakorló iskolában a nö­vendékek sz. 45, illetőleg 38. 1879,80-ban magyar nyelvi póttanfolyam tartatott, melyre 106 tanitó jelentkezett. A lefolyt évben a tanulók a tűzíecskendő kezelését el­sajátítván, a városi önkéntes tűzoltó-egylettel közremű­ködtek a tűzoltásban. 59) Horváth Endre és neje Riel Flóra sátoralja­újhelyi nőnevelő-intézetének értesitvénye. Növendékek sz. 54. Az intézet, mely 28 év óta áll fenn, a lefolyt évben nyilvánossági joggal ruháztatott fel. A bentlakó növendékek teljes ellátásért és taníttatásért egy tanévre 200 frtot fizetnek. TÁRCA. A munka kezdetén. VIII. Sárkeresztúr, 1881. julius 4. Kedves Nagytiszteletü ur ! Ma épen egy éve, hogy rendes lelkészi hivatalo­mat elfoglalva, az ur szőllőjében munkálkodom. Istennek hála, nyugodt kebellel tekinthetek ugyan vissza eddigi működésemre, de másfelől mélyen érzem azt is, hogy még mindig csak „a munka kezdetén* vagyok. Isten segedelmével tovább haladok tehát e szép pályán, melyen elindulék. Szép, gyönyörűséges az va­lóban, ha kedvvel fogunk a munkahoz ; de bizony van­nak tövisei is. Nekem is volt mar alkalmam érezni e tövis-szúrásokat, de a melyekre azonnal ráborítottam a fe­ledés fátyolát, szüntelen eszemben tartván, hogy nincsen rózsa tövis nélkül. Kiég az nekem, ha ez egy év alatt — jó óraban legyen mondva — sikerült megnyernem a hívek osztatlan bizalmát és szeretetét. E jóleső tudat bir­tokában keveset gondolok pályám nehézségeivel s re­ménynyel és bátorsággal nézek a jövő elé. Sok nehézségei vannak pedig a lelkipásztori hiva­talnak. Egyebekre most nem reflektálva, legnehezebb­nek tűnik fel előttem, a hívekkel való bánásmód. A lel­kipásztortól mindenki megvárja s ugy is illik, hogy szeretetteljes, jóságos szívű legyen minden ember, külö­nösen pedig hívei irányában. Neki sohasem szabad in­dulatba jönni, hiszen ha egyszer önuralmát elvesztette, hogy uralkodhassék mások szenvedélyein ? I la mégugy fáj is a lelke, komoly higgadtságát nem szabad elvesz­tenie, hanem iparkodnia kell, hogy a gonoszt is jóval győzze meg. Nehéz feladat, de célravezetőbb, mint az indulatoskodás, mely rendesen csak olajat önt a tűzre, s e mellett az Isten szolgájához egyáltalában nem illik. Igaz, hogy ha a lelkipásztor nagyon gyengéd a gyen­gédtelenekhez, hívei majd nagyon is túlbizalmasok, te­kintélyt és korlátot nem ismerők lesznek irányában ; de épen abban áll a papi bölcseség, hogy a lelkipásztor oly tapintatosan tudjon bánni híveivel, hogy azok necsak szeressék, hanem teljes szivökből tiszteljék is. Hogy milyen nehéz a hívekkel való bánásmód a legtöbb esetben, álljon itt izleltetőül egy pár eset csak az apró-cseprő házi bajoskodásokból. Például a köz­ség birájának szigorúan kötelességévé teszem, hogy az iskolai mulasztókat a törvény értelmében megbüntetni el ne mulassza. Nagysokára egy pár háznál elkezdi a zálogolást. De alig érkezik a zálog a község házára, már ott vannak a méltatlankodó szülők s százféle okot hoz­nak fel mentségökre, csakhogy a tőlük elvitt tárgyat visszakaphassák. A birónak megesik a szive, hajlandó volna már engedni, de előbb jónak látja közölni a dol­got velem is. Én természetesen a törvényre hivatkozom s nagyon a lelkére kötöm a birónak, hogy csak most, csak az első esetben járjon el dolgában erélyesen : hadd okuljanak mások is a példán. De a megzálogoltak csak nem hagynak fel az ostrommal s a biró ismét hozzám folyamodik. Az én válaszom ismét az, hogy nem kell, „csak most nem kell* engedni az ostromnak. A szülők, a sok siránkozó asszony most hozzám jönnek, hogy kő­kemény szivemet könyeikkel meglágyítsák. Valóban faj is a lelkem, hogy keserűséget kell okoznom nekik ; de a törvény szigorú, azt kötelességünk végrehajtani. Órákig elbibelődöm velők, megmagyarázom a törvényt, feltün­tetem mulasztásaikat, melyek iránt mar is nagy elné­zést tanúsítottunk stb. stb. S elvégre is üres kézzel s csendes zúgolódással távoznak el. Sajnalom, de példát kellett adnom. Egy bizonyos idő múlva felszólítom a birót, hogy küldje át hozzám a befolyt biintetés-pénze­ket. De mily nagy lőn meglepetésem, midőn azt kapom válaszul : „Bocsásson meg, édes tisztelendő ur, annyit jártak a nyakamra azok a szegény asszonyok : kényte­len voltam a zálogokat mind visszaadni.* Mit volt mit tennem, el kellett nyelni a keserű labdacsot, csupán annyit jegyezvén meg a birónak : „ez többet ne tör­ténjék !* De a mulasztások csak nem szűntek s a zálogolás ismét megkezdődött. Újra ismétlődött az előbbi női harc. Most már a biró nem merte kiadni a zálogokat, de nem is árverezte el. Mikor aztán a tanévnek vége volt s a zálogok felől intézkedni kellett, megint csak hozzám jött egyik is, másik is, az Isten nevére kérve, hogy te­kintsem szegénységét, hogy mindennapi kenyérre sem telik stb. stb. Jó szerencse, ha egész nyíltan igazságta­lanságról nem vádol, vagy templomba nem-járással nem fenyegetőzik. Ismét mit volt mit tennem, kezdetnek ennyi büntetés is elég volt, — gondolám — jövőre már igazán kérlelhetetlen leszek. Bevallom gyengesé­gemet : a sok rimánkodásnak nem tudtam tovább el­lentállani s kiadattam a zálogot. „Jól van, mondám az én megvigasztalódott atyámfiának, mostan eredj el, de többé ne vétkezzél a törvény ellen.* Egy másik eset. Egy legközelebb kiadott ininisz-

Next

/
Oldalképek
Tartalom