Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1881-08-07 / 32. szám

hogy azok ki fognak neveztetni felekezetek szerint \ az ahoz értő nevelési szakemberekből, tehát a papok, tanárok és tanitók közül; másrészről azzal is áltattuk magunkat, hogy a tanfelügyelőknek széles jogkörük, rendelkezési hatalmuk lesz; hogy ők nekünk a népnevelés terén hatalmas támaszaink lesznek; azonban legtöbbnyire nem is szakembert neveztek ki, és tanfelügyelői hivatal helyett statisztikai adatgyűjtő bürót állítottak, a ki mi nekünk ugyan soha nem segít, iskoláinkba nem jő, hanem a minisztérium nevében örökké számadatokért zaklat bennünket s híjába írjuk meg, hogy ez s ez hiba, igy s igy kellene segíteni, azért nem segít senki. Több rendbeli felszólalás történt itt-amott, hogy a tanfelügyelők soha sem látogatják a népiskolákat. Ezen a bajon aztán ugy segítettek, hogy neveztek ki iskolalátogatókat a tanfelügyelő mellé annak ajánlata folytán. No még ezen förmedtünk csak fel igazán. Plébánusokat neveztek ki Baranyamegyében a kálvinista iskolák látogatására. A mi ellen századok óta küzdöttünk, a miről már többé nem is álmodtunk, megjött a szabadelviiség köntösében. A tanitói nyugdíjintézettel pedig ugy jártunk, hogy szegény túlterhelt egyházi pénztárunkat derűre-borúra exequálják; a tanítóinkat is exequálják; de 42 éves öreg tanítónkat túlkorúnak nyilatkoztatták s nem vették be a nyugdijazandók közé; és akiket bevettek is, annyi mindenféle adatot követelnek tőlök, hogy az mind ki se állitható s egyik tanitó sincs biztosítva egyébről, mint hogy meg kell fizetni a taksát, azután nyughatik békével a maga kenyerén. Az elkülönített legelőkből az 1868. évi XXXVIII. törvénycikk 39. §-a egy százalékot iskolai alapnak rendel s a 41. §. megengedi, hogy azon alap jövedelme ott, a hol községi iskola nincs, a felekezeti iskolák segélyezésére fordiitathatik. Az alsó-baranya-bácsi egyházmegyében sok helyen bekövetkezett a legelőelkülönzés és a törvényszabta mennyiség ki is hasittatott; presbyteriumaink — minthogy csupán kálvinista iskoláink vannak —rögtön rátették kezöket az iskolai földekre, s azok haszonbéréből kezdtük iskoláinkat felszerelni, építeni, bővíteni. Nem sokáig tartott azonban a dicsőség ; jött egy miniszteri rendelet, mely tőlünk az iskolai földek kezelését elvette, s a község bocskoros jezsuitáinak adta, akik hogy kinek számolnak vele, azt nem tudom ; de ha mi abból, a mi a mi hallgatóinknak földéből elvétetett, a mi hallgatóink iskolájára akarunk költeni valamit, hát előbb ,a minisztériumhoz kell folyamodnunk, „aki a kérelmet megadhatja vagy megtagadhatja." . De még tovább megyek. Nemcsak frakkos, hanem bocskoros jezsuiták is dolgoznak ellenünk, sokszor saját hallgatóink soraiból kiválva, isten tudja, melyik felsőbb hatóságtól ösztönöztetve. Van például az én ekklézsiámnak egy szépen és nagy költséggel felszerelt téglagyára, mely kedvező időben kétezer forintot is jövedelmez. Ezt a legelőelkülönzés, kataszteri munkálat alkalmával hírünktudtunk nélkül községinek nyilvánította az elöljáróság (községi is az, csakhogy hitközségi) ; most már miután ráíratták a községre, el is akarják venni minden épületeivel együtt, s mi hijába akarjuk visszairatni az egyházra, seholsem találunk hatóságot, mely a telekkönyvi szándékos tévedést kiigazítsa. Tehát az egyház birtokát elveszi a község, elveszik a saját híveink elöljárói; mert az egyház pénzét a pap nem hagyja meginni, de ami a falué, az már közös. A papi földeket pedig mindig plébánia-földeknek Írogatja a hálósig. Tartok tőle, hogy majd egyszer az ekklézsia vagyona igazán községivé válik, a papi földek meg plébániai földekké, s egyszer aztán majd csak találkozik plebanus vagy barát is, aki a kész vagyonba beleül. Századokon át küzdöttünk azért, hogy a mi belügyeinkbe más felekezetnek szólása ne legyen, még a fejedelemnek is csak felügyeleti joga van circa sacra, s azt hittük, hogy a képviseleti alkotmánnyal elértünk mindent, a századok sebei beforrnak, kibontott lobogóval haladhatunk előre, bátran, szabadon. És imé belejutottunk a kátyúba. A mi sérelmeink voltak hajdan, ugyanazon sérelmek fordulnak elő ma is, csakhogy simább alakban. Híveinkkel a plébánusok adót fizettetnek, hallgatóinkat elkeresztelgetik; a törvény nem egyenlő mértékkel mér, világos példa a soproni eset és a többi; életereinket, a vagyon forrását elvagdalják; nevelésünket, iskoláinkat szabályozzák, ugy hogy sírva nézünk utánok; szóval a mostani állapotokat ér. bátran merem modern üldözés• nek nevezni. A zsinat rövid időn Összeül. Sajnos^ hogy