Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1881-07-31 / 31. szám

rendeztetett be. A tanári kar elhatározta ellenőrző értekezletek tartását. 42) A nagyszebeni állami főgymnasium értesitvénye. Igazgató Veress Ignác. Értekezés : Nonnus Panopolis , Metaphrasís*-a, Dr. Tóth Sándortól. Tanulók sz. 294, kik közül III r. kath., 95 gör. kel., 39 gör. kath. Hogy a nyolc osztályon át minden tanuló legalább egyszer behatóan foglalkozzék Deák Ferenc életével: a tanári kar elhatározta, hogy a Deák Ferenc nevét viselő alapítványból évenkint kitűzetni szokott, Deák életére vonatkozó pályakérdéseket ezentúl a nyolcad osztálybeliek általános kötelező házi feladványul fogják kapni. A hegyaljai ág. h. ev. tanitó-egylet közgyűlése. A nevezett egylet junius 30-kán Miskolcon tartotta évi közgyűlését, melynek két érdekes tárgya volt. Az egyik, elméleti és gyakorlati előadás azon kérdés fölött, miképen kell a tanítónak a kezdő gyermekekkel az iskolában elbánni ? Gebe Endre, miskolci tanitó, mint előadó, e tárgyra vonatkozólag kifejtette, hogy, ha a tanító nem képzeli magát a szerető szüle szerepébe, sikerre nem számithat, mig a szülői szeretettel felkarolt, legelzárkózottabb természetű gyermek lelkéhez is hozzá lehet férni. Az iskolába felhozott, de még rendes iskolaba nem járt növendékekkel fényesen igazolta ez állitas igazságát. A második, nem kevésbé érdekes tárgy volt Fidler Sándor, tállyai tanitó pályanyertes művének felolvasása és megvitatása. A pályakérdés igy hangzik: »Mi hátránya van annak ugy a tanulók, mint a tanítás szempontjából, hogy az elemi iskola növendékei évközben, még pedig annak bármely időszakában felvétetnek ? mi itt a teendő ?* Azt hiszem, nem lesz érdektelen a pályanyertes művet, legalább kivonatosan az alábbiakban ismertetni. A mi a kérdés első felét illeti, arra a felelet nem nehéz. Hogy a növendékeknek évközben való fölvétele ugy magukra a növendékekre, mint a tanítóra és a tani. tás sikerére káros visszahatással van, azt minden tanitó tapasztalásból tudja. Fidler tehát a kérdés ezen részét a tapasztalati tényekre való hivatkozással oldotta meg. A kérdés másik és nehezebb része az, hogy a bajjal szemben mi a teendő ? Erre nézve Fidler a maga véleményét körülbelül a következőkben adta elő : Jóllehet a népoktatási törvény 1. és 4. §-ai hatalmat adnak az iskolaszékek kezébe, mert az említett §-okban ki van mondva, hogy minden szüle köteles gyermekét iskoláztatni, mit ha tenni elmulaszt, pénzbirsággal is lehet büntetni; de a törvény eme §-aira hiába hivatkozunk a gyermekeket rendetlenül felhozó szülőkkel szemben, mert a tudákosabb szüle igy okoskodhatik: ,én a törvénynek eleget tettem, mert gyermekemet az iskolai év folyamában feladtam, én ezzel kötelességemet teljesítettem, a tanitó pedig most is köteles gyermekemet oktatni/ Igaz, hogy furcsa kis okoskodás, de a törvény fenemiitett §-ainak hiányos szerkezete megengedi ezt. A baj orvoslására tehát a népoktatási törvény nem használható. Hanem igenis segíthetnek némileg a bajon azok, a kik a szülőkkel vagyoni, társadalmi és hivatalos állásuknál fogva gyakran érintkeznek. Fidler azon meggyőződésének ád kifejezést, hogy ha a tanítók mellett a lelkészek, az iskolaszéki tagok mellett a tanügy barátai, hivatalos és hivatalon kívüli érintkezéseiknél felvilágosítják a szülőket a rendes iskoláztatás áldásos következményeiről, felvilágosítják különösen arról, hogy a mai tanítás egész más uton halad, mint a régi: önmaguktól megtérnek s belátják rendetlenségük káros voltát. Magyarázzak meg nekik azt is, hogy mig ezelőtt minden egyes gyermeket külön kellett tanítani, ma egyeseket tanítva egész osztályt vezetünk s épen ez a jelenkor paedagogiájának egyik leghasznosabb vívmánya. Ez teszi lehetővé, hogy a tanterv által előirt különféle tantárgyakat oly rövid idő alatt is sikeresen lehet tanítani. Pia mi a szülőket ily és más hasonló eszközökkel a tanítás uj rendszere iránti elavult ferde nézeteikből kiemelni törekszünk : évről évre kevesbtilni fog azon szülők száma, kik rendetlenül adják fel gyermekeiket. De ha ily nemes törekvésünk dacára is fognak akadni oly elfogult szülők, kik legdrágább kincsüknek, gyermeküknek neveltetését az állam, az egyház, a társadalom kárára könnyelműen elhanyagolják : használjunk fel ellenök minden megengedett eszközt, ha kell a kényszert is. Pldler ajánlja, hogy az iskolai év kezdetén, illetőleg augusztus utolsó vasárnapján, vagy más alkalmatos időben a szószékről hirdessék ki az iskolaszék azon határozatát, miszerint azon gyermekek, kiket szülőik szept. 15-kéig be nem iratnak, azon tanévben az iskolába fel nem vétetnek; mert az egyház meg nem engedheti, hogy egyesek hanyagságáért az iskola összes növendékei szenvedjenek. Ha az iskolai hatóságok eme határozatot szigorúan végrehajtják, a szülők kénytelenek lesznek belátni, hogy rendetlenségükkel csak gyermeküknek ártanak s ezentúl sietni fognak azokat a kitűzött időben beíratni.*) *) A kérdés ilyetén megoldása, a mi véleményünk szerint, a mellett, hogy célra nem vezet, még a népiskolai törvénnyel is ellenkezik. A törvény ugyanis világosan kimondja, hogy a szülő, gyermekének iskoláztatására kényszer utján is szoritandó. E szerint tehát a fölvételre jelentkező gyermekeket, — amint azt fenebb maga a pályanyertes mű szerzője is elismeri, — a tanév bármely időszakában föl kell venni az iskolába s a jelentkezőket visszautasítani nem szabad. Ila azonban a törvény szigorúan végrehajtatik : a szülők kénytelenek lesznek a tanév elején iskolába küldeni gyermekeiket s nincs olyan furfangos ember, aki — mint azt Fidler gondolja — a törvény szavát ugy magyarázhatná, hogy ő »kötelességét teljesítettemidőn gyermekét az iskolai év folyamában (tehát az iskolai éven belül bármikor) iskolába adta. Mert a törvény 4. §-a a szülőt, aki gyermekét az iskolából visszatartja, bün-