Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1881-06-19 / 25. szám
res ur arra szóllíttatott fel, hogy a mar készletben levő lelkész-valasztási szabalyzatok alapjan készítene egyházmegyénk egy különvéleményt, s azt a zsinaton leendő targyalás és megallapodas céljából a superintendensi hivatalhoz nyújtsa be : inditvanyoztatik, hogy neveztessék ki egy bizottság, mely a domestica, superinspectió, és lelkész-valasztas oly nagy horderejű kérdéseit komoly tanulmanya tárgyává tévén, s ezekről tervjavaslatot készítvén, munkálatát megbiralás végett az egyházmegyére majdan beterjessze; mely ha azt magáévá teendi: zsinati képviselőit annak szellemében eljárni és működni folhivja és kötelezi. Ez indítvány elfogadtatott s a mondott kérdésekről előallitandó tanulmány készítésével esperes, segédgondnok, egyházi jegyző, továbbá Nagy István, és Kis Albert, Konrád László, Zsigó Endre tanacsbiró urak megbízatnak, megjegyeztetvén, hogy ezen targyakban a lelkészi értekezlet véleménye is elváratik. Az ujlétai egyhazba, — mely ez időszerint anyaegyhazza lenni nem képes, de azért affilialva sincs, — lelkésztanitóul mindkét vizsgát letett Ungvári Gyula atyafi kiküldetvén, helyén megerősitést nyert, annak kifejezése mellett azonban, hogy ha majd jelzett egyház, a megszabó! t fizetési minimum mellett magát anyasittatni kivanja : akkor a lelkészi hivatal betöltését illetőleg szabad választásnak lesz helye. A kaplani vizsgát kitűnő eredménynyel letett Lengyel Pál, — kinek bizonyítványa a gyűlés előtt fel is olvastatott, és a kit esperes ur, oldala mellé mar segédül fel is vett, — egyházmegyénk kebelébe is fölvétetik. Végül rövid eszmecsere tárgyát képezte az egyházmegyei hivatalnokoknak mar régebben tervezett tisztelet-dijazasa ; s ezzel egyiitt az esperesi káplánnak egyházmegyénk altal, egészben vagy részben való fizetése, dijazasa. E kérdések megoldását — kellő körültekintés és előzetes komoly meggondolás végett — egyhazmegyénk a következő közgyűlésre tartja fen. Bizonyara alig lehet napjainkban egy-egy méltányosabb dolog, mint a segédlelkészek anyagi helyzetét tűrhetőbbé tenni, emelni és javítani, különösen azon káplánok allapotat, kik nemcsak mint Isten igéinek hirdetői s a lelkészi más nemű functióknak teljesítői működnek főnökeik oldala mellett, hanem egyszersmind az esperes altal vezetett egyházmegyei irodának is segédei. Különben hogy erről a majdan összejövendő zsinat gondoskodni fog, remélem. Sót, hogy az esperesi káplánok már ma is a legtöbb helyen egyházmegyeileg is díjazásban részesülnek, tudom; s hogy legközelebbről amaz egyházmegyében, — melynek nagyszellemű esperese oldala mellett igénytelenségemnek néhány évvel e/.elott káplankodhatni szerencsém volt, mindenha is szerencsém maradand, — ma is igy van, semmi kétségem. Molnár János, diószegi ref. lelkész. Emiitettem mult hó io-én irott székesfehérvari levelemben, hogy egyházmegyénk lelkészi kara megalkotta a lelkészértekezlet alapszabalyait. De midőn e tényt konstataltam, azon aggodalmamnak adtam kifejezést, miszerint a némelyekben uralkodó részvétlenség és ugybuzgalom hiánya, kétessé teszik az értekezlet tényleges megalakulasat és működését. Ez aggodalmam — Istennek legyen hala — meghiusult. Mert lelkészértekezletunk f. hó 9-én Székesfehérvárott tényleg megalakult s megkezdte működését. Nem mondhatom ugyan most sem, hogy a lelkészértekezlet ügye altalanosan fel volna karolva, mert — különösen az idősebb lelkészek közül — sokan távol maradtak a jelen értekezletről; de az értekezlet folyaman feltűnt élénk eszmecserék, minden szenvedélyességet nélkülöző s csupán csak a tárgyát illető közérdekű viták elég garantiat nyújtanak arra nézve, hogy egyházmegyei lelkészi karunk megértettea 19-ik szazad jelszavat, a haladást. Megértette, hogy ujabb és ujabb követelményekkel all szemben : fel kell magat fegyverezni értelmi képzettséggel s gyakorlati dolgokban való jartassaggal. S én ugy hiszem, hogy a lelkészértekezletek midőn a fenti célnak megfelelnek: egyszersmind létrehozzák a nemes versenyt s fejlesztik a társulati szellemet. Hiszem, hogy az elvetett mag nem hever tétlenül, hanem felsarjadzik, s hasznos gyümölcsöket terem egyházi életünk, különösen lelkésztarsaink számara. Legyen szabad ezek után röviden vázolni első lelkészértekezletünk lefolyását. Elnöklő esperesünk az elkészített alapszabalyok felolvasasa utan az értekezleti elnök és jegyző megvalasztasara hivta fel a jelenlevőket, mire a tagok — miután az elnökséget Horváth Mihály esperes ur minden kérés dacára sem fogadta el — elnökké Szűcs János enyingi, jegyzővé pedig Kutasy Ferenc mezőkomaromi lelkész urakat valasztak. A tisztviselők megválasztása után egyik tag következő kérdést tette fel: Ha a lelkész inas egyházhoz tartozó kisdedet keresztel meg, a keresztelési actust bevezesse-e saját egyháza anyakönyvébe, s ha igen, mi módon, vagy pedig az adatokat egyszerűen atküldje-é a megkeresztelt illető lelkészéhez anyakönyvezés végett ? E kérdés ugy oldatott meg, hogy a keresztelő lelkésznek — mivel az általa végzett functiókért felelős — be kell irni a keresztelési adatokat saját egyhaza anyakönyvébe, de folyó szám nélkül, mivel ez a statisztikai adatokrovására történnék ; azonban a keresztelési adatokat hiteles anyakönyvi kivonatban tartozunk hivatalból áttenni a megkeresztelt lelkészéhez kellő és törvényszerű anyakönyvezés végett. A másik megvitatott kérdés következő volt : A csaladi értesítők kiállításánál a lelkész beirjon-e minden adatot, vagy csak azokat, melyekre bizonyos ugy tar gyalasanal az illető félnek szüksége van s melyeket ugyanő jelez? E kérdésre vonatkozólag azon nézet lát-