Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1881-06-05 / 23. szám

Imre, ref. s. lelkész. — Dr. Fejér Bertalan, Mármaros megye kir. tanfelügyelője máj. 30-an Szigeten, 50 éves korában elhunyt. A boldogult derék, jellemes ember, s kiváló tanférfi volt, ki a szigeti ref. lyceumban vagy husz évig tanárkodott. Temetése f. hó i-sején nagy részvét közt ment végbe. Béke lengjen poraikra ! NECROLOG. „Mi emberek gyakran panaszkodunk — mondja Goethe, — hogy oly kevés a jó és oly sok a rossz napunk, pedig panaszunk alighanem nagyrészt igazságtalan. Ha szivünk mindjárt tárva volna azon jók élvezetére, melyeket isten számunkra naponként kiszab, bajaink elviselésére is több erőnk lenne.4 Gyönyörűen bizonyult be, a napokban nyugalomra tért Kovács János hernád-németii ref. lelkészen e szép mondás igazsága. Derültebb életbölcseséggel, kevesebb zűgolódással, egy hosszú életnek helyesebb felhasználásával csak nagyon kevés embert láttam még járni az élet farasztó utain. Szive, lelke tárva volt mindig a kínálkozó örömök befogadasára. Nem a zajos örömeket ertem, melyeknek árja mély, mint a nagy folyam, de | sokszor örvényes és zavaros is, hanem azokat az ezer meg ezer apró örömeket, azokat a kicsiny, de ezüsttiszta hegyi csermelyeket, melyeknek forrása a családi élet igénytelenségéből s a természet szeretetéből fakad. Ezek az apró örömek adtak neki erőt a nagy terhek í clhordozasahoz, ezek vontak egére igen gyakran párosivü szép szivárványt. Lelke nemes volt és kincsekben gazdag. Az ismereteknek sokasága volt benne összehalmozva. O igazán holtig tanult. Figyelemmel kisérte az irodalom fejlődését, a tudomány sebes szárnyú röpülését, a theologiai gondolkozásmód nagymérvű ujabb átváltozását. Olvasott lapokat és könyveket. Az ,E. és I." lapnak, a theologiai könyvtár és a természettudományi társulat kiadványainak nem volt nála buzgóbb olvasója és buvárlója. S ez az oka, hogy 77 éves kora dacára is lépést tartott a haladó világgal s párosult nála a legjózanabb s legigazabb felvilágosodással, a tiszta mély vallásosság s a puritán erkölcs. Abban a meghajlott testben csodálatosan ifjú lélek, abban az összeborult főben csodásan rugékony szellem lakozott. Boldogság volt vele együtt lenni annak, a kit szeretett. A különben hallgatagságra hajló ajak ilyenkor megnyilatkozott s megszakítás nélkül fejté önmagaból a bölcseség selyemszálait. Mert ő filozófus volt. Ilajthatlan logikájú, mély ítélő tehetségű, nagy olvasottságú filozófus. Ismerte a mult és jelen idők nagy elméit, az általok teremtett bölcseimi rendszereket, de e mellett neki magának is megvoltak a sajat vallasi, erkölcsi, tarsadalmi elvei, megvolt az ő külön világnézete. Csodálatosan derült világnézet volt az. Távol minden fatalizmustól, de az önhittségtől is; távol az asketizmustól, de az epikureizmustól, vagy ennek uj életre tamadt alakjatói a konyha. szagú matérializmustól is. Hanem volt benne valami a Szokrates léleknyugalmából, a stoikusok önérzetéből és bámulatos lélekerejéből, az epikureusok nemesebb vidámságából, míg az egészet a Jézus fenséges vallasi és erkölcsi idealizmusa ragyogta be. És mily öntudatos hármóniaban, mily követésre méltó egyetértésben éltek nala mindig az életelvek és a cselekedetek. Sohasem hajlott. A mit kimondott, azt megallta; a mely uton elindult, azon meg is maradt. Sem szeszélyei, sem az emberek vélekedésének irányban nagyon hamar változó szelei tetteiben öt meg nem ingatak. A mit ő egyszer helyesnek itélt, azt megtörhetlen következetességgel hajtotta keresztül. Nem önfejű volt, hanem — jellem. Mindenkit megbecsült, de kegyét senkinek nem kereste, nem se szóval, se cselekedettel, se íölebbvalóiét, se egyszerű, földmives hallgatóiét. A szeplőtlen becsületesség, a nem alkuvó igzságszeretet volt vezérlője minden dolgaiban ; — meg a másokon való segítés s a maga körében való lelkiismeretes munkálkodás. Ezért nem tud mondani rosszat lóla senkisem s ezért tisztelték hivei ugy, a mint csak egy romlatlan nép egy igazi kálvinista papot még tisztelni tud. Pedig nem cimborált velők, nem volt mulató pajtásuk, hanem ha hibát vett észre, csak legcsekélyebbet is, azt nem hagyta szó nélkül. Szigorú volt, de igazságos és szeretettel teljes. S ha igaz az, mit Emerson mond a protestáns papról, hogy csak az a valódi pap, ki tehetséggel és bátorsággal bir, kemény leckéket adni azoknak, kiknek e leckékre szükségök van, míg a nagyon szeretetreméltó emberek nem jelentékenyek : ugy Kovács János jelentékeny ember és valódi pap volt. És embernek is valódi ember volt. Egyik tanítója mondta nekem egyszer, hogy ha a bálványozás kora még ma is megvolna s mindenikünknek választani kellene egyet az emberek közül, a kit bálványozzon, ő Kovács Jánost választaná. Félig meddig ugyan ez naiv észrevétel, de nagyon érdekes, mert nagyon jellemző; s kiki megítélheti belőle, hogy milyen valódi embernek kellett annak lennie, a ki egy másik embert ilyen nyilatkozatra ragadott. E ritka derék s az általa lakott községben és vidéken sok ideig emlékezetben maradó férfiúnak élettörténetét, hadd irjam én ide igen röviden. Született Nagy-Kaposon (Ungmegyében), az 1804. év január havaban, egyszerű iparos szüléktől. Elemi iskoláit s a gymnázium első osztályát a kaposi tanitó vezetése alatt odahaza elvégezvén, már mint jól felserdült gyermek került be Patakra s Íratott be, akkori elnevezés szerint az inferior syntaxistak közé Mondanom sem kell, hogy palyafutásat — mint Patakon régen majdnem minden tanuló - ugy ő is , mendikatisságon4 kezdte s mint ilyen szolgálattevő alabardos, korán megtanulta idejének minden szabad percét okosan , meghasznalni.* Ritka komoly gondolkozású és tudománysovár volt már serdülő ifjúkorában is. Az erős ismeretszomj, mely egész életén keresztiil fő lelki tulajdonsága vala,