Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1881-05-08 / 19. szám

nézve ép azért, mert a törvényben ide vonatkozólag világos határozat nem volt, a tanítók saját akaratukra voltak hagyva s szedte a tandíjat mindegyik ugy, mint az illető szülőkkel egyezkedhetett. Voltak egyes miniszteri rendeletek, melyek a létező törvényt pótolni törekedtek, de ezen rendeletek olyanok voltak, mint az avult ruhán az uj folt. A harkányi ref. egyháztanács mult év őszén Baranyaban is belekötött a bonyolult kérdésbe s kimondotta, hogy a más vallású tankötelesektől csak annyi tandíj szedhető, mint a magunkbeliektől. Miután a harkányi tanitói fizetésnek a tandíj címen bejövő fizetés egy tizedrésze, ezen határozat ellen az esperes úrhoz, onnan az egyházmegyére történt fölebbezés. Eeszült figyelemmel vártuk a határozatot s bizonyosnak tartottuk, hogy az egyházmegyei közgyűlés végre valahára beható tanácskozás mellett méltányosán és minden kétértelműséget kizáró határozattal oldja meg a fontos és bonyolult kérdést. Fájdalommal kell azonban constatalnunk, hogy a felső-baranyai egyhm. közgyűlés felfog.isa is ugyanaz, mi a bárkányi presbyteriumé : fel nem foghatja azt, miért lehetnek a tanítók oly méltánytalanok, hogy a más vallasfelekezetűektől két annyi tandíjat követelnek, mint a saját magukétól. Legfőbb argumentatioképen a simpla tandíj mellett mérlegbe vetik a felsőbb intézeteknél szokásos eljárást s meghozzák a határozatot, melyet jövőre nézve s egyszer mindenkorra szabályozónak óhajtanak tekinteni. De állapodjunk csak meg egy kissé s tegyük fel a kérdést a felső-baranyai egyházul, közgyűlésnek, hogy váljon minő vezérelv alapján hozta ezen határozatot ? Méltányos akart lenni ? A méltányosság egy hivatalos testület és felsőbb hatóság morális tekintélyének egyik legszilárdabb talapzata, de csak akkor, ha azt nem egyoldalulag gyakorolja. A felső-bar. egyházm. közgyűlés méltányos akart lenni a mas felekezetek irányában, de igazságtalan volt a tanitói testülettel szemben. Azon díjlevelek, melyek a felekezeti tanítók fizetését szabályozzak, mind oly korban keletkeztek és maradtak fenn, melyben a tanitói kötelesség egy fokon alt a harangozassal ; azon korból, melyben a tanítás mellekfoglalkozás, a téli napokban unaloműző szórakozás volt. Es a felső-bar. egyhazm. közgyűlés ma, midőn minden művelt nemzet anyagi és szellemi jólétének problemajat az okszerű népnevelés és oktatás felvirágoztatása altal véli megoldani, a legterhesebbé lett szellemi munkát — az okszerű nevelést és oktatást — ügy akarja dijaztatni, mint az a régen mult sötét korszakban volt ? Igen, úgy akarja, mert a tanitói díjlevelekben a legtöbbnél a tandíj nem megy többre egy forintnál, sőt igen sok >0 kr., 40 vagy 50 kr. tandíjat hataroz. Hat még a mely tanítói dijlevélben tandíj címen — mert ilyen is van — egy fillér sincs, a neve. zett határozat alapján mi lesz a más vallasfelekezetűektől a fizetés? Semmi. Tehát a felső-bar. egyházm. közgyűlés úgy akarja gyakorolni a méltányosságot, hogy egy tanitó a mai korban reárótt fárasztó munka és terhes felelősség mellett évenkint tanítson egy gyermeket 20, 40 vagy 50 krért ? De nézzük csak tovább ! Harkanyban a reformátusok évről-évre fogynak, míg a mas vallásfelekezetüek szaporodnak. Néhány év múlva a más felekezetű tankötelesek száma egyenlő fog lenni a miénkkel. Törvény értelmében tartozunk ezen tanköteleseknek saját iskolánkban helyet adni. Akkor lesz 25 tanköteles, ezek fizetnek 300 forintot és lesz másik 25 tanköteles, azok fizetnek 40 forintot. Hol van itt a méltányosság? Vagy a felső-bar. egyházm. közgyűlés talán a polgári törvény szabványaival nem akarta magát ellentétbe helyezni s kénytelen volt — habár méltánytalanul is — ezen határozatot hozni ? Harkányban a polgári hatóság ezen vitás kérdésben az 1868. 38. 45. §-usát vette szabályozónak, mely azt mondja, hogy ha egyik felekezet elemi iskolával nem rendelkezik, tanköteleseit köteles a létező felekezeti iskolába feljáratni, de akkor mindazon terheket viseli, melyeket az iskola fenntartói. Ezen törvény ellen aztán oda állították Harkanyban az autonomia védbástyáit s egyszerűen kinyilatkoztatták, hogy ez mi reánk nézve nem kötelező. Es az egyházm. közgyűlés fentebb jelzett határozatával szintén bebizonyította, hogy az a törvény ő reá nézve sem kötelező. Már most mi lesz ebből ? A tanfelügyelő hivatalosan felrendelteti a más vallasu tanköteleseket, mert a törvény úgy rendeli. Kimondja, hogy ezen általa hivatalosan felrendelt tankötelesek mindazon fizetési terhet viselik, melyet a saját felekezetünk tankötelesei, mert a törvény úgy rendeli Nemde összeütközésbe jő egymással két hatalom : az allam és az egyház ? Fis melyik az, melyik a tanitói érdeket, a kölcsönös méltányosságot és igazságot jobban megközelíti ? Mindjárt kitűnik. Annak a más felekezetű tankötelesnek a szülője csak addig járul a tanitói fizetéshez, míg gyermeke iskolába jár, de az iskolát fenntartó felekezet minden egyes tagja, akár van tanuló gyermeke akár nincs, viseli a terhet mindvégig. Vegyünk fel 30 évi kor-átlagot és két különböző felekezetű családot és mindegyik csa-1 adnál egy-egy tankötelest, ezen korátlagban. Tegyük fel, hogy a tanitói fizetéshez mindegyik évenkint tan kötelese titán fizet 10 forintot. Ezen arány szerint az iskola fenntartó felekezet tagja a 30 év alatt fog fizetni tanitói fizetés címen 300 forintot, a más felekezet tagja pedig 60 forintot, mert csak addig viseli a terhet, míg gyermeke iskolába jár. Pmnek tehát gyermeke neveltetése és taníttatása ötöd részbe kerül, mint amannak. De vegyük fel a baranyai határozatot alapul és vegyünk 300 forint tanitói fizetést 30 gyermekre és a tandíj címen befolyó fizetést egy-egy után tegyük egy forintra — mert a baranyai tanitói díjlevelek átlaga szerint többre semmi esetre sem tehető —; vegyük fel, hogy a 300 forintnyi összeget 60 csalad fizeti. Ezen arány szerint fizet az iskolát fenntartó felekezet tagja 30 év 3/