Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1881-05-01 / 18. szám

150 frtot megközelítő nyugdíjban legyenek részesíthetők a hivatalképtelen papok és özvegy-árvak, ujabb és .több jövedelmi források nyitandók. Ilyenekül tüntetik fel Gyöngyösi társai: a) A stolárék emelését és bj a confirmátióért fize­tendő díjt. Alólirt határozottan elvetendönek nyilvánít mindenféle közvetlen teher-emelést, a népen. Már is sok helyen oly elviselhetlennek találják a hivők az egyházi terheket, hogy annak elhordoztatása, pap és hallgatók közt egész életet megkeserítő huzalkodás, izetlenkedés, erőszak utján sem sikerül. Nem hogy szaporitni, de leszállitni kellene a/, egyházi szolgálmányok, lelkészi illetmények összegét. Ne kövessük az államnak adót emelő, minden kigondolható cikket jövedelmi forrássá tevő, gyűlöletes, sőt átkos methodusát. Mert félő, hogy a stolárék megszüntetésére alapítványt tett Schlauch Lőrinc szatmári püspök példáját követve, majd az élel­mes és nagy jövedelmekkel rendelkező gazdag kath. klérus meg a párbér leszállítása, sőt eltörlése érdekében hozand áldozatot, s a ref. vallás szegényei oda fognak tódulni, hol olcsóbban, vagy épen ingyen lehet idvezülni. Ne azon törjük fejünket, hogy a leroskadásig málházzuk a földi élet utain meny felé törekvő vándorokat, hanem azon, hogy az egyház legyen a boldog kikötő, a hol a vikígi fáradalmak, hányattatások és gyötrő bántalmak kipihenhetők, felejthetők legyenek. c) Világi vagyonosb hitsorsosaink áldozatkészségére szamitnak továbbá Gyöngyösi és társai. Kétségen kivül lesznek felemelkedett gondolkozású urak, kik meghozandják áldozataikat, kivált azok, a kik értik, mit tesz valóban aristocratának lenni. De bizony vérmes reményeket azért e tekintetben ne tápláljunk. Az uri rend is nyög az idők és körülmények mostohasága alatt, s annál fogva nem példa nélküli, sőt gyakori sajnos jelenség, hogy a reá néző egyházi kötelezett­séget, egyik és másik ímmel-ámmal, vagy sehogy se teljesiti, s ha a lelkész a magáét tőlök követeli, azonnal kegyvesztett, a barátság köréből kizárt lesz. Az egyhá­zunk testének derekát képező közép osztály emberei, az iparosok, kereskedők is nagyrészben eltehetetlenültek, meglankadtak, el vannak alélva : az alap, a földmivelő elem is, melynek pedig megélhetése az időjárástól levén feltételezve, különösen utalva van Istenhez és a vallás­hoz, a rossz példák s az élet sanyaruságának nyomása alatt meg van hitében, buzgóságában rendülve. A bőke­zűség áldozatára tehát nem számithatunk, s a mi remél­hető, az jelentéktelen. d) Nem osztozom Gyöngyösi és társai azon nézetében sem, hogy az hitv. testvérek példáját követve, minden nagyobb összejövetelt használjunk fel, nyugdíj-inté­zetünk gyarapítására, p. o. az e. kerületi, e. megyei gyűlések közebédjeit. Mert ez is a koldulás szégyenletes szerepét involválná. S míg a gyűlésekre többnyire üres zsebbel menő lelkészeket, tanítókat az ingyen étkezés asztalától is elűzné, olykép venné ki magat az adakozni képtelen papsággal szemben a világiak ostromlása, mint városi templomok csengetyüs alamizsna-zacskója, egyház­szolga által körülhurcolva. Ajánlatba hozzák Gyöngyösi és társai, hogy a kikölcsönzendő összeg után a felvevő, eqi/szer mindenkorra legalább 1 Ji ^j^-et köteles legyen az intézet pénztárába •fizetni, hogy e mivelet is növelje a bevételt. Alólirt ez indítványt elvetendönek találja. Elég nyavalya az adósra nézve már magában a kölcsönre szorulás. Micsoda érzülettel lehetne kívánni, hogy a szorult ember, még nagylelkűt is játszszék a máséból ? Hanem in­kább az államsegélyből és a Baldácsi-féle forrásból merít­hető mennyiséget Teg alább 10 évig tőkeképzésre kellene for­dítni. Mert szegény erszénynyel nagy dolgokat csak ugy lehet véghez vinni, ha az ido lassú, de meg nem szűnő folyamában bízva keressük a jövőnek jobb világát. f) Alólirt szerint, az intézet erősbödéseig, a pénz­tárnoki kezelésre számított 300 frt. kiadás, mit Gyön­gyösi és társai javaslatba hoznak, visszatartandó lenne. Annyival inkább, mert sem az e. kerületi, sem az e. megyei pénztárnoknak nem szaporodnék teendője, csak annyiban, a mennyiben egyik s másik nyugdíjra igényt tar­tónak neve után egy o-val vagy két o-val kellene többet írni. S így az osztalékon felüli kiadási előirányzatban csak a nyomtatványok és véletlenek költsége szerepelne 300 frttal. Végül g) Az alólirt tervezete szerinti bevételi előirányzat 21.210, a kiadás pedig 160 özvegy-árva és nyugalmazott lelkész részére 130 frtjával, 20.800, nyomtatványokra és véletlenre 300 frt, összesen 21.100 frt fogván lenni, mutatkoznék pénztári maradvány 110 frt. Nem szabad itt figyelmen kivűl hagyni Gyöngyösi és társai azon észrevételét, miszerint nagyobb áldozatok hozatalára csak azon remény által lelkesíttetik bárki, ha a haszon­élvezet által az övéit minél inkább látja biztosítva, s a mult idők mulasztásait egyszerre jóvá tenni, az erő rögtöni szétforgácsolásával nagyobb alapot teremteni nem lehet; tőkeképzésről kell tehát gondoskodni min­den áron. Mindaz által nem helyeselhető Gyöngyösi és tár­sainak azon nézete, hogy az osztaléknak régi kulcs sze­rinti 36. 24. 12 frtos összege még 5 évig meghagyas­sék. A koldus alamizsna helyett legalább 100 frtos nyug­díj lenne megállapítandó egyelőre ; ez már mégis tiszte­ségesebb kerekszám lenne. S e foltét elfogadása esetére tőkésíthető lenne közel 5000 frt évenként, a mely összeg, még ha a kamatok kamatai pénztári fizetésül felajánl­tatnának is: 5 év alatt 25.000 + 1200 */o — 26.200 frt. IO „ , 50.000 + 2700 «/0 = 52.700 , 15 » » 75.000 4- 4200 •/„ = 79.200 » 20 , , 100.000 + 5700 */o — 105.700 , Ily tőkeképzéssel aztán bizton elérhető lenne, hogy lfíO özvegy-árva és nyugdíjazott kapjon 139—140 fo­rintot. Megjegyzendő még, hogy a tanitók részéről kö­vetelhetendő részvénydijak kiadásával támadt hiánylat

Next

/
Oldalképek
Tartalom