Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1881-04-17 / 16. szám

A tanítói kart az éneklés tanítása alól fölmenthetni ugy, ha az egyházak, t. i. azok, melyek több népiskolával birnak, oda utasíttatnak, hogy énekvezér, énektanitó, sőt hol több elkülönített iskolák vannak, azok számarányához képest, betudva a gymnáziumokat is, énektanár tanítsa az énekeket, s hol szükséges, a műéneklést is. íme, ez a legegyszerűbb módja a tanítói kar énektanítás alóli fölmentésének. De most ismét azon kérdés merül föl, hogy az ily módon létrejövő uj állomások, kikkel lennének betöltve ? hol találhatók azok ? Igaz, hogy jelenleg nincsenek, de az ügy fontossága okáért gondoskodni kell, hogy legyenek. A képző művészetnél a kiváló tehetségüek nemcsak állami, de egyes nemes gondolkozású tehetségesek által nyújtott segélyben is részesülnek: miért ne részesülnének a kiváló énekképességü, de szegény sorsú népiskolai tanulók is abban, hogy sajat egyházuk vagy községük őket képezdében közköltségen kitaníttassa ? Tapasztalás után mondva, különben is énekügyünkre nem kedvező jövő vár, mert képezdéinkben évről évre nem hogy szaporodnék, emelkednék az énekképesek száma, hanem fogy, mig az énekképteleneké folytonosan növekszik. Ez utóbbiaktól mit vár a felekezet az énekek tanítására nézve ? A képzett tanítók száma ha növekszik is, nem következik, hogy az énekügyre nézve biztosíték legyén, mert lehet valaki jó és szenvedélyes tanitó akkor, midőn az énekek tanítását illetőleg orgánumánál fogva nem alkalmatos, és viszont rendelkezhetik valaki jó énekképességgel, de nem következik, hogy a tantárgyak tanítására hajlammal birjon, mig az énekek tanításában élvezetét találja. Ezért kell az egymástól eltérő hajlamokat és képességeket célnak megfelelőleg alkalmazni helyesen. Az egyesült öt egyházkerületnek tehát, ha csakugyan egyetemesen elfogadott énekes könyve leend, jóelőre kell gondoskodnia énektanitók, ének vezérek s tanárok kiképeztetéséről. De ez csak egy, e célra létesítendő, minden más természetű tantárgyak tanulásától ment intézet létrehozatalával eshetik meg. Képezdéinkben a dívó tantárgy-halmaz miatt ily zenei képzés ki nem vihető, tehát csakis önálló ének-zene-képezde oldhatja meg e föladatot. Miként történjék egy ilyen énekzene-képezde fölállítása, fejtse meg ezt is a/ énekbizottság, legalább gondolkozzék felette, és gondolkozzék arról is, hogy ha majd az egyházi énektanítás szakértő vagy képzett énektanitók által fog végrehajtatni, az azokra való felügyelet ne a mostani gyarló módon, hanem ugy történjék, mint azt az énekügy komoly volta hozza magával, tehát ne oly vizitationalis módon, mint jelenben, hanem egyházkerületenként egy énektanfelügyelő által történjék. Egy énektanfelügyelőre, azon esetben, ha az egyházi éneklést a külföldi mivelt protestánsok példája szerint akarnók felekezetünkben előre vinni, igen sok várna. Hogy mi dolgok, mi teendők várnának reá, azt, ha szükség leend, majd elmondjuk. A miket jelenben itt leihoztunk, azok csak elhintett magvak; lehet, hogy sok idő kell kikelésük és gvümölcsözésökre; de hogy ezeknek, az egyházi élet fejlődése s a kor folytonos előhaladása következtében meg kell történniük, tagadhatlan. Ezért óhajtandó, hogy a magyar ref. éneklés tökélyesitésének módja, elővitele, a külföldi mivolt prot. egyházak éneklésével egy színvonalra való állítása, a szakértők által beható vizsgálat tárgyává tétessék s mint oly nemes eszköz, mely által híveink vallásos életére, érzelmére különösen hatni lehet, minden áron korszerüsíttessék, nehogy e részben is a külföld által, mely a magyar életerős népről eddig sajátságos véleményt táplált önmagában, elmaradottaknak, ósdiaknak,beszélni sokat, de tenni keveset tudóknak tekintessünk. Szép feladata volna az énekbizottságnak, ha becses figyelmét temetkezési rendszerünkre is kiterjesztené s eszközölné annak az egész felekezetben helyesebb kiviteli módját. A mi temetésünk jelenben kisebb nagyobb mértékben látványosságnak mondható. Már maga az utcákon véghosszig való éneklés, csakis arra való, hogy lássa minden halandó, mily cifra koporsót visznek a még sokszor cifrábban és nevetségesebben öltözöttek. Hát az nem vérlázító, mikor az énekvezér mellett, esőben, hóban, viharban, fergetegben, sárban, meg kitudná miben, a szegény, gyenge, ruhátlan tanulók segédkeznek, és nem boszantó, hogy ők azt ingyen teszik sok helyen? Hány gyermek lett már áldozata az efféle mihaszna ingyenes szolgálatnak ? hányszor vannak a jó igyekezetü tanulók még jóravaló helyeken is kitéve a temetési zaklatásoknak, el és ott hagyva tanóráikat ? kérdés : tartoznak-e ezzel, melyik canon kötelezi őket erre ? Nagy gyarlóság és végtelen szükkörü belátás keli ahhoz, hogy az ily temetési rendszert tovább is eltűrjük. Ezt is meg lehet, sőt kell is megváltoztatni, csak figyeljünk Genfre. Látnivaló az itt körvonalozottakból, hogy ha komolyan veszszük -— a mint hogy illik is venni — a magyar ref. énekügyet, ez maga megérdemelné, hogy külön e célra egy convent tartassák ; de látnivaló más részről az is, hogy az énekeskönyv újítása ezen elvek megtestesitése nélkül keveset ér. Ha az énekügyi bizottság — mint hisszük és gondoljuk is — az ilyféle dolgokban jártassággal nem bír: gondolkozzék oly conferentiáról, melyen ezek szakértők által vita tárgyává avattassanak föl. Igy, a hogy vagyunk, tovább lenni erélytelenség s gyavaság lenne. Látjuk a gyakorlati életben nap-nap után, hogy minden jóravaló megpendített eszmét egyletek alakulása követ, az eszmék kivitelére csak ugy özönlenek az áldozatok, vagyis önkéntes adakozások, mindenfelé életjelenség, mozgás, küzdelem, csak a magyar reformátusoknak nevezettek alusszák dicső álmukat éneklésük fejlesztésére nézve. Szomorú dolog — de igaz ? Bezárólag rnég az énekbizottságot, — miután bírjuk az elnök ur becses igéretét, hogy nem sokára életjelt adnak magukról, — arra kérjük, a fentieken kivül még azt is óhajtanok, hogy az úgynevezett három napos sátoros ünnepeket egy naposra reducáltatni eszközöljék. A scót puritánok be tudják érni egy napos ünneppel, miért ne követhetnők példájokat ? A szegény adózó