Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1881-04-10 / 15. szám

bizottságnak a felmentvény megadatott. Az intézet zárszámadását és mérlegét mai számunkban találják t. olvasóink. * Gyászhírek. Urögdi Nagy Ferenc volt kolozsvári ref. tanár s hires pomológ özvegye, f. hó 6-án éjjel hosz. szas szenvedés után elhunyt. A boldogultat siratják fia és leánya : Nagy Miklós, a Vasárnapi Újság köztiszteletben álló szerkesztője, és Nagy Ilka, Szász Domokos kolozsvári ref. lelkész s az Erd. Prot. Közi. szerkesztőjének hitvese. A derék nő odaadó szeretettel ölelte körül gyermekeit, kik viszont a legnagyobb gyöngédséggel viseltettek édes anyjuk iránt, kinek megtörő szemeit már napok óta halálos ágyánál időző fia fogta be. — l)r. Bartók György nagy-enyedi reform, lelkészt súlyos csapás érte: szeretett neje, szül. Kovács Róza, március 27-én, boldog házasságuk ötödik évében elhunyt. A boldogultnak, ki bánatos férjet, két kis gyermeket, agg édesatyát és szeretett testvéreket hagyott maga után: temetése 29-én egész Nagyenyed mély részvéte mellett ment végbe. Szilágyi Farkas kenetteljes imát, Makkai Domokos szép beszédet mondott a kihűlt hamvak fölött. Béke poraikra ! NECROJLOG. Haubner Máté. (Vége.) II. elégtételre, sem hitsorsosi, sem polgártársai előtt nem szorult — ugy az országos, mint az egyhazj közvéleménynek rokonszenve azon mérvben fokozódott irányában, a mely mérvben egy szent eszme külső pillanatnyi vereségének sújtó következményei reá nehezültek. De szükséges volt e fényes elégtétel a reactió embereivel szemben, kiket erkölcsi fegyverrel, a világ szeme láttára kellett megbuktatni, hogy igy lassankint rendszerékkel együtt a semmiség homalyába szoríttassanak. H. teljes rehabilitatiója azonos volt a cs. kormány erkölcsi vereségével ; — az hatalmas lökést, halalos döfést nyert s gyengén védekezve hátrálnia kellett. Ez idő óta az egyik positiót a másik után adta fel — a hatalmas támadásnak ellentállni nem vala képes; tűrnie kellett a jogaira hivatkozó autonom egyháznak rohamos előnyomulását — napjai meg valának számlálva. H. jellemképében szép vonás, hogy azon kitüntetéseket, melyeknek ekkor tárgya volt, nem tulajdonította személyének, hanem azon eszmének, melylyel nevét szoros kapcsolatba hozták. Sőt határozottan ellene nyilatkozott azon tüntető ovatióknak, melyekkel mindenütt találkozott. De hiában ! a lelkesült közvélemény lázas izgatottságában szem elől szokta téveszteni azon gyengéd tekintetet, melyet annak egyéni óhaja iránt tanúsítani kellene, kit karjain hordoz. 1861. april havában II. Geresdről Győrbe költözött, hogy egykori hívei folytonos ostromlásának engedve, köztök ismét elfoglalja azt az állást, melyhez annyi édes-gyászos emlék köté. Nem kis küzdelmébe került, valóságos önmegtagadás gyümölcse volt ez Önelhatározása. A győriek azt a I I-t ismerték, ki egykor, a férfikor teremtő éveiben , köztük mint szónok s lelkipásztor, mint egyházkormányzó s honpolgár, közelismeréssel találkozó áldásdús munkásságot fejtett ki. A férfiból lett aggastyán, ki érezte, hogy — ha azon válságos évek viharai erejét nem is törheték meg — szelleme már nem rendelkezik azzal a ruganyossággal, mely egykor sokoldalú működésének alapfeltételét képezte. Ennek tudata s hálás kegyelete a geresdi gyülekezet iránt, nehezítette meg a harcot, melyet vivott, midőn a győriek kérésükkel ostromolták. O végre is engedett, engednie kellett, midőn egykori hívei arra hivatkoztak, hogy az évek óta sokat hányatott egyházakban a jobb jövő utjának egyengetése egyedül attól van függővé téve, élére áü-e az a férfi, kiben az öszszes hívek szeretetteljes bizalma összpontosul, kinek neve leend a szilárd kapocs, mely az egyház iránt hidegülő tagokat a gyülekezethez ismét szorosabban füzendi. Közlelkesültséget keltett Győrben az örömhír, s a győriek elkövettek mindent, hogy iránta való szeretetöknek minél fényesebb kifejezést adjanak. Férfiak és nők buzgólkodtak, bebutorozva s díszítve hajlékát, gyengéd figyelmöket nem kerülte el semmi, mi által a szeretve tisztelt pásztornak kellemes meglepetést szerezhetni véltek. Az egyházi téren is uj buzgóság, munkás egyháziasság mutatkozott, mi igazolta a reményt, melyet a győri gyülekezet H. nevéhez kötött, mely remény az ő elhatározására döntőleg hatott. De ő el is követett mindent, hogy agg kora dacara, emberül megfeleljen kettős, superintendensi s lelkészi hivatásának. A főpásztornak tanuló szobája valóságos bureau-vá lett. A superintendens, ki 1848 előtt tisztán egyházkerülete határozatinak végrehajtója volt, lassankint az állami bureaukratismus közegévé — az államkormány expeditorává is lett. Ehez járult a hatvanas évek elején a helytartótanács folytonos zaklatása — midőn a törvényhatóság a múltból „tabula rasá*-t csinálván, kizárólag rendeletekkel kormányzott. A törvénytelen rendeletek pedig, szemben az egyháznak törvénybiztositotta autonómiájával, oly éles ellentétet teremtettek, mely számtalan súrlódásnak, alant számtalan sérelemnek, fent számtalan panasznak volt kútforrása. S ha a sérelmek orvoslást nem nyertek s a panaszok felülről hiában hangzottak — ennek okát a superintendensi iroda gépezetében keresték. Biz ez nem volt akkor hálás szerep. H. a 65—70 éves aggastyán, főpásztori teendőket, még a legjelentéktelenebb tartalmú levelezést is, kizárólag maga végezte. Kora reggeltől fogva késő estvéig ült ő íróasztala mellett, szórakozása, nappali pihenése arra az 1 —2 órára szorítkozván, melyeket ebéd s vacsora alkalmával családja körében töltött. Két fárasztó egyházlátogatás is vette igénybe ez időben erejét s idejét. A nagy kiterjedésű tolna-somogy-