Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1881-04-10 / 15. szám

ság: tanulj elégedett lenni és gazdag leszel. A hol minden körülmény boldog családi életre engedett következtetnem, ott magam is együtt örvendtem a család" dal s önként kínálkozott a thema, melyről alkalomszerüleg beszélhettem: „íme, mely igen jó és mely gyönyörűséges dolog az atyafiaknak egyességben való lakások 1* A hol pedig egyes elejtett nyilatkozatokból vagy a velem volt presbyter által arról értesültem, hogy a családi élet boldogsága a házastársak egyenetlensége vagy kicsapongása következtében veszélyben forog : ott erősen hangsúlyoztam, hogy csak a szerető szívek szövetségében található föl az igazi boldogság s ezt a világ semmiféle gyönyörei ki nem pótolhatják. Sokat találtam beteges, nyomorult állapotban, kik sírva panaszoltak, hogy az Ur házát évek óta nem látogathatják : ezek megnyugtatására felette jótékonyan hatott, ha helyzetükhöz mérten s röviden, de buzgón egyet imádkoztam velők. Ezen rövid vázlatból is kitűnik, hogy látogatásaim valóban „ lelkipásztori * látogatások voltak vagy legalabb igyekeztek lenni, a mennyiben csakugyan a szívek és lelkek gondozása volt figyelmem s törekvésem legfőbb tárgya. Elismerem azonban, hogy e szempont még sem érvényesülhetett mindenütt teljes mértékben ; mert sok eset volt rá, hogy egy vagy más ok miatt sehogyse tudtam a kedélyeket a kellő hangulatba terelni s ekképen azokra nagyobb hatást gyakorolni. Ilyen esetekben kénytelen voltam tehát leginkább csak a következő általános kérdésekre szorítkozni, nevezetesen : Hány tagja van a családnak ? (egyenkint kikérdeztem nevöket, életkorukat stb.) Jó egészségnek örvendenek-e ? Mi a foglal- , kozásuk ? Milyen a vagyoni helyzetük: javul-e vagy talán az adó, uzsora stb. miatt szenved ? Aztán micsoda szokásaik vannak ? Vájjon munkásak, takarékosak, áldozatkészek-e, vagy talán könnyelműek vagy épen kicsa- i pongók (különösen a férjek) ? Mindenekfelett pedig: járnak-e szorgalmasan a templomba, gyermekeik az iskolaba ? Megértik-e a prédikációt (nem haladja-e az túl tartalmánál vagy irályánál fogva felfogási képességüket) ? Van-e bibliájok, ima-, vagy másféle hasznos könyvük s szoktak-e azokból olvasgatni, imádkozni vagyis házi isteni tiszteletet tartani ? Miután ezen s ezekhez hasonló kérdéseimre feleletet kaptam, (melyet gyorsirászatilag másoktól alig észrevehetőleg naplómba följegyeztem) s arra helyeslő vagy figyelmeztető észrevételeimet megtevém, búcsúra nyujtám kezemet s a családfőknek erőt, egészséget kívánva, a gyermekeket még egyszer engedelmességre, az ifjakat munkára, vallásosságra intve s az egész családra aldast mondva, egy házzal ismét odább menenk. Ilyenformán szeptember hó folyamában összesen 106 csaladot látogattam meg. Az első nap délelőtt 8—12-ig 14 helyen, d. u. 3—5-ig 8 háznál fordultam meg. De ez aztan meglehetősen kimerített. Épen ezért később csak a délelőttöket használtam fel, a mikor is 1 rendesen 14—17 csaladot latogattam meg. A látogatás a körülményekhez képest néhol fél, másutt egy negyed óráig, ismét másutt még ennél is kevesebb ideig tartott. A hívek részéről kivétel nélkül a legszívesebb fogadtatatásban részesültem; elfoglaltságuk dacára is örömest szenteltek pár percnyi időt a velem való társalgásra, s nem emlékszem, hogy lett volna hely, a hol ki ne fejezték volna köszönetüket látogatásomért. Sajnálom, hogy híveim két harmadát még mindeddig meg nem látogathattam. Ennek sok oka volt. Októberben a hívek nagyobb mérvű elfoglaltsága, novemberben a rossz időjárás, a téli hónapok alatt egyébb fontos lelkészi teendőim gátoltak a lelkipásztori látogatás tovább folytatásában, szeptemberben pedig legjobb akaratom mellett is csak 8 félnapot fordíthattam e célra, mert vagy hivatalos teendőkkel valék elfoglalva , vagy levert kedélyállapot, vagy az alkalmatlan idő, vagy ismét a látogatások következté ben beállott testi s lelki kimerültség tartóztatott vissza, vagy végre és ez volt a leggyakoribb eset, nem akadt presbyter, ki dolgát abbahagyva, kísérőmül vállalkozott volna. Ezen külső nehézségeknél azonban végtelenül fontosabb ama másik nehézség, a melyet fentebb mar röviden érintettem volt, t. i. az egyes felmerülő esetekben követendő lelkipásztori eljárás. A nagy szegénység és nyomor, melyen a lelkipásztor legjobb akarata mel lett sem segíthet, az egyszerű földmives nép sokszor nagyon is köznapias élete, alantjáró gondolkozása és éretlensége, önzése és szeretetlensége, gyöngédtelen modora és szenvedélyes kifakadasai lehetetlen, hogy többé-kevésbbé lehangoló hatást ne gyakoroljanak az ember lelkére. Ha nincs erős hitünk s meleg emberszeretetünk, jobb, ha el se indulunk e nehéz úton. De a ki birtokában van e két drága kincsnek, az csak kezdjen bátran a munkához, mert az minden külső és belső nehézségen előbb-utóbb diadalmaskodni s gazdag sikert fog elérni. Isten segedelmével legközelebb ismét megkezdem lelkipásztori látogatásomat. Megkezdem, mert nem akarom elveszteni hitemet az ige hatalmában, a melynek ezen az uton való hirdetésétől hazánkban is csoda-eredményeket lehetne várni. Igen, folytatni fogom e munkát, mert vallásunk s népünk szeretete ösztönöz erre, folytatni fogom dacára a vele járó küzdelmeknek mind addig, míg kész lesz bennem a lélek s a test nem lesz erőtelen. Vajha adna az Úr az ő gyarló szolgájának valtozhatlan erősséget és igaz bölcseséget 1 Lévai/ Lajos.