Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1881-04-10 / 15. szám

járulna a célhoz, másrészről tetemes összeget takarítana meg részvényesei számára. A kijelölt alapon azonban más nehézségek is állanak a tömeges vagy a mint óhajtanám a lelkészek általános életbiztosításának útjába. Tudnunk kell ugyanis, hogy a biztosító társulatok nem minden jelentkezőt fogadnak el biztosításra. A jelentkezőt mindenekelőtt megvizsgálja két orvos, ezek az illető egészségi állapota felőli véleményüket felkiildik az igazgatósáshoz, hol azután elbi«Z> O O ' ráltatik, ha vájjon elfogadható-e, vagy nem. Az egyiket elfogadják, a másikat nem; megtörténik az is, hogy elfogadják ugyan a jelentkezőt — de mivel az orvos valamely nagyobb betegségre, például gutaütésre való hajlamot constatált és jelentett be — magasabb életkorba veszik fel 5 —10 évvel, s ezen korév után kell a dijakat fizetni. Siralmas állapot az, mikor a társulat valakit vissza utasít s ezzel kimondja felette a halálos Ítéletet. Nem rettenetes lesz-e azután annak a családnak sorsa; nem remegve fogják-e várni minden pillanatban a halálra itélt családfő kidőlését; sőt nem fogja-e magának a szerencsétlennek, netaláni lappangó betegsége kifejlődését siettetni, vagy létező csekélyebb bajának halálossá változását előidézni azon gondolat, hogy el van Ítélve, meg kell halnia r! . . E sorok Írójával is történt ilyen leverő eset. Még tapasztalatlan fiatal lelkész koromban ráengedtem magamat beszéltetni, hogy a néhai „Hazádnál 5000 frtig biztosítsam magamat — évenként száznegyven íorintot kellett csekély jövedelemből fizetnem; öt évig fizettem, sokszor kölcsönhöz folyamodva, mert családom népesedésével nem bírtam ez összeget megtakarítani. Azonban kétségbeesve vettem észre, hogy a „Haza" bukása szélén áll; abba hagytam a biztosítást; s a „Hazát" csakugyan elnyelte a ^ Tisza*, de mivel ebben a pénzintézetben sem volt bizodalmam, pár évig biztosítatlan állapotban voltam. Lelkem háborgott, midőn öt apró gyermekemre s nőmre tekintettem. Mi lesz belőlök, ha idő előtt meg kell halnom ? Elhatároztam tehát magamat ismét biztosítani. Jelentkeztem a legsolichibb első magy. ált. biztosító társulatnál. Két orvos megvizsgált, egyik házi orvosom, a másik a társulaté; mivel valami chronicus bajom nem volt és soha még fejszédülést sem éreztem, nyugodtan vártam az igazgatóság elhatározását. Megérkezett néhány nap múlva; de midőn olvastam, agyamra tolult a vér, fejem szédülni kezdett; a betűk most szétfutottak, majd egy kivehetetlen keverékké síirüdtek szemeim előtt, Isten őrzött meg a komolyabb bajtól. Elfogadtak, de ugy, hogy ha én a 45 éves, 6 évvel idősebb leszek s az 51 év után fogom a dijakat fizetni. Mit tehettem ? Saturálva voltam a gondolattal, hogy elvagyok itélve; nem mertem csak egy percet is elveszteni, elfogadtam a feltételeket, és fizettem egy évig. Szörnyű egy év volt ez! A legcsekélyebb egészségváltozásban, egy kis hurutban, már a halál, hideg ujának érintését véltem érzeni, már a sírhelyet is kiválasztottam magamnak, pedig nem volt semmi bajom. Végre könyörült rajtam, az Isten. A »I7

onciére pesti biztosító intézet* egyik derék utazó ügynöke meglátogatott; elbeszéltem neki rettenetes helyzetemet; megígértem, hogy ha saját életkorommal elfogadnak, átmegyek; de ha gondolja, hogy nem lehet, akkor meg se kisértse, ne növelje fájdalmamat. Megvizsgált két orvos és pedig alaposabban, mint elébb; elfogadtak s most ezen társulatnál vagyok biztosítva azon előnynyel, hogy lelki nyugodalmam visszatért s ugyan annyi dij fizetés mellett 1000 forinttal fog családom többet kapni halálom után. És mi volt alapja az egésznek ? Házi orvosom — a mint sikerült ki tudnom — azt irta jelentésébe, hogy vastag nyakam van, de mivel mértékletes életet folytatok, bajtól félni nem lehet. Pesten azonban igy okoskodtak: vastag kálvinista nyak — gutaütés, tehát 6 évet el kell venni életéből. Én szeretném lelkész társaimat e rettenetes kellemetlenségtől megmenteni, de a mi a kijelölt alapon el nem érhető. De akadályozva van a lelkészek tömeges biztosítása a-z eddigi alapon, a díjilletékeknek az életkor szerinti nagy különbözősége által is; mert a már fentebb megjelölt füzet kimutatása szerint, a midőn egy 25 éves ember 21 frt 2 krt fizet 1000 frt. biztosított tőke után, s egy 45 éves 41 frt 72 krt; akkor már egy 60 — 65 éves embernek 80 frton fölül kellene fizetni. (Sajnálom, hogy a füzetben csak 25—45 korévig vannak a dijak feltüntetve, mert a lelkészek között, megvagyok győződve, hogy többet fogunk találni a 70, mint a 25 korévben.) A lelkészeknél ily magas díjtétellel tömeges biztosításra számítani nem lehet; mert a lelkészeknek magasabb korévekben levő nagyobb része meg nem birná, ha csak a kenyeret ki nem adná szájából, vagy csupán 1—200 frtot biztosíthatna, a mi vajmi keveset érne! Igaz, hogy a fiatalabb ember reménylhetőleg tovább fizeti a díjakat, de a bevételből a szegény lelkésznek 20 frt, akár fiatal, akár öreg legyen; a 25—30 forintot még valahogy megbírná, de a 80-at már nem. Az illeték dijaknak, a mostani gyakorlat szerinti befizetése is nagyon terhes a lelkészek nagy