Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1881-03-27 / 13. szám

felelni. Küldöttség ment Szalónakra s a mint H. tanulószobajába belépett, nagy bámulatára a tagoknak, egy magyar újságot olvasó, tiszta magyar szót hangoztató férfival állottak szemben. A küldöttség örömsugárzó arccal oszlatta el otthon a felmerült kétséget, s a szalónaki „német pap* meg lett választva. H. 1829-ben február havában távozott Szalónakról Győrbe. E varoshoz fűződik H. munkásságának fénykora. Itt, a férfiikor teljében fejtette ki azt az erőt, azt a jellemet, mely a protest. lelkészi hivatalnak osztatlan tiszteletet vivott ki azon városok egyikében, hol a protestantismus szegénységgel párosult méltóságát, szemben a nagyszámú kath. papság gazdagsága-, hatalmával s fényével, bizony csak nehezen emelheti érvényre. H. példája fényesen igazolta, hogy nem az egyház méltósága kölcsönöz tiszteletet papjának, hanem a papnak tiszteletre méltó egyénisége áraszt fényt, méltóságot egyházára. Ugyanazon szellem, mely U-t Szalónakon vezérelte, volt azon munkásságnak is rugója s iranyadója, melyet Győrben kifejtett. Ugyanazon szellem, de ennek a változott viszonyokhoz alkalmazkodnia — ha célját el akarta érni, más alakban nyilvánulnia kellett. Lelkészkedés tekintetében Győr tan egyike a legkritikusabb, a legnehezebb állásoknak. Képviselve van ott a szellemi miveltség, a vallás s erkölcsi élet, a vagyoni s tarsadalmi rangfokozatnak minden árnyalata. A lelkész szolgálatát igénybe veszik ott ugy a tekintélyes számú köztisztviselők, biró, ügyvéd, hivatalnok, az értelmiség képviselői, mint a szellemi táplálékul gyenge tejet igénylő falusi földmivelő, ugyanazon templomi padon foglal helyet a gazdag belvárosi kereskedő, s az egyszerű, nyíltszívű újvárosi gazda, az önérzetes iparos s az év legnagyobb részét szülővárosától távol töltő hajós ; nem csekély próbára teszi a pásztor „prudentia^-ját, a zsákoló napszámos, ki a por légköréből legfelebb a pálinka gőzkörébe menekül s azon hontalan proletárok, kikkel a lelkész akkor ismerkedik meg, midőn szolgálatát veszik igénybe. Ehez járul a kétnyelvűség, mely a harmincas években a naponkint kétszer — ünnep s vasárnapokon pedig háromszor tartott templomi istentiszteletben nyert — s nyer nagyrészt most is — érvényt. Biz ily helyen nem könnyű dolog hirdetni, még pedig „mindenkinek saját nyelvén* hirdetni az igét, a lelkipásztorkodás pedig majdnem legyőzhetlen akadályokba ütközik. H. mind két irányban fényesen igazolta a személyéhez kötött reményt. O huzamosb ideig egymaga volt e népes gyülekezetnek lelki vezetője. Ez időbe, hivataloskodása első éveibe esik a kolerának, a kelet ez öldöklő rémjének, első pusztító fellépése. Lázas izgatottság, rémület uralkodott akkor a jó győriek közt, hisz e borzasztó járvány napról-napra jobban ritkította soraikat. Sokan menekültek, — H. megmaradt állásán, sőt a betegekhez csak is maga ment, nem bizta segédjeinek gondviselésére a veszélyben forgó nyájat. Minden esetre szép vonás — »a jó pásztor*-nak egyik jellemvonása. Nincs mit csodálkozni rajta, hogy e gyülekezet tagjainak túlnyomó nagy többsége gyermeki szeretettel csüngött rajta. De ne gondolja senki, hogy olcsó áron szerzett magának népszerűséget — sőt megvetette azt, ha az igazság árán kellett volna megvásárolnia. O pásztori gondját s befolyását az egyes családokban, a legelőkelőbbekben is, tudta érvényesíteni. Itt egy magára hagyott özvegy s árva érdekében szállott síkra a nagyszamú rokonok jogtalan igényei ellen ; ott a halálos ágy szélén hallatá a béke komoly-nyájas szavát, nem nyugodván, míg a haldokló atya megbocsátó jobbját nem nyujtá a vele viszályban élt gyermekeknek ; majd egy szegény árva tanuló ifjú neveltetése érdekében zörgetett az előkelők ajtaján ; majd latba vetette tekintélyét, midőn az apai önkény, az anyai hiúság, a gyermek hajlama, egyéni joga s becsülete rovására, parancsszavát érvényesíteni törekedett. Hogy ily közvetítő szerep nem találkozik mindig elismeréssel, az természetes. Hisz mindent elnéz a világ, csak egyet nem, ha önérdekét, hiúságát támadják meg. S ezt tette H. tartózkodás nélkül. Nyíltan feje'zte ki nézetét, leplezetlenül nyilvánította célját s megnevezte a bűnt saját nevén. Voltak ellenségei, de ezeknek száma — tiszteletére legyen mondva a győri gyülekezetnek — felette csekély volt. Mig hívei részéről gyermeki bizalomban, Győr egyébb felekezetű polgárai részéről kiváló tiszteletben nyert kifejezést azon erkölcsi hatalomnak elismerése, melyet H. áldott tevékenysége képviselt. E hatalomban kell keresnünk egyedüli okát azon szívélyes baráti viszonynak, melyben az evang. egyházért, annak jogai s szabadságáért élő haló „prédikátor* a püspöki székváros róm. k. papságához állott. Feltűnő, tán páratlan jelenség, hogy az a H., ki a kath. egyház egy nagyhírű tudósával huzamosb ideig tollharcot vivott, Stankovics püspök házánál egyike volt a legszívesebben látott vendégeknek. Páratlan jelenség, hogy egy lutheránus superintendens egy kath. püspök díszfogatán tartja bevonulását hívei körébe ! Stankovics püspök nem volt Nikodemus, — ő H. iránti tiszteletének nyíltan adott kifejezést. Házánál ismerkedett meg H. a hazai kath. egyház legjelesebb embereivel, a többek közt Albach-al, a nagyhírű szónokkal, kinek egyházi beszédeit örömmel hallgatta, kinek fenkelt szelleme iránt rendkívüli tisztelettel viseltetett. S e ritka jó viszonynak jó hatása volt Győrben a felekezetközi viszonyokra is. Legalabb nincs példa arra, hogy ez időben ott az uralkodó egyház a többi felekezetek szabadsága rovására érvényesítette volna hatalmát, sőt egészen a legújabb időkig is, Győr azon városoknak egyike, hol súrlódás a felekezetek közt nagyon ritkán merült fel. (Vége következik.) Egy ifjú, a munka kezdetén kidőlt pályatárs, gondos családfő s jó barát: Emödy István, hejcei ref. lelkész az, kinek emlékére e néhány sort szentelem.