Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1881-01-09 / 2. szám

tését atyja állítólag téritvényileg ígérte meg, ennek atyai hatalma alól kivétessék, s részére ezen neveltetést eszközlendő gondnok neveztessék ki. Sőt még ennél is tovább ment TJcsnay József trencsini szolgabíró, ki Fiiina Ádámnak és kérdéses fiának lelkipásztorát Krizsán István evang. lelkészt azért, mert az apának segítségére volt, hogy gyermekét a törvény szerint a maga vallásának megtartsa, proselytismus címén ioo forint birságban- s 87 forint perköltségben marasztalta el. *) Ily gyümölcsöket érlelnek azon keresztelések, melyek az 1868. évi 53. tcikk 12. §-a szerint az evang. valláshoz tartozni kellő gyermekeken végeztetnek illetéktelenül a r. kath. papság által. Mi a kereszteléseket eddig feljelentettük a minisztériumnak. Ez pedig az azokat végezőket püspöki hivatalaik utján oda utasította, hogy a rólok szóló anyakönyvi kivonatokat küldjék meg hivatalból az illető protestáns lelkésznek, tetteiket ugyanazon uton helytelenítette, s az 1868 évi 53. tcikk megtartására utalta őket. Ebből két dolog derül ki: először, hogy azon kereszteléseket a minisztérium is az 1868. évi 53- tcikbe ütközőknek ismerte el : másodszor, hogy nem birt eléggé erős eszközzel az elkövetett törvénysértés megfenyítésére. Ez eszközt végre megadta az uj büntetőtörvény, jelesül az 1879. évi 40. tcikk 53. §-a. Tisztelt országgyűlési képviselő T<de*zky István úr, mint ezen törvénycikk volt előadója a képviselőházban azt mondja ugyan egy budapesti lapban, hogy a szóban forgó kereszteléseket nem értette legyen ezen §. hatása alá tartozóknak, hanem csupán az 1868. évi 53. tcikk 1—8 §§-aiban jelzett áttérést egyik vallásról a másikra; s hogy ezen világosan meg nem említette a/, uj törvényben, az részben csak emberi gyarlóságból történt. Ám ha ezt megengedjük is, — noha mindenesetre feltűnő, hogy ugyanazon emberi gyarlóságban szenvedtek a képviselőháznak többi 400 nál több s a felső háznak is valamennyi, ezek közt főpapi tagjai is, és senkinek sem jutott eszébe kiemelni, hogy az uj büntetőtörvény azon §-nak hatása csupán az 1868. évi 53. tcikk 1 - 8 §§-aiban szabályozott áttérésre szoríttassék, de akkor bátran hisszük állíthatni, hogy előadó úr azon emberi gyarlóságában öntudatlan eszköze lett az igazságos isteni gondviselés kezének. Az áttérésnél o o aránylag csak igen kevés visszaélés fordul elő * Mellesleg megjegyezzük, mikép, nem áll, amit a Filina-féle esetről egy budapesti politikai lap állít, t. i. hogy azt az érdekeltek nyugodtan vették; inert az mindjárt kezdetben fel lett jelentve a minisztériumnak, s a dunáninneni egyházkerületi gyűlés és az egyetemes gyűlés is erélyes nyilatkozatokban felszólítandónak határozták el ugyanazt, hogy e kiáltó sérölmet orvosolja. a r. kath. papság részéről, mert az erre vonatkozó törvény oly szabatos, hogy azt mégis bajos kijátszani és megszegni. De annál több a visszaélés a reversalisok alapján a r. kath. egyház részére lefoglalni szándéklotí prot. ujdonszülöttek körül. Itt volt égető szükség a napról-napra szaporodó visszaéléseknek erélyes rendszabályok általi meggátlására; s e szükségnek lőn megfelelve az uj büntetőtörvény 53. §. által. És hogy ezen §-nak ez a célja is lehet legalább, azt érezte maga a r. kath. papság is. Különben miért tartott volna annak tárgyában tanácskozásokat; miért fordult volna annak megmagyarázásáért az igazságügyi miniszterhez s ez, a ki a törvényt az országgyűlés elé terjeszté, s kinek tehát ezt legjobban kelle értenie, miért nem mondta ki azonnal és egyenesen az azon papság által óhajtott nem et, hanem a törvényszéki praxisra utalta őt ? Igen, most egyszerre világos lett az egy ideig habozott ama papságnál azon §-nak értelme, — fájdalom, a felfogás ezen rögtöni megfordultának részben talán mi magunk is vagyunk okai; azon §. szerinte semmi esetre sem vonatkozhatik a gyermekek keresztélésére, mert a keresztelés még nem felvétel valamely külön hitfelekezetbe, hanem csak a keresztyén egyházba általában. Bizonyára az, dogmatikailag és elméletileg. De a dolognak | nemcsak dogmatikai, hanem egyházjogi és államjogi oldala is van ; s ezen kérdés is azok közé tartozik, melyek felett az élet dönt s melyek leginkább az élettapasztalatok alapján és gyakorlati úton oldandók meg. Nem akarjuk kétségbe vonni, hogy azon világi férfiak s különösen azon jogász urak, akik a szóban forgó keresztelések mint puszta felvétel mellett a keresztyén egyházban általában szólaltak fel, azokat valóban is annak nézik. De bátrak vagyunk kérdeni a r. kath. papságot, hogy ő is annak nézi e, s hogy kezét szivére téve, nem lesz-e kénytelen bevallani, mikép azok általa többnek vétetnek, t. i. első és kezdeményező actusnak, melylyel a törvény szerint az evang. vallást követni tartozó gyermek a r. kath. egyházba fogadtatik be. Mert jegyezzük meg jól, tiz ilyen keresztelés közül kilenc oly gyermekeke i vitetik véghez,, kik felöl atyjok vagy anyjok szó- vagy Írásbeli reversalist adott ki. Avagy, ha ezen kereszteléseket a r. kath. papság is csupa felvételnek nézi a keresztyén egyházba általában, miért nem értesíti azonnal az illető prot. lelkészt azok megtörténtéről, felhíva őt, hogy vezesse be azokat anyakönyvébe, anélkül, hogy ez utóbbit maga tenné meg ? Hiában mondatik, hogy a keresztelést a gyermek atyja vagy anyja kivánja. Igenis kivánja, de nem önszántából s szabad akaratból, hanem mert arra az általa kiadott reversalis folytán ma*