Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1881-03-20 / 12. szám

vadházasságban élőről tőn említést egy kath. kolléga. Az említett szempontból s a társadalmi morál tekintetéből ezen vadházasságokat nekünk lelkészeknek nem szabad ignorálnunk. Hogyan irtsuk ki ezt a rákfenét ? A helységek biráí, jegyzői és a szolgabirák nyújthatnának nekünk segédkezet; de, boldog Isten! ezek nemhogy irtanák ama mételyt, sőt terjesztik, szaporítják. Számtalan jegyző van ugyanis, a kikről Eötvös ur hiteles adatokkal be tudja bizonyítani, hogy ama pároknak rendes szerződést írnak, mintegy megerősítvén ezáltal az ő bűnös szövetkezésüket. Arra is tudok esetet, hogy két nazarénus bagóhitre tért s a szolgabíró ráirt a lelkészre, hogy írja be őket a rendes anyakönyvbe. Jegyző és szolgabíró tehát itt csak kivételképen segít. A hol segít, éljünk a segítséggel. Ám a bajon gyökeresen s mindenütt kell segíteni erélyesen, szigorúan, még pedig mielőbb, míg nem késő. Nincs más mód, mint törvényhozás által orvosolni a terjedő kórt. A államnak szent kötelessége, nemcsak az adót beszedni, hanem gondoskodni arról, hogy a nép bűnét megbüntesse, a visszaéléseket szüntesse, az erkölcsöket éber szemekkel kisérje. Nekünk pedig lelkészeknek szent kötelességünk, hogy mint a bűn ellen folyvást tiltakozó élő lelkiismeret, az államot figyelmeztessük a bajra és kérjük — minthogy a sikeres gyógyszer a hatalom kezei között van a baj orvoslására. Sántha Károly. TÁRCA. Az ágostai evangélikusok énekei. — Ajánlva Turcsányi A. urnák. — Enektörténelmi munkálkodásaimban sok éven át magam is abban a hitben voltam, a mit Turcsányi atyámfia állít e t. lapok 5. sz. hozzám intézett cikkében, hogy t. i. „e század elejéig együtt énekeltünk*; de ma már, midőn a 16. század utolsó évtizedétől kezdve speciális lutheránus énekes könyveket tudok felmutatni, nem • vagyok, nem lehetek ebben a hitben. Még 1853-ból igen jól emlékszem, hogy például Gyimóthon Pápa mellett a régi — 1736-iki Margitaiíéle — énekes könyvet használták együtt kálvinisták és lutheránusok, sőt tudom azt is jól, hogy a hol a két prot. felekezet egy faluban lakott, Vagy az ágostai atyafiak némely vidéken szórványosan laktak a reformátusok között, ott ők használták az említett Margitai-féle énekest. De hogy ott, hol nagyobb tömegben laktak, külön énekes könyvet használtak, azt mindjárt bebizonyítom. Ez énekes könyvek nagyban különböznek a református énekes könyvektől, már csak abban is, högy legtöbbnyire németből jorditott énekek vannak bennük ! Ez énekeseket chronologiai sorrendben elszámlálom : Első a Bártfai 1593-iki, me'y csak két év óta van felfedezve. Szabó Károly úr, a ki felfedezte, épúgy lutheránusnak tartja, mint én, ki a mult adventben vizsgáltam át a pécsi róm. kath. püspök úrnál, hova számomra küldetett. Ismertetését, — ha e t. lapok szerkesztősége szívesen veszi, — beküldőm.*) Véghetlen érdekes a Második : Ács Mihály Arany lánca, nyom. Lőcsén 1696. Nyilván ki van irva, hogy szerző „Aug. Confessión lévő Lelki Tanító,* sőt az előbeszéd után Lővvei Balázs győri ág. hitv. pap előbeszéde van a szerzőhöz. Harmadik: ugyan Ács Mihály következő cimii énekese : Zöngedöző Menyei Kar, azaz : Németből Magyarrá fordítatott . . . Énekeket, más magyarúl szereztetett kegyes énekekkel edgyütt magában foglaló könyvecske. Nyom. Lőcsén 1696. Negyedik: az Arany lánc 1701. lőcsei kiadása. Ötödik: a Zengedező Menyei kar 1703. lőcsei kiadása. Van ebből még 1743. 1770. 1778. évi kiadás, sőt mint a nálam levő 1770-iki frankfurti kiadás előbeszéde VIII. §-ából látom, kellett lenni egy 1627-iki, lőcsei Breuer Lőrinc-féle lutheránus énekesnek, melynek azonban még eddig egy példányát sem sikerült felfedeznünk. Ez énekesekben legtöbbnyire a német szöveg kezdete is ki van téve, a régibbekben igen, (péld. az 1593-ikiben), de az utóbbiakban nagyon kevés, vagy épen semmi magyar dallam sincs. Hogy pedig azt irtam, miszerint e század eleje óta minden magyar dallamot elhagytak, ezt tettem azért, mert a mely choralékat én ismerek, (Schartlich, Schurig sat.) azokban egyetlen-egy magyar dallam sincs, hanem van német, francia, hussita sat. Az 1873-iki choralét nem ismerem; ismernem és átvizsgálnom kellene, hogy szólhassak róla. A győri (1811) énekes itt van nalam, ismerem az elő-szava kifejezését a zsidó-zsoltárokról, alkalmasint ezzel akarták a hiányt elpalástolni, hogy Dávid zsoltárait —- miket a Zengedező menyei karból a reformátusokkal együtt énekeltek — elhagyták. Hogy a 73-iki choraléban levő némely dallamok hasonlítanak némely magyar nótára, az még nagyon nem bizonysága annak, hogy azok a dallamok magyarok légyenek. Találtam én most a régi hussita énekek közt olyan magyar dalsort, hogy szinte majd kétségbe jöttem. Vigyázni kell az ilyféle meghatározások és állításoknál ; a VIII. és CXLIV. zsoltárok néhány tactusa *) Jelen dolgozatot még m. hónapban vettük, azóta az igért ismertetés is kezünkhöz jutott, közleni is fogjuk. Szerk.