Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1881-03-13 / 11. szám
Nem hagyhatom megjegyzés nélkül N. E. ur közleményéből még ama passust, melyben az egyházmegyét bűnösnek declarálja azért, hogy az egyház és lelkész között kigyuladt lángot lobogni engedte. Mert megfordítva áll a dolog. Az egyházmegye éppen annak eloltására törekedett, s a szerint intézkedett, a mint a törvények szerint intézkednie kellett. Erre célozott azzal is, hogy a bizonytalan bérfizetés helyett egy határozottabb irányú bérlevél készítését ki eszközölte. Hogy a dijlevél az e. k. gyűlés megerősítése alá nem került : annak nem az e, m. az oka, hanem maga az illető lelkész, ki az uj díjlevelet szabályszerűen az úgynevezett összehasonlító táblázat melléklésével mind ez időig be nem terjesztette. Itt tehát az egyházmegyére dobott kő visszaesik azokra, kik azt képzelt ellenségeik ellen feldobták. Ezekkel végére értem azoknak, a miket N. E úr Fide sed vide ! cui című cikkére, a megtörténtekből nagyon összevontan — feleletül adni kívántam. Most kijelentem azt, hogy ez ügyben, minthogy a polemizálásokra sem kedvem, sem időm nincs, a netaláni ujabb felszólalásokra, ha csak egyházmegyém ügye ugy nem kívánja, kezembe tollat nem veszek s így a mondott feltétellel ezen ügyet befejezettnek tekintem. Egyházmegyémet védelmezvén kénytelen vagyok így szólani, mint N. E. úr szól egy passusában : „Ne bántsd az apamat,® ne bántsd ok, és igazság nélkül egyházmegyémet 1 Doktor János. Lelkészek, kántorok, tanítók figyelmébe! Losonczy László elhunyt jeles népköltőnk s 30 évig működött főiskolai irodalomtanár ^KZesergő Xja.n_t" cimű műve, mely gyászkölteményeket, népies búcsúztatókat, halotti énekeket és sírverseket tartalmaz, még pár száz példányban leszállított áron kapható. Ezen 16 tömött ívet magában foglaló műnek ajánlata felesleges. Szaklapok és szakférfiak e mű megjelenésekor róla nagy elismeréssel és dicsérettel nyilatkoztak, és azt temetési használatra, felekezeti külömbség nélkül — lelkészek-, kántorok-és tanítóknak melegen ajánlották. A mü kapható Czccfléden 1 frt 30 krért utánvét vagy a pénz beküldése mellett a szerző fiánál Losonczy Gyulánál. (Előbbi ára 2 frt volt.) ' 3—4 PÁLYÁZAT. Az iglói ág. h. ev. felsőbb leányiskolánál a jövő iskolai évre tanári állomás töltendő be. A német és magyar nyelvben való tökéletes jártasságon kivül megkivántatik a tanképesités a közép vagy polgári iskola számára; heti óraszám 23. Javadalmak: évi fizetés 525 frt, tandíj fejében a VII. és VIII. osztály minden egyes tanítványától 7 frt, névnapi illetéknek egy-egy frt, továbbá szállás, kert és 40 km. fa. Kívánatos a személyes bemutatás. — A választás egy próbaévre történik, hivatalban lévők azonban végleg alkalmaztatnak. — A kellő mellékletekkel felszerelt folyamodványok f. évi ápr. 15 • ig alólirotthoz küldendők be. Kelt Iglón, 1881. februárhóban. Topscher György, egyházi felügyelő. lEÜÓIkzSLi ILISLJ Budapeste n., X "V. ker. IK1 árolyutca 1 sz. EL_ megjelent: Szász Károly. Az egyházi évkör. Ünnepi prédikációk. 240 lap. Ara 1 frt 50 kr. Szász Károly. Halotti imák. 2-ik bővített kiadás. Egészen vászonba kötve 2 frt 40 kr. Zombory Gedő. Egyházi beszédek ünnep és vasárnap délutánra. I-ső füzet .... 1 frt 20 kr. Margócsy. Prot. egyházi beszédtár. Vl-ik kötet 1 frt 20 kr. Megrendeléseknél legcélszerűbb az árt postautalványon beküldeni, mely esetben a kivánt mű bérmentve küldetik meg. 1—0 Felelős szerkesztő és kiadó-tulajdonos : IDr. Ballag-! IL/dlór. DEUTSCH M.-féle művészeti intézet Budapest.