Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1881-03-06 / 10. szám
meghalt. — Várady Lajos Mármarosmegye levéltárnoka és a m.-szigeti ref. lyceum pénztárnoka elhunyt. — Gerlach Henrik matheóci ev. tanító neje febr. 15-én meghalt. — Bajza István nagykárolyi ref. egyházmegyebeli gencsi lelkész neje, született Herpai Karolina m. hó 9-én elhunyt. Béke poraikra ! * Szerkesztői mondanivalók. K. I. Nyilatkozatát nem tartottuk célszerűnek közzé tenni, mert egy magán embernek az anonymitás leple alá rejtőzött támadása egy magán ember ellen: nem tartozik s nem is tartozhatik a nagy közönség elé. Egyébként is t. munkatársunk, bízvást elmondhatván magáról: alios ego vidi ventos, — az afféle támadásoktól nyugodt lehet; az olyan méregbe mártott nyilak erőtlenül pattannak le róla. NECROLOG. Egymásután hullanak jobbjaink. Ez év január 26-án délelőtt 11 órakor tétettek örök nyugalomra, a tépei reform, egyház hű pásztorának, s a debreceni ref. egyházmegye tanácsbirájának Nagy Pálnak, kihűlt hamvai. Nyolc napig tartott súlyos szenvedés alatt, összeomlott a nemes lélek porsátora; ki családját, egyházát, s hazáját oly melegen, oly forrón szerette, ma már ott nyugszik mélyen a föld alatt ; s egyszerű sirja fagyos rögei fölött az enyészet bús szellője sir. Nagy Pál, Szabolcsmegyében, Dadán 1818 febr. 2 2-én vette származását, a konyári születésű Nagy István régenten n. rábei lelkész, s a debreceni születésű Bárányi Mária szüléktől, kik mindketten a debreceni ceglédutcai sírkertben nyugosznak. Iskolai pályáját kitűnő eredménynyel megfutván, tanulmányainak öregbítése végett — miután Pozsony megyében a német nyelv tökéletes elsajátítása kedveért több időt töltött — nagyobb utazást tett, az 1840-ik év nyarától kezdve, 1841 aug. 18-ig, Bécsen, hol a theol. fakultás buzgó látogatója volt— Prágán, Drezdán, Lipcsén Hallén, YVittembergen keresztül. Meglátogatta Berlint is, s ott hosszasabban időzött. Utazásából visszatérvén, n. rábei segédlelkész lett ; honnan 1842 November 26-án 'Pépére rendeltetett időközi lelkészül; itt szolgait, az 1844-dik év tavaszától, Qiint rendes lelkész haláláig. Erdemeit, melyeket a kicsiny, most már virágzó egyház rendezése körül szerzett, sokáig s méltán emlegethetheti a késő maradék. Az egyházat, melynek semmi fekvősége nem volt, desolalt állapotban, s nagy szegénységben találta. Gyülekezetének lelki gondozásán kivül tehát, kiválóbb feladatának ösmerte, segíteni az egyház nyomasztó helyzetén ; s e feladatának valóban hivatásszerűleg felelt meg, e téren meglepő sikert fejtve ki. 1857-ben, tagosítás alkalmával, a n. váradi káptalani nagy prépost, mélt. Györffy László ur, mint földesúr kegyességéből szerzett az egyháznak 30 hold földet ; a leánytanitó l/t telek föld fizetéséhez másik telket; a 4 holdnyi temetőhöz meg 3 holdat, s faiskolát ; az iskolai alaphoz mely az 1812-ik évben gr. Sauer nagyprépost által tétetett, s a mely ekkor 800 frt volt a remanencialis földek váltsagából még 4 ezer forintot stb. A templom tornyát egy iszonyú vihar, az 1867-ik évben a szó szoros értelmében, elsöpörte helyéről, s a már ekkor szépen virágzásnak indult egyház, nagy költséggel, nem csak erős, és allandó tornyot, hanem a rozzant lelkészlak s fiu-iskola helyett is díszes lelkészlakot és szép iskolát építtetett, ugyanekkor a leányiskola épületét is kijavíttat van. E nagy mérvű építkezés — igaz, hogy az apostoli buzgalmu, de igen érzékeny szívű lelkipásztornak, sok kellemetlen órát szerzett, a külső és belső elöljáróság egymássali egyenetlekedése miatt; de a boldogult lelkész bölcs mérséklettel párosult erélye, gyülekezetével az építkezésre felvett 4 ezer forintnyi adósságot az utolsó részlet kivételével, tehát csaknem egészen minden nagyobb rázkódtatás nélkül kifizetteté. Családja körében, mint apa, és férj szeretteinek élt, azoknak boldogságáért mindent áldozott ; mint férj gyöngéd s előzékeny ; mint apa, szigorú, de gyermekeit határtalanul szerető gondos apa volt. Az 1844-ik év junius 6-án lépett házassagra, első nejével N. Soltész Eszterrel, Soltész József derecskei lelkésznek, ki akkor a debreceni egyházmegye esperestje volt, leanyaval. Ezen házasságból 7 gyermek származott; kik közül az első szülött Sándor, az 1875-ik év december 2-án mint derecskei aljárásbiró halt el. Ez érzékeny csapas keserű fajdalommal töltötte el szivét s az annak súlya alatt mélyen megrendült kebel közönyösebb lett minden iránt, sokszor óhajtva magának is a nyugalmat, a sir nyugodalmát. Gyermekei közül csak hárman maradtak életben, u. m. Piroska férjezett Kovács Károlyné, Elek lelkészjelölt s a siket-néma Farkas, ki a váci intézetben nyert kellő képeztetést. Első nejét az 1860 ik év nov. 4-én a halai kiragadván karjai közül, második házasságra lépett r 861 február 28-án özv. Vad Sándorné, szül. Nagy Johauna úrnővel, kiben az elárvult anyatlan csalad ritka jóságú, gondos nevelő anyát, s a nejét vesztett férj gyöngéd, szerető nőt talalt. Nagy Pal, nem csak egyházát, s csaladját szerette ily példányszerűleg, hanem szerette hazáját is, s pedig csaknem imádó szeretettel. Mérsékelt haladás barátja volt. Akkor, midőn még sok kálvinista pap hazafiatlan dolognak tartotta a kormánypárt elveit vallani, alulírott kérdést intézett hozzá, hogy miért követi a többség politikáját ? Azért, úgymond — mert nagyon szeretem a hazát. Szerette honfiait ; az üldözöttek pártfogója; s megmentője volt nem egyszer azoknak, kiket a lezajlott vész után a hatalom hóhérai lestek. A világosi fegyver letétel után, a haza egy ily üldözött fiat, Minorics Károlyt, ki később Kolozsvár polgármestere lett maga s családja veszélyeztetésével félévig rejtegette ezek szemei elől; sőt ezen idő alatt, kész volt — Minoricsot a parochián hagyván — nejével együtt Kolozsvárra utazni, hogy annak csaladi ügyeit rendbe hozza. Majd sógorát, Tiszai Károly tordai lelkészt, mentette ki a hadi törvényszék körmei közül. Az elitélt lelkész ügyének Des Echerolles Kruspér Károly hatalmas befolyását nyerve meg, nem nyugodott, sőt haza sem jött addig N. Váradtól, mig Braunhoff ő excja a haditörvényszék ítéletét, mely csak nehany nappal az előtt lett megerősítve, 1854. Február 6-án meg nem semmisittette, s Tiszai szabad lábra nem helyeztetett. Es Nagy Pál nincs többé 1 A nagy képzettségű, faradhatatlan buzgalmu lelkipásztor, az övéi boldogságáért küzdött családapa, a nemes szívű, önzetlen emberbarát nyugszik csendesen, hideg hant alatt 1 Áldás, és béke lebegjen sírhalma felett 1 Biró Antal, derecskei ref. lelkén.
