Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1881-02-20 / 8. szám

báljából haza érkezett leányának tréfálva mondta, hogy délután együtt menjenek majd kocsikázni. Délben sem érzett semmi fájdalmat, csak ebédközben kapott egyszerre szivéhez s sietett ki a könyvtári szobába, itt a sziv-fajdalom még nagyobb mértékben vett erőt rajta s összeesett. Az óriási akaraterős férfiú fel akarta erőltetni magát a földről, de erőlködése kárba veszett, mert ismét visszaesett. A délután folyamában dr. Török, Tegze és Ujházy orvosok tettek látogatást a betegnél, és vágtak eret. Már fél tál vér ömlött ki, midőn a beteg türelmetlenül kérdezte, hogy miért nem vágnak már eret rajta s kérte hogy lábaiból is bocsássanak vért. Eszmélete egy pillanatra sem hagyta el, bárha több izben szállották meg görcsök, melyek akadályozták őt a beszédben. Ágyánál siró kedves nejét több izben vigasztalta, mondván : — Ne sirj édesem. Velünk van az isten. A szintén szünet nélkül ágya körül forgolódott segédlelkészének pedig csaknem a végóráiban idézte a biblia eme szavait: »Nyögök mint a galamb. Erőszakot szenvedek, oh Uram adj nyugalmat nekem I* Az orvosi segély már nem menthette meg. Mindig gyengébb s gyengébb lett, de nyugodtságát folyton megtartotta. Kedves neje gyöngéd szeretettel simogatta arcát, mire Révész szinte jókedvvel jegyezte meg, hogy: ,olyan a te kezed mint a bársony* s kérte, hogy ne vegye rossz néven tőle, ha bókol. A halál, este valamivel nyolc óra előtt következett be. Csendesen, nyugodtan halt meg, a nélkül, hogy arcának vonasai csak legkisebb változást is jeleztek volna. * Ravatala a kis templom melletti lelkészház könyvtári szobájaban volt felállítva, mely teljesen be volt vonva fekete posztóval. A megboldogult életének legnagyobb részét, sok éjjelét is itt töltötte búvárkodva, tanulmányozva, ide futott halála előérzetére, azért helyezték a ravatalt is ide. A nagy halott itt feküdt kiterítve papi köntösében. Férfias szép arca hideg, merev, de fenségesen nyugodt volt. Révész Imre már rég idő óta szenvedett szívbetegségben, de a baj ily rohamosan, még nem jelentkezett nála. E betegség a boldogultnak családja és legbensőbb barátai körében, házi orvosa, dr. Török József véleménye alapján, mar rég tudva volt s mindig reszketve féltek a pillanattól, melyben e baj nagyobb mértékben talalja őt megrohanni. * Temetése f. hó 15-én d. u. 4 órakor igen egyszerűen ment végbe, mert a megboldogult gyakran fejezte ki óhajat, hogy őt egyszerűen, fakoporsóba s minden dísz és pompa nélkül temessék el. De azért e végakarat sem gatolhatta meg tisztelőinek roppant számát abban, hogy oda ne seregeijenek végtisztesség tételére. Egyházi kiválóbb férfiaink közül a ravatalnal megjelentek : Miskolcról Kun Bertalan superintendens, Nagy-Váradról Nagy István volt esperes és Kun Béla, Hódmezővásárhelyről Miklovic Balint, Nyíregyházáról Lukács Ödön, Mihályfalváról Szőke János esperes, Kisújszállásról Illyés Bálint, Mike-Pércsről Nagy Lajos, Hajdu-Bagosról Basa Balint, Hajdu-Szoboszlóról Soltész László, Nagy-Kálióról Görömbei Péter, Bihar-Mező-Keresztesről Ember Pál, Szalacsról Szikszay József, Nagy-Szalontaról Széli Kálmán stb. Mindannyian, most igazan, lelkük mélyéből mondhatták el : „leesett a mi fejünknek koronája.* A halottas ház már a kora reggeli órákban óriási ember tömegtől volt körülállva, ugy hogy a haz előtt, a piac széles terén a közlekedés fenakadt. A három órára meghatározott temetést négy órára kellett halasztani, mivel a vidék számos részéből, valamint a fővárosból több küldöttségnek a délutáni vonattal érkezése jeleztetett. Számos részvét távirat is érkezett a nap folyamában a gyászos özvegyhez, melyek közül a lapok felemiitik Török Pál superintendensét, Ballagi Mórét, gr. Zichy Jenőét, a szatmári ref. gymnásiumét, és a sárospataki akadémia debreceni illetőségű hallgatóinak táviratát. Délután három órakor a piacon már alig lehetett mozogni. Patay István halála óta ily nagy számú közönség temetésen nem volt jelen s küldöttségek érkeztek Budapestről, Szoboszlóról, Böszörményből, Nyiregyházáról stb. Több száz helyről küldettek koszorúk, melyeknek egy része már nem fért föl a halottas kocsira. Közvetlen a temetés előtt, valóban páratlan szívrenditő esemény fordult elő. A gyászoló özvegy ugyanis elannyira hihetetlennek tartotta férjének halalat, hogy a koporsó lezárta előtt, a halál valódiságát ujolag constatálni kívánta. Az orvosok összehivattak s az özvegy fájdalma csak fokoztatott, midőn az egybehangzó vélemény a szeretett férj halálát valósággal bekövetkezettnek nyilvánította. Végre négy órakor lehozták a koporsót a megboldogult első emeleti lakásából s a ref. kis templomba vitték, melyet a közönség zsúfolásig megtöltött. Itt Zsigmond Sándor hajdúszoboszlói lelkész, az elhunytnak egykori legkedvesebb káplánja, majdnem egy óráig tartott meghatott hangon, emelkedett szellemű gyászimát, mely könnyeket csalt a jelenvoltak szemeibe. Ennek végeztével a beláthatatlan sokaság Révész pormaradványait a cegléd-utcai temetőbe kisérte ki, hol Balogh Ferencz theol. tanár mondott meginditó gyászbeszédet, mely után a főiskolai kántus szomorú gyászdalt énekelt. Aztán .... aztán a sir békés öle örökre eltakarta a drága hamvakat. Örök áldás koszorúzza emlékezetét I 1 ballagi Aladár.