Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1881-02-20 / 8. szám
gyár szótár) tagadni bajos volna, mert az élet bizonyítja. Hogy mily s mennyi pánszláv lelkész került s kerül ki Pozsonyból, azt nem tudjuk, hogy mennyi magyar, azt Főtisztelendőséged nem kérdi; de miután itt a pánszláv szellem nem ápoltatik (propria fassio), hogy ennek a szellemnek nem Pozsony az oka, világos. Hogy Stúr Lajos Palkovics által önhatalmúlag alkalmazva, helyettes tanárul működött Pozsonyban, de hogy az egyház nem tűrte, az is igaz, sőt az egyházi hatóságok remonstrátióinak dacára, sem 16 évet, sem az államhatalom beavatkozását nem várva hivatalától l /» év alatt elmozdította; azt hiteles eredeti okmányokkal kimutathatom. Hogy a pozsonyi kaszinónak s városházának szellemiránya ne bántsa Főtisztelendőségedet, felhozom, hogy amannak ellenében fennáll és hathatósan működik a Toldy-Kör, Magyar-Kör és Széchenyi-Kör, s a városházán, míg a képviselő testület 90%-ját képezik a tiszta német-ajku polgárok, németül fog folyni a tárgyalás, de mint eddig soha, úgy ezentúl sem magyar ellenes irányban. Az egyetemes gyűlésen történtekről sem szólok, elmondhatja a jelenvoltak valamelyike. Amit eddig e tárgyban elmondtam, tettem kizárólag a protestáns közönség iránti tiszteletből, az ellenünk izgatott közvélemény tájékoztatására. Mit kegyeskedik rólunk feltételezni r Tart-e pangermánoknak vagy panszlávoknak ? azt mi nem kérdezzük. Sőt ha ezentúl is kedvét találja a pozsonyi egyház jó hírnevének sárba tiprásában, ez élvezetében sem fogjuk háborgatni. A hazafiságot monopolizáló, életet és halált osztogató bíráskodását, a magyar haza és nemzet iránt tartozó kötelességeink hű teljesítésének tudatában, most és jövőre határozottan visszautasítjuk. 4. Mi a tiszai egyházkerület képességét, szótartását stb. soha és semmi helyen sem vontuk kétségbe. Szivünkből üdvözöljük a kerületet s áldjuk érte a kegyelem istenét, hogy e kerület Főtisztelendőséged példás buzgalmu vezetése alatt oly sokra szaporította tőkéit, sőt őszintén kívánjuk, hogy a jogi akadémiára se kelljen évenkint segélyt kérni. Ha emlékiratának számítási hibáit s kö vetett előnyeit ^tűszurások^ s „magos szemöldökű élcek" kíséretében szigorúan megbíráltuk, sehol sem vontuk kétségbe, hogy a mit igért egy krajcárig megadja, de megengedje Főtisztelendőséged, ha azon öntelt büszkeséggel s ismételten felhozott érzékeny csapásra nézve, melyet a tiszai kerület mért volna Pozsonyra, kijelentem, hogy mi e csapásból mit sem éreztünk. Nagy megerőltetésökbe kerülhetett e csapás; de hogy nem a tiszai kerület fellépése, hanem a közvélemény igazságtalan Ítélete fájt, azt megmondottuk. — Főtisztelendőségednek mint a tiszai kerület apostoli szellemű főpásztorának, a pozsonyi egyháznak sajgó sebe, egypillanatnyi fájdalmat se okozzon. 5. A végszóban foglaltakat veheti Főtisztelendőséged a hogy tetszik. Lehet kegyed szemeiben elbizakodás, lehet megfélemlítés, én biztosítom hogy ez egyházunk határozott akarata s hogy törekvésének sikerét nem a görög, hanem a római calenclák lássák, arról gondoskodni akar is, tud is. Felszólalását nem vehetjük emlékiratunkra adott válaszul, hanem igen is vesszük szive, érzelmeinek hö és „őszinte" kifejezéseid. Az uj „adjon istenre" uj, részemről tlto'ső „fogadj isten." Isten velünk. Mos*6czy Lajos, a pozsonyi ág. hit'v. ev. egyház felügyelője. TÁRCA. A szabadelvű theologiáról. (Vége.) Egy harmadik követelmény, mely minden tudománynyal szemben érvényben áll, az előfeltevés nélküliség.*) Sokszor hangoztatott, még többször félreértett jelszó. Vannak, kik az egyházi theologiatól azért tagadják meg a tudományos jelleget, mert tételeit előzetesen igaznak tartott forrásból, p. o. az isteni kinyilatkoztatás codexéből, a szt. Írásból meríti. Csak az a baj, hogy egy előfeltevésnélküli, tudomány gondolata üres agyrém, fictió. Cartesius mindent tagad, mindentől elvonatkozik s csakis a gondolkodás tényét tartja bizonyosnak, s mégis továbbat kénytelen előfeltenni az anyag substantiáját, mint tapasztaiatilag adott mit.** A kritikai scepticismus az absolut előfeltevésnélküliség elvével észrevétlen atcsap a dogmatismusba. Még az exact természettudományok is előfeltevésen, p. o. az érzéki észrevétel csalhatatlanságan alapulnak. A történelem is előfelteszi a források megbízhatóságát. Téves dolog tehát a tudományos jelleget megtagadni a theologiától azért, mert az nem az érzéki észrevétel csalhatlanságára, hanem a szentírásra és a keresztyén tudatra támaszkodva építi fel a hitrendszert. De ez a theologiában ép ugy, mint bármely más tudományban igazolt dogmatismus visszás eredményekre vezet, mihelyt a tudományos problémák iránt való előszeretetből feltevéseit egyoldalú és pártoskodó tárgyalásban részelteti s ép ez áldogmatismusban látjuk elfogulva a liberális theologiát. *) Voraussetzungslosigkeit. Jobb, rövidebb magyar szó hiányában, ezzel kell beérnünk. **) Ez is phil. műszó. Jobbat nem ismerek. Valamivel hosszabb, de nem jobb a : valami.