Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1881-02-13 / 7. szám
történelemből nyerte a tanári diplomát (felgymnasium számára) a bányakerület budapesti tanárvizsgáló bizottságától. Ez időtől fogva a tevékeny ember szinte játszva birt el oly terheket, melyeket más erőködve is nehezen birt volna. Neki mint philologusnak a természetrajzot kellett tanítania ; s ő éjjel nappal dolgozott, bebarangolta maga vagy egy, két hű társával a vidéknek völgyeit s hegyeit s egy két év alatt sajat munkájával teljesen elsajátította magának azt, a mit a gymnasiumban tani tania kellett. 1870-től kezdve az evang. egyházközséget, melynek pénztárnoka volt atyja, mint jegyző szolgálta ; 1873-tól állandó igazgatója lett a gymnasiumnak; 1876-ban városi s egyszersmind megyei bizottsági tagnak választatott. 1878 febr. 17-én oltárhoz vezette Barna Róza k. a. t., kivel igen boldog néhány hónapot élt, míg a betegség a boldogságot iszonyúan megszakította. Rosenauer irodalmilag is működött. Eltekintve egy értekezéstől, mely a Herodotosi nyelvet öszszehasonlította az attikai nyelvjárással, 1874—1876-ig a gymnásiumi értesítőkben megjelent egyik műve: „A beszterceb. ág. h. ev. gymn. története4 (135 nagy 8 d lap). A munka fáradságos kutatás eredménye ; a városi s egyházi archívum porából kellett az adatokat kikeresni s részint e por is veszedelmes szemgyuladast okozott neki, mely hónapokig kényszeritette nyilvános helyeknek kerülésére. Erre megjelent az 1877 /8 -c3ik évi értesítőben: »A beszt. b. ág. h. ev. egyházközség története.® Csak néhány évét e történetnek foglalja magában ezen érdekes monographia; de a számos jegyzet, melyek felhasznalatlan ott hevernek, kivonatok és vázlatok mutatják, hogy szerző az evang. egyházközséget Besztercebánya városának történelmében helyesen a legnagyobb fontosságú tényezőnek tekinti. A mű befejezésében a halai gatolta meg. E művek csak előmunkálatok voltak Besztercebánya városa történelmének megírásához, melyet, mint előttem sokszor nyilatkozott, ily módon vélt legjobban eszközölhetőnek. Ezen irányban is csonka maradt a terve. Más téren is próbálkozott, a városi képviselet palaestrájan. Atyjának emiitett tekintélye s közkedveltsége halála után, átszállott fiára, ki a protestáns polgárok nagy részének előharcosa, szónoka volt a városi közgyűléseken. Igazsagszeretete sokszor hevességre ragadta, de soha tul nem ment a kellő határon. A városi képviselet neki eszköz volt egy ideális cél elérésére. Rosenauer ugyanis híven s erősen ragaszkodott a protestáns egyházhoz ; annak javát emelni, szellemét terjeszteni volt életeleme, egyik életcélja. Ezt ő leginkább a gymnasium emelése által vélte tehetni s azért maradt tántorithatlanul a csekély 5 osztályú protestáns gymnásiumnal, nem fogadván el fényesebb ajánlatokat, melyek neki egyrészt a helybeli k. kath. gymnásiumtól, másrészt a pozsonyi s budapesti evang. gymnásiumoktól tétettek. Az evang. gymnasiumban a physikai szertár az ő kezelése alatt lett modernebb készülékekkel ellátva, mert nyájas ékesszólására hamarabb nyíltak meg az erszények, mint a komor Márkus előadására. Neki terve volt. nem csak megírni a gymnasium és egyház történelmét, de azt előbbre is vinni az altal, hogy a gymnasiumot VIII. osztalyra kiegészíthetni remélte. Combinatiói, melyeket ez iránt többekkel s velem is közölt, nem voltak tévesek, hanem optimismust leheltek s (a mi Rosenauernek nagy gyengéje volt) az emberekben túlzott hajlandóságot tettek fel az ideálok iránt. Maguk az egyház tagjai sem támogatták, mint soknál előre volt látható. Rosenauer, bár fiatal ember, protestantismüsában conservativ volt; ő a csalóka külmázért, melyet „modern általános miveltségnek* csúfolnak, nem akarta cserébe adni a prőtestantismus szellemét. O a protestáns szellemet akarta feleleveníteni, mely nem a tárgyak anyagában, hanem azok kezelési módjában, nem a dogmákban, hanem az azokat vizsgáló szellem szábadságábar. lakozik. Azt pedig sok protestáns polgártársa nem akarta s nem birta megérteni. Kivették fiaikat a szegényes protestáns gymnasiumból, mely így a jómódú ifjak megritkulásával okvetlenül külső tekintélyben is vesztett, s aztán ezentúl azzal indokolták már az elmaradást, hogy a prot. gymnasium oly szegényes (oly „schofel") ! Rosenauer látta, hogy itt az ok és okozat ki vannak cserélve, de nem birta az ellenkező áramlatot legyőzni, melynek intézőjét pedig könnyű gyanítani. Csak egy ponton sikerült neki vállvetve az egyház derék lelkészével, Moczkovcsák Jánossal s számos önzetlen polgárral, a prőtestantismus egy végpontját megerősíteni, ki tudja mennyi időre ? a jakabfalvi iskola biztosításában, mely a hermaneci völgyben a legszélső pont, hol még protestáns tanítás található ; a többi mind katholikus. Az ő társadalmi küzdelmei tehát szinte sikertelenek voltak; a mint lefeküdt ágyába, melyből többé nem volt felkelendő, az egész mozgalom a prot. egyházban megszűnt, mert eltörött a rugója. Pedig mily önzetlen lelkesedés szólott minden szavából, mikor terve kivitelének lehetőségéről beszélt, csekélybe véve azon ellenállást, melyet a negatív tényezők gyakorolni tognak. Hiába 1 neki nem volt adva, hogy bármit is végezzen, a mit elkezdett. A szív életét első sorban tisztelendőnek tartotta. Soká küzdött magában, vájjon próbáljon-e ő is boldognak lenni ? Végre rászánta magát, megnősült s íme alig egy év múlva kezdtek a súlyos betegség csirái fejleni s megfosztva őt a családi élet édes kényelmétől, megtanítottak, hogy ő nem azok közé tartozik, kiknek boldogoknak szabad lenniök e világon. Kis fiát mily gyengédséggel apolta maga anyja betegsége alatt s ugyanazt halálos sebeitől gyötörtetve egyszer sem emelhette karjaira; s mielőtt beszélni hallotta volna, ott kellett hagynia fiat, nejét, anyját, testvéreit, barátjait, mindeneket, a kik őt szerették, s a kikkel oly vidámul tudott mulatni egykor erdőkön, hegyek tetején, rétek csörgedező patakjai mellett. Isten veletek, ti magas hegyek, melyekre oly könnyen annyiszor szállt fel,
