Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1881-02-13 / 7. szám

. . Jó kívánságok képezik ma a társas beszélgetések legfőbb tárgyát. Az ismerősök ismerőseiket jó kívánságokkal üdvözlik s boldog újévet kívánnak. Én is tehát testvéri szeretettel üdvözöllek ma titeket az Isten házában, s buzgó szívvel kívánok boldog újévet mindnyájatoknak . . x De hogy ez meglegyen : Jézus neve legyen a jelszó ez uj esztendőben, i. Örömben és szenvedésben. 2. Az életben és halálban. . . . Van-e ember, ki azt vallhatná, hogy csak egy esztendő is öröm nélkül mult el életében ? A legboldogtalanabbnak is vannak olykor olykor vidám percei. . . Nem egy bőséges kincstár-e e föld ? Mily sok vidám órát töltünk kedveseink körében ! Mily sok örömöt találunk a nagy természetben, Isten eme végetlen templomában. A mezők viránya, a fák lombjai, a madarak vidám danolása: mindez a tiszta szivü embernek örömöt okoz. De ha ezen örömöket élvezzük, gondoljunk ama legdicsőbb névre. És e szent név meg fog bennünket tanítani, hogy mikép kell az élet örömeit élveznünk, hogy azok valóban boldoggá tegyék életünket. . . Mert sokakra nézve az örömök az által lesznek a szenvedés kutforrásává, mert nem ugy élvezik, mint élvezniök kellene. . . Jézus tiszta szívvel élvezte azokat, mi is őrizzük meg szivünk tisztaságát s a testi örömök élvezete által készítsük el lelkeinket nagyobb, mennyei örömök élvezetére; az ő nevében élvezzük azokat.® Mindezek után Kolbenheyer atyánkfiának két kötetes egyházi beszédgyüjteményét olyan tanulságos könyvnek találom, melyet kedvvel forgat a lelkész s igéinek felhasználásával sokat építhet, sokra taníthat, serkenthet, hitet kelthet, reményt éleszthet, szeretetet csepegtethet a jó Istenben, a ki arra hivatalánál fogva hivatva van egy gyülekezet kötelékén belül. A könyv kapható a szerzőnél. Bognár Endre. RÉGISEGEK. Mégis pro aris et focis! Midőn a mult évi 52. számban megjelent cikkemet e t. lapok szerkesztőségéhez beküldém, egyszersmind megkértem a szerkesztő urat ; kegyeskedjék azt a számot, melyben Bogisich úr ellen intézett cikkem megjelenik, ő Tisztelendőségének is megküldeni, jól tudván, hogy egy oly kitünőleg képzett zene-tudós, mint tiszt. Bogisich úr, az ott mondottakat szó nélkül nem hagyandja, s bizonyosan valaszolni fog ; támad vagy védekezik, s ebből nekem meg lesz az a megbecsülhetlen hasznom, hogy tanulhatok tőle! Feltevésem első része beteljesedett : válaszolt, melyben védekezik és támad, de feltevésem másik részére nézve nagyon csalatkoztam, mert bizony mondom, éppen semmit se tanulhattam a 2. számban megjelent hosszú cikkből, ha csak azt nem, a mi annak minden sorából kiviláglik, hogy t. i. nekünk szegény reformátusoknak nincs semmink, nem is lehet semmink, a mink van is, innét onnét, leginkább pedig a róm. catholikusoktól lopkodtuk. Ha Bogisich úr megtagadja az én állításomat, hogy t. i. nagyfontosságú műve megjelenésekor szerteszét szórták a lapok, hogy a régi magyar nemzeti dallamokat a pápistaság tartotta fen • a reformáció hűtlenül elhagt/ta azokat, mert a francia dallamokat vette át — joggal teheti, mert kitűnő művében, mint maga is mondja, szó nincs a magyar ref. énekekről, én sem mondám egy szóval sem, hogy van. Hanem a lapok irták, az tény, s nem hibázott ez a kitűnőség ki engem figyelmezetett a ferde állításra ; így tehát nincs szükség az aranyak fizetésére. Azonban, hogy a lapok szétszórt ferde állításait Bogisich úr magáévá tette, s most még inkább magáévá teszi, az cikkének minden sorából — nem csak mint fentebb mondám, kiviláglik, — hanem teljesen bizonyos is. A ki mindent magának vindikál, ott a másiknak semmi joga, semmi tulajdona, annak nem marad más : mint menjen peregrinálni koldus tarisznyával I Nagyon bajos dolog tehát olyan emberrel valamit megértetni, a ki — mielőtt ellenfele az argumentumot elmondta volna — előre azt mondja: a mit mondani akarsz, az is az enyim volt, azt is tőlem loptad. Nekem különösen nagyon bajos Bogisich úrral szembe állani ! Neki nyitva állanak a budapesti összes gazdag könyvtárak, a mikor akarja, akkor nézheti át a Gelei-, Rákócy Graduált, harmadnap alatt több adathoz juthat mint én hónapok, sőt évek alatt ; nekem 200 frtos kötelezvényt kellett letennem, míg azt a könyvet megkaphattam, s három hónap, míg — egyébb teendőim között — tüzetesen átvizsgálhattam. Ö a mely órában kivanja, kezénél az adat ; — nekem — falusi magányom- s elszigeteltségemben hónapokig kell kérnem, várnom, temérdek könyörgő levelet írnom, mig valamihez juthatok. Ugyanazért nem győzök elég köszönetet mondani, itt a nyilvánosság terén is — azoknak, kik kutatásaimban elég kegyesek istápolni. A pécsi róm. kath. püspök úrnak, ki engem házába fogad, asztalahoz hív, helyet enged, hogy az academiától vissza reclamált Alsó-sebesi (Sáros m.) Franciscanus zárdaban levő 1593 iki Bartfai énekest, — melyhez csak a Provinciális engedélye folytán juthattam a fent tisztelt Püspök úr kegyes elfogadása után — atvizsgalhassam, az erdélyi ref. püspök úrnak, ki sajátkezűleg másol számomra a Csáktornyái János énekes könyvéből stb. stb. De azért birok már közel 20. évi szedegetéseim után annyival, hogy Bogisich úr mindent eltulajdonítani akarásának sikeresen ellenállhassak. Midőn Bogisich ur mult év márt. 4-én az academia előtt az ősi magyar zenéről értekezett, s a 17. század katholikus énekes könyveire hivatkozott, semmikép nem hihettem, hogy azokat a ,keleties szingazdag igaz magyar dallamokat* katholikus gyűjteményekből szedhette volna, mert hisz a múltkor kimutatám, hogy ily