Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1881-02-13 / 7. szám
De hogyan allhat elő mégis a tudatosság? Ez semmi esetre sem kész nyugvó állapot, hanem egy folyamat, fokozatos tudatossá levés, mi közvetlenül azért nem fogható fel, mert ami a tudalmat szüli, annak mögötte fekszik. Jól meg kell különböztetnünk a tudatot az öntudattól ; amaz ment az alanyra való minden vonatkozástól, tisztán a tárgyra irányul s öntudattá csak akkor válik, ha esetleg az alany lesz objectumává; öntudat tehát tudat nélkül nincs, de igenis van ez ama nélkül. A tudaloin tárgya alatt pedig nem a képzetnek megfelelő külső tárgy értendő, de maga a képzet a képzelési processus tárgyilagos eredménye. A tudalom lényege nem lehet érzéklés, -— ez már csak hozzájárul, — de nem lehet az emlékezés sem, mi az erős agylebegések nyomain támad. Nem lehet egyebütt keresnünk azt, mint ez agylebegéi-ekben, az anyagi mozgásban ; ez a tudatosság conditio sine qua nonja. S mert a tudattalan szellemi tevékenységét immaterialisnak tekintjük, két eset gondolható: vagy akaratot és képzetet is együtt kell gondolnunk mind a tudattalan mind a tudatos képzetben, vagy azt kell feltennünk, hogy a tudattalan szellem az anyagtól független, a tudatos pedig ahhoz van kötve. Hartmann ez utóbbit tartja egyedül megállhatónak. A tudalom előallása másképen nem történhetik, mint ahogy a képzelés tárgyához szokott jutni. Anyagról a tudalom mit sem tud, a tudalomszülő processus magában a szellemben megy végbe, noha az anyag adja arra az első lökést. Az anyagi mozgás meghatározza a képzet tartalmát, de e tartalom nem szükségképen tudatos, szóval a tudatosság nem azonosítható a képzettel, de igenis hozzájárulhat ahhoz. Ila már a tudalomszülő processus okvetlen szellemi természetű, nem marad fenn számára más alap mint az akarat. A tudalom : elszakítása a képzetnek az ő anyaföldétől, az akarattól s az akaratnak oppositioja e felszabadulás ellen. Mindent elkövet Hartmann, hogy e belső revolutiót érthetővé tegye, folyamodik szebbnél-szebb hasonlathoz, mintha érezné, hogy ; ez a kritikus pont, ahol rendszere győz vagy bukik. A tudalom — úgymond — egy praedicatum, melyet az akarat ad a képzetnek, a praedicatum tartalma az akarat megdöbbenése az általa nem akart s mégis érezhehetőleg meglevő képzet létele felett. Ugyanis a képzetnek semmi érdeke nincs a létezésben, semmi törekvése a létre, annálfogva míg tudalom nincs, mindig az akarat által van előidézve, vagyis addig a szellem semmi más képzettel nem bir, mint amelyik az akarat altal létrehozva annak tartalmát teszi. Ekkor a szerves anyag hirtelen beleavatkozik a békébe s az elámult egyéni szellemnek, mintha csak az égből hullana alá, egy képzetet alkot az akarat mellőzésével. „Ezzel a nagy forradalom megtörtént, az első lépés megtétetett a világ megváltására, a képzet elszabadult az akarattól, hogy jövőre mint önálló hatalom lépjen fel az ellen, alattvalójává teendő, akinek eddig rabszolgája volt. Az akarásnak e meghökkenése az ő eddig elismert uralmának > ellenszegülés felett, a feltűnés, melyet a -betolakodó kép. zet a tudattalanban kelt: ez a tudalom.* Szerencse, hogy az akarattal elválhatlan egységben ott van a képzet is különben amilyen buta és vak, még meghökkenni és csodálkozni sem tudna ; így e végzetes meghökkenést együtt hajtják végre, s amennyiben a meghökkenés maga képzet, az csak egy akarat által létezhetik, melynek tartalmát képezi. Az élet úgy gondolandó, hogy a kívülről impregnált képzet motívumként hat az akaratra, s oly akaratot idéz eló, melynek tartalma az ő tagadása; ez oppositio nélkül ismét nem lehetne semmi tudalom. Az akarat és képzet közti ellentét még növekedik az által, hogy a képzet nem közvetlenül s mateiialis mozgás által van adva, hanem a tudattalannak visszahatása által, tehát a tudattalan tevékenységre kényszeríttetik. így jönnek létre az érzéki benyomások egyszerű qualitásai — hang, szín, iz, — azokból az összes érzéki észrevétel, azokból agylengés visszaidézésével az emlékezés s az emlékezet tartalmának részleges elejtésével az elvont fogalmak. A tudalomnak Hartmann által költött e történetében, ha egyéb sincs, egy psychologiai igazság bizonyára van. S ez az, hogy a tudalom a reactio következménye, a reactiot pedig a kedvetlenség idézi elő. Kedv és megelégedés nem idéznének elő tudatosságot; azzal, hogy az akarat tartalmát megvalósítja, mi sem történik, ami az akarat ellen oppositiot képezne. Bezzeg másképen van a dolog, ha már egyszer megvan a tudalom, mely tapasztalatokat tesz. A sok ki nem elégítésből, a kisebb-nagyobb kedvetlenségből, fájdalomból ismerszik fel e minden akaratra váró ellenállás s a megvalósítás külső feltétele A kielégítésnek minden olyan módja, mely ki nem elégités által olykor meg nincs zavarva, megszűnik tudatos lenni. Például az elkényeztetett gyermeknek nem okoznak örömet privilégiumai. Sajátképen az akarat soha sem lehet tudatos, mivel magával soha sem jöhet ellenmondásba, tudatossá csak az válhatik, mi az akarattal oppositioba lép. Azonban a tudatos képzet tartalmazhat motívumot a tudattalan akarat cselekvésére. Ilyenkor hitetjük el magunkkal, hogy a mozgás oka nem kivültünk, de bennünk van s e belső ismeretlen okát a mozgásnak nevezzük akaratnak, s ezt valamint a külső észrevételek okát is közvetlenül megismertnek képzeljük — miután a processus tudatunkon kivül ment végbe. E csalódás áll útjába az akarat örökké tudattalan voltáról való meggyőződésnek. Pedig ha szorosabban vizsgáljuk magunkat, mikor tudatosan akarni vélünk, rájövünk, hogy csak az „én akarom4 togalmi képzetről s az akarat tartalmáról van tudomásunk — egyébbről nincs. Tudni és akarni két különböző dolog. Végre a tudalom egységére nézve állítja Hartmann, hogy az az anyagi rcszek vezető képességétől van feltételezve ; külön anyagi részek, külön tudalmat idéznek elő. (Folytatása következik.) I)r. Bihari Péter.