Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1881-02-13 / 7. szám

vallásos mozgalmát a protestantismus logikájának nevezni; mert ugyan ily jogon a bűnt is e személyes szabadság logikájának lehetne mondani. Luther sohasem tette a lelkiismeretet és észt a kereszt gén igazságok felett biróvá; ő az isten igéjéhez kötött lelkiismeretet és a hit törvényében foglalt észt állitá szembe az egyház tantekintélyével, s nála az irás szabad vizsgalásának elve az irás fölé emelkedő modern iráskritikátó) már csak azért is lényegileg különbözött, mert ő az isteni kinyilatkoztatás könyvének tekinté ; s bárha becsmérel egyes ujtestamentomi könyveket, mégis a vallási igazságok megítélésének próbaköve szerinte mindig az irás. Ellenben ott, hol kevésbé élénk a bibliai hitre alapított élet, könnyen megkísértik az egyházi tekintéllyel való szakítás után, a subjectiv kritika mértékének alkalmazását az evangelíomi igazságokra is. Példa rá a két Socin s általaban a 18. sz. rationalismusa. Még tovább ment ezeknél a későbbi az u. n. történelmi-kritikai rationalismus, amely a bibliai kijelentés tényét határozottan megtagadta s a szenttörténetből a csodás elemet végkép kiküszöbölte Az evangeliomi hitrendszer nagyszerű alkotmánya, mely magát Lessinget is bámulatra ragadta, összeomlott s néhány, mindössze is csak 3 Kant féle theologiai eszmének, — Isten, erény, halhatatlanság, tárgyalásává silányult. Es e rationalismus több mint 50 évig egyeduralmat gyakorolt Németország s a szomszédos államok evang. egyházai felett. E sentimentális észvallásnak eredménye jórészben a jelenkor vallási indifferentismusa is. Schleiermacher, eltekintve személyes vallásos életétől s egyházi álláspontjától, szintén a szabadelvű theologia harcosa s korszakot alkotó munkásságával mondhatni megalapítója. Követői, különösen azok, kikre közvetlen befolyást nem gyakorolt, határozottan kimondják: , rendszere művészileg lefátyolozott juintheismus.* Az erős politikai forrongás az 50-es évek végén a theologiai liberalismust is uj reményekkel kecsegteté. A védekezőből a protestáns egylet egyház politikai törekvéseihez csatlakozottan támadó fél lett. S valóban, ha a pillanatnyi sikert tekintjük, mit kivívott, aggodalom nélkül nem nézhetjük működését. Befolyása, hatása már is messze túl terjed Németország határain ; Hollandiában, Svájcban, Francia-, Angol-, és Olaszországban, mi több a szigorúan lutheránus Scandináviában is ez irány került felszínre. A napi sajtó mindenütt ugy ünnepeli, mint a theol. tudományosság képviselőjét s a többi irányokban csak korlatolt pietismust, vagy sajnálatra méltó ignorantiát lát. A V irchov és I loltzendorf-féle ,Sammlung gemeinverstándlicher, wissenschaftlicher Vortráge* című gyűjteményben, a vallási targyaknal csakis a határozottan szabadelvű theologusok jönnek szóba, s a nagyobb varosok egyházi testületei csakis liberális lelkészeket választanak. Pedig — mondja Kreibig, — s itt kérlelhetlenül rátér a szabadelvű theologia ostorozására — mindezzel szemben a szabadelvűek egyházi tevékenysége ugy a gyakorlati, mint az elméleti téren kirivó kontrasztot képez. A kül- és belmissio széles mezején nem talalkozunk velők. Az egyház kebelében alakult különféle egyesületek tevékenységét, ha nem prot. egyleti felolvasásokról, hanem a ker. egyházi élet gyakorlati követelményeiről van szó, részvétlenül nézik A nép építésére hivatott irodalmat, eltekintve par beszédgyűjteménytől, egész éven át egy valamire való könyvvel sem gazdagítják. Szóval a gyakorlati téren a liberál's theologia csekély eredményt mutat fel. De többet mutat fel talan az elmélet terén? E kérdéssel szerző behatóbban foglalkozik ; megjegyzései „szellemesek, s sokszor igen talalóak. Megint definitióval kezdi. Mi a tudomány ? Bizonyos életkörre vonatkozó ismeretek rendszere, melyben az egyes jelenségek végokaikra vitetnek vissza — analysis, — viszont ezekből együttesen levezettetnek — synthesis. Ahol ez sikerül, ott az eredmények kétségtelen bizonyosságra tarthatnak számot. Örökösen változó hypothesisek nem sok becscsel birnak. Ez irány híveinél csak egy közös alap van : a tagadás; mihelyt valami positivumról van szó, ellenmondást ellenmondásra halmoznak, kapkodnak s a nagy vajúdás után vajmi ritkán születik közös, hatarozott nézet. Az ótestamentoini kritikában szőnyegre kerül a pentateuch s a többi könyvek ; kutatjak eredetöket s szerzőjöket s az eredmény ? hypothesis-halmaz, valóságos Penelope-munka. Ezt a részt egyik elohistikus, a másik jehovistikus alapra viszi vissza, keletkezését egyik erre, másik arra az időre teszi. Szintazonkép az evangyéliomi kritikánál. Hogy az evangeliomok nem azon szerzőktől valók, kiknek nevét viselik, az kétséget sem szenved ; de ha ki kell mutatni, hogy hát valójában kiktől is erednek, egymással homlok egyenest ellenkező hypothesisek chaosával felelnek. Minden ujabb kritikus ujabb s mindig az igazi kulcsot találja fel — csak az a baj, hogy egyikkel sem akadunk az evangyéliumok talányának nyitjára. Hasonlókép áll a dolog a többi t. i. az apostoli iratokkal. Egyik kritikus szerint az apokalypsis authenticus, a 4-ik evangyeliom nem ; a másik szerint a magasabb kritika ezer meg ezer érve az apokalypsis ellen s a 4-ik evángyeliom mellett szól. E szerint a pásztori levelek, ama szerint a katholikus levelek hamisak; majd jön egy harmadik s kimutatja, hogy Pal levelei közül csak 4 hiteles s ki tudja, egy negyedik nem fogja-e az egész experimentálást újból kezdeni. Valóban nehéz dolog lenne a szentiróknak igaz nevet s helyet jelölni ki az irodalom terén, ha ők csak| ugyan a pseudonymitás álarca alá rajtőzve a rég letűnt idők viszonyait s nézeteit ily csalfán akarták lemásolni, addig azonban, mig ez irásbuvárok, kik magukat első sorban kritikusoknak nevezik, ily ellentétekben mozog, nak, tudományos vívmányaikról tán mégis szerényebben szólhatnanak. De menjünk tovább. A tudományos gondolkodásnak egy más kivál~