Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1880 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1880-02-15 / 7. szám

más felekezetbelieket is a reform, templomba csábította. Azonban a jó szónok lelkészt más váltotta fel. A templomból kimaradtak nemcsak az idegen felekezetekhez tartozók, hanem a reforo J máltak is. Ha kérdezte az ember a híveket, miért nem látogatják az Isten házát, így válaszoltak : ^ miért hallgassuk meg a basiliskust, midőn már úgy is tudjuk-<

( A lelkész úr egyik sátoros ünnepi beszédében ugyanis ezen mondat: y

és bedugá ujját a csecsemő a Basiliskus lyukába<<

;

évről-évre rendesen előfordult. És ime, tisztelt olvasó, itt a baj. Lelkészeink tekintélyes része, tisztelet a kivételeknek, a lelkészi állomást sine curá-nak tekinti. Káplán korában megtanul egy-két évre szóló egyházi beszédet és azután teljes életében azon élődik. Vájjon csoda-e már, hogy oly egyének, kik az egyházi beszédben a hangokon kiviil mást is akarnak hallani, az Isten házát nem látogatják r Nem kivánhatjuk mi jogosan a lelkésztől azt, hogy minden ünnepnapra uj szónoklatot és pedig saját maga készítsen; de annyit jogosan megkövetelhetünk tőle, hogy egy-egy irodalmunkban meglevő, uj egyh. beszédet, egyháza viszonyaihoz képest átalakítva mondjon el; megkívánhatjuk tőle, hogy évenként, a fontosabb alkalmakra maga készítse beszédjét. Egy sokkal gyengébb egyházi vagy bármi beszédnek is sokkal nagyobb a hatása, ha az a beszélőnek saját lelkéből merült fel. Ha a lelkész, saját gyülekezetében a cura pastoralist lelkiismeretesen gyakorolja, egy héten át mindig fog elég anyagot találni híveinek ünnepi, lelki szükségeihez. Ha baj az, hogy világiaink az Úr házát nem látogatják , úgy a nagyobb baj lelkészeinkben rejlik, kik nem csak nem képesek az Úr házát megkedveltetni, hanem még azokat is elidegenítik onnan, a kik talán örömest járnának. Azonban, nehogy igazságtalansággal vádoltassam, a leghatározottabban ki kell jelentenem, hogy a fentebbiekben korán sem akarom azt állítani, miszerint már napjainkban tudományosan készült, hivatásukat felfogni tudó, apostoli kötelességeiket lelkiismeretesen teljesítő lelkészeink ne volnának. Oh ez nagyon szomorú volna! Ez volna a legnagyobb baj, a mi szegény egyházunkat érhetné. Vannak most is, a szó legnemesebb értelmében, igazi lelkipásztorok. Csak az a baj, hogy ezen igazi lelkipásztorok többnyire nem az őket megillető helyeket foglalják az egyháztest szervezetében Vannak jól készült és apostoli buzgalmú lelkészeink, úgy a lelkészi kar idősb mint ifjabb tagjai között, kik félreeső zugokban, az élet nyomoraival küzdve, tengik át jobb sorsra érdemes életüket; míg mások a legprimitivebb szaki és általános készültség mellett a legjobb és olyan állomásokat töltik be, melyekben a társadalom válogatottabb tagjaival is gyakoribb érintkezésbe jutnak. Hogy azonban ezek szemeiben azon karnak, melynek tagjai, nem sok dicséretet szereznek — az nagyon természetes. íme ez a nagyobb baj, ez a dolog punctum saliense, melyen minden áron segíteni kell, ha azt akarjuk, hogy a legnagyobb baj — az egyház teljes elpusztulása, be ne következzék. Oda kell szerintem hatni, hogy a lelkészi kar minden egyes tagja az őtet megillető, az általa kiérdemlett helyet foglalja el; legyen az egyház egyetemének közbeszólási joga abba, hogy ne jussanak egyének oly állomásokra, melyeken csak szégyent és pusztulást szereznek az egyház számára. Nincs a föld kerekségén állomás vagy hivatási kör, hol az egyének alkalmazásánál nem a készültség volna irányadó. A ref. lelkész alkalmazása, illetőleg választásánál a legfőbb qualificatio a táblás külső s mennydörgő hang, a többi mellékes. Maga az egyház is tanítóit bizonyítványok alapján választja meg, és mégis nem jutott eszébe senkinek sem azt állítani, hogy az a szabad választás korlátozása volna. Mondják, hogy a bizonyítvány nem mindig hü tükre az illető egyén készültségének, erkölcsi lényegének. Megengedem, hogy vannak ilyen esetek, de azok minden esetre csak kivételek; sőt még azt is megengedem, hogy sok egyén férfi korában más lesz, mint volt iíju korában, de csak ritkán. Mi következik hát az elmondottakból ? Az, hogy egyházi életünk felüditése magán a lelkészi karon kezdendő, és pedig a választási statutumok lényeges reconstructiójával. Ha a lelkészi pályán is az egyes tagok azon positiót fogják elfoglalni, melynek betöltésére egy dologhoz értő bizottság által is képeseknek nyilváníttatnak, ha meg lesz az egyházi pályán is a szorgalomnak, munkának, tehetségnek illő jutalma: akkor világiaink is élén-