Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1880 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1880-02-08 / 6. szám
tekinti: mindent elkövet ugyan, hogy abban a szükséges jártasságot megszerezze, képzett ügyes emberré is lesz : de a mire odáig eljut, annyira kifáradt, hogy az életbe kilépve, már csak élvezni akar és hervadt lelkében többé nagyratörő, nemes gondolatnak nincs helye.* Ugy látszik, hogy mai napság már nem az életnek, hanem az iskolának tanulunk. Beteljesedik azon példabeszéd : a ki sokat-markol, keveset szorít. »A tudomány hatalom 1* Igaz, de ma zsarnok hatalom, melytől menekülni törekszünk. S nem ok nélkül. Mert a tudomány arra való, hogy helyesen élni tanítson. Legyen világító tüz az élet vándorutján, és ne rengeteg erdő, melybe a ki jut, eltéved. Ma a tanítás nem nevelés, hanem valóságos dreszura. Mintha a világ vége felé közelednék, olyan lázas kapkodással megy minden. Egyik tantervet megalkotják ma, holnap másról gondolkoznak. Minisztérium, egyházkerület, tanügyi bizottmány, „ismert- nem is- ! mert, félreismert lángész,* mind a tanügygyel bajlódik. S csoda-e, ha a tanítvány aztán, látván, hogy mindenki az ő boldogitásán fáradozik, maga összeteszi a kezét ! és várja, > : >dum defluat amnis*. S a ki kiképzi is magát, lesz belőle híres, tudományos ember, igen sokszor vagy olyan, kire ráillik Arany satiraja: Nagy lett volna a tudósnak az ő tudománya, De mi haszna, ha kevés volt a vágott dohánya! vagy Lang H. jellemzése szerint: finom, sima, tetszetős alakú és diplomatikus ember, ki az után alkalmazkodik inkább, a mi tetszik, a mi divat, mintsem azután a mi igaz, a mi jogos.* Igazán hűn jellemzi Channing a mai egész társadalmi helyzetet, >: ) szellemi szabadság® cirnü gyönyörű beszédében, a többek közt így szólván : „Ti úgy beszéltek nekem a civilisatióról, ennek művészetéről és tudományáról, mint az emberi emelkedés legbiztosabb eszközeiről. Elmondjatok nekem, hogy az ember ezek által miként keríti hatalmába a természet erőit. Tudom, | hogy hatalmába keríti azokat, de azért urak, hogy viszont azoknak rabszolgájává legyen. O kinyomozza és műveli a földet, de csak azért, hogy maga még földiesebb legyen. O kikutatja az elrejtett bányákat, de csak azért, hogy láncokat kovácsoljon magának. O minden tartományokat meglátogat, de azért idegenként él saját \ lelkében.* De már messze is mentem. Azt akartam megmutatni, nem én, hanem elismert tekintélyek nyomán (és mennyit lehetne itt felhozni), hogy a mai nevelési rendszer rossz úton jár. Hiányzik belőle valami. Talán a krisztusi lélek, talán a szeretet, talán az igazi életbölcseség. A katonarendszer áthatja összes tanításunkat. Ügyes birkózókat nevelnek, nemcsak testi, hanem szellemi értelemben is. A „létért küzdeni!* jelszó lett ezen krisztusi tan helyett: szeresd felebaratodat, mint magadat. Az emberiség valóban „erő és anyag*-gá kezd válni. Nem mondom, hogy nincs kivétel, hanem általában igaz. Mindezen bajok pedig kommunis természetűek. Nem tudom, más főiskolák theologusai mily körülmények között nevekednek leendő pályájokra, csak annyit tapasztaltam mar igen sokszor, hogy nálunknál cseppel sem állanak elébb. Hanem a mi főiskolánkban igen sok hiányt tapasztaltunk, melyeknek nagyrésze meg van még ma is. Mikor az érettségi vizsgán jól-roszul átestünk, mint a börtönből szabadult rab, nagyot lélegezve, belecseppentünk a tanszabadsag áldott eldoradójaba. Mellesleg megjegyezve, mai napig sem tudom, miként illett a mi akadémiai tanrendszerünkre a tanszabadság elnevezés. Egy tanárunk egy alkalommal igy magyarázta meg: olyan ez, mintha valaki elibe felhordanak egy egész ebédet és szabadságában áll nem a levesen, hanem a vastag ételen kezdeni, de mind meg kell ennie. Elég a hozzá, hogy mi pompásán éreztük magunkat benne. No most mar nem zaklatnak egy egész hosszú félévig — gondolták sokan és kezdődött az önképzés, azaz, akarám mondani . . . regényolvasás. Tanusagos lett volna madártávlatból szemlélni, azoknak az akadémiai hallgató óráknak nagy részét. Valóságos kaszinó volt az sokszor, azon külömbséggel, hogy a tanar hallhatólag olvasott, vagy szónokolt, a tanítvány hallgatólag olvasott. Es mit olvasott ? Bizony nem a leendő pályájára vonatkozó komoly műveket, hanem mint a ki a sok vastag ételtől már megcsömörlött, hig lét, érzékmámoritó italt. Az idő aztán folydogált a maga módja szerint, eljött a félév, egy héttel előtte megszóritottuk, és kész volt a colloquium. így mult el több-kevesebb kivétellel az akadémiai négy év s azon vettük észre, hogy az élet tengerének partján állunk, anélkül, hogy valamit tudnánk a hajó szerkezetéről, a kormányzásról, a szelek irányáról — egyszóval azon dolgokról, melyek a Jézus megjelenésével ujakká lettek, s ránk nézve igazán ujak maradtak. Azt hiszem, józan elmével senki sem tagadhatja, hogy az emberi élet helyes megoldásához legelőször szükséges egy igazi, meggyőződésen alapuló, tiszta vallásosság. Nem felekezeti hitrendszert értek. Mi protestánsok, úgy vélekedünk magunkról, hogy e tekintetben a többi felekezetek felett előnyben állunk. Különösen a prot. papnövendékeknek, mint a vallás leendő őreinek, nagyobb mértékben van szükségök az erős vallásos meggyőződésre, józan elmére, hogy valóban a „föld savai, a világ világosságai* legyenek. „Mert ha a só megizetlenűl, mivel sózatik meg az étel.* Lássuk csak, hogy álltunk mi e tekintetben a mi főiskolánkban ? Valóban különösnek tűnik fel előttem ma egész vallástanitási rendszerünk. A jogi téren a szakkönyveket tanítják; az orvosnövendéket leendő pályáján szükséges minden ismerettel ellátják; a gazdasági pályára lépett ifjaknak gazdaságtanokat tanítanak stb. stb., csak a theologus képez kivételt, épen azon könyvre nézve, melyet könyvnélkül nem ártana tudnia, értem a bibliát. Ma már tudomásom szerint a gymnásiumban tanítják a bibliát, de a mi időnkben másként ment. Kezdtük a zsidó nép történetén, folytattuk kisebb-nagyobb kibővítéssel a reformáció történetén, és tanultunk morált. Hát a tanítási szellem ? . . . A legridegebb közöny, paragrafusról pa-
