Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1880 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1880-12-26 / 52. szám

kalnunk, melyet maga az Ur jézus Krisztus nekünk örökségül hagyött. Ne akarjunk mi, tanítványok, bölcsebbek lenni Jézusnál, a mi mesterünknél. Ne rakjunk mi a magunk s híveink lelkiismeretére olyan terheket, melyeket sem mi, sem ők el nem hordozhatnak. Azok az igék, melyek egykör Jézus ajkairól folytak s kielégiték a nagy sokaság lelki szükségeit, azt hiszem, ma is teljesen elegendők az üdvösségre. Ötök Igazságok azok, melyeket józanul nem lehet kétségbe vonni, nem lehet szégyenleni; míg a Krisztus személyéről szóló mesterséges tanok ma is még a vitatkozás, sőt épen a gúny targyai. Azokkal a krisztusi eszmékkel ma is, ebben a hitnélküli korban is sok szivet megnyerhetünk; míg a megszokott dogmatikus tételek üres hangoztatása kielégítetlenül fogja hagyni a hivők lelkeit is. Tartoztam tehát önmagamnak, de tartoztam gyülekezetemnek is, azon világos kijelentéssel, hogy az én prédikálásom tárgya egyedül a Jézus vallása leend; hogy én nem hirdetek soha mást, mint „az igét, melyet Krisztus hirdetett, mely a Krisztusé, mely maga a Krisztus; az igét tisztán, mint jéztts és az apostolok hirdették, minden emberi hozzáadás, minden betühit nélkül ; az igét, mely az örök életnek beszéde, a szív és lélek vallása, igazság, mely soha el nem múlik.* Prédikálni íogom pedig a Krisztust , az igét, „mind alkalmas, mind alkalmatlan időben.* Mert hogy nincs haszna a mi prédikálásunknak, annak sok részben mi lelkészek vagyunk okai. Mert hivatalból és nem hivatásból vagyunk lelkészek s ha van is hivatásunk, a szószéken kivül, kinn az életben, vajmi ritkán keressük vagy ragadjuk meg az alkalmakat az ige hirdetésére. Sokszor üres falaknak beszélünk s mégsem mozdulunk a templomkerülő hívek fölkeresésére. A közöny és hitetlenség ellen menydörgünk ; de azért mi is Összedugjuk kezünket a templomon kivül s nincs egy parányi hitünk az emberek jóravalóságában, az ige hatalmaban. Beszédem második részében tehát fogadást tettem „prédikálni az igét s rajta lenni mind alkalmatos, mind alkalmatlan időben, mind a szószéken, mind a szószéken kivül, a gyakorlati élet terén is.* Kijelentém, miszerint „erősen el vagyok határozva, fölkeresni, meglátogatni híveimet saját tűzhelyöknél s prédikálni az igét, a sziv és lélek legegyszerűbb, legtisztább, legkönnyebben érthető vallásat, azok egyszerű hajlékaiban is, hogy így, miként ama jó pásztor, megismerjem az én juhaimat és megismertessem én is azoktól; erősen el vagyok határozva, lelkiismeretesen felhasználni minden alkalmat e gyülekezet vallásos és erkölcsi életének ápolása, emelése érdekében.* Jól tudom, hogy ez nem könnyű feladat. Nem könnyű főleg itt faluhelyen, hol a nép, mint mondani szokták, annyira indolens, tanulatlan, rossz és háládatlan. De én azt hiszem, sok függ a modortól is. A szelíd, békés lelkület, a jóságos bánásmód, csudákat teremthet. Legalább ez az én hitem.Tudom, mások máskép vélekednek; tudom, hogy mások a népet egyszerűen nyers tömegnek nézik s ép oly nyersen is bánnak vele; tudom, hogy ez a szigorú modor imponálni is szokott az embereknek s legalább látszólag fenn is tartja a papi tekintélyt; csakhogy kérdés, miként egyeztethető össze ez a felfogás és modor a jól megértett keresztyéni és lelkészi hivatással ? . . . . Azt mondja az apostol, igaz, hogy „feddődjél, dorgálódjál, intsed a hallgatókat*; de hozzáteszi azt is: „minden szelídséggel és tanítással.* Hagyjuk azért másoknak a tekintély és hatalom parancsszavát : mi, lelkészek, ne szóljunk más nyelven híveinkhez, csak a szeretet nyelvén. És akkor, azt hiszem, jobban boldogulunk. Én legalabb beszédem harmadik részében kijelentém s azóta követni is igyekszem azon elvet, hogy t. i. „a szelidséggel és komolysággal párosított szeretet lesz kezemben az a fegyver, melylyel őrt állok az Isten igéje, az Isten ügye mellett, vagyis igyekezni fogok meggyőző okokkal, a vallásos és erkölcsi érzésre való hatással munkálni az ellen, a mi rossz, a mi bűn, a mi ellenkezik Isten igéjével, Isten parancsolatával.* Ezek voltak a főbb gondolatok beköszöntő beszédemben. Megengedem, talán túlmerész eszmékkel s tervekkel, vérmes reményekkel kezdtem a munkához s a való élet sok keserű csalódást készít majd számomra; de ez nem rettent vissza a jövőtől; mert tökéletesen egyetértek hazánk széplelkü s mély gondolkodású irójáv&l, hogy „ha minden fáradozás, melyet embertársaink javára forditánk, haszontalan volna s legnemesebb törekvéseinknek nem lenne semmi eredményék; ha magasabb vágyaink nem teljesülhetnek s a szép és jó soha nem győzhet a világon : még akkor is e nyomorult létnek legszebb része azoknak jutott, kik csalódásaikat sirukig megtartak s ha nem győztek is, legalább végső lehelletig nemes célokért küzdöttek.* Lévay Lajos. KÖNYVISMERTETÉS. Igazság, szabadság, cselekedet! Egyházi beszédek Schulz Erhardtól. Bécs. 1879. Őszintén bevalljuk, hogy nem igen rokonszenvezünk a philosophiai lébe túlságosan föleresztett német egyházi beszédekkel, s ily előérzettel, mondjuk ki kereken, ily elfogultsággal vettük kezünkbe Schulz egyházi beszédgyüjteményét is. De meg kell vallanunk, hogy az a hangzatos cím egy kissé erősebben lebilincselte figyelmünket s ráerőszakoltuk magunkat arra, hogy tizen, hét beszéd közül kettőt legalább az utolsó betűig figyelmesen átolvassunk. S ime úgy jártunk, mint a mely utas csak rövid kéjutazásra szánja el magát, de a táj szépsége annyira magahoz vonja, hogy el nem megy onnan, míg annak minden érdekesebb látnivalóját körül nem nézi. Schulz a liberális theologiai irány bevallott híve; de annyi benső keresztyénség kenete vagyis ihletettsége ömlik el művén, hogy azt a legmerevebb ort-