Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1880 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1880-11-14 / 46. szám

tusi épületre. Amiensben egy jezsuita párti rálőtt a rendőrségre, de nem talalt senkit. Lyonban, Grenoble­ban, Havreban verekedésre került a dolog. Legkonokabban szegültek ellen az állam törvé­nyeinek a tarasconi premontreiek, kiket eltorlaszolt* várszerű kolostorukban valóságos ostromzár alá kellett venni. Élelmi szerük elegendő, puskaporuk azonban ügy látszik elfogyott, hogy ily dőre lépésre szánták magukat. F. hó 7-dikéig 300 kolostort csuktak be. A ki­kergetett barátok száma 5000. A birói személyzet, mely elbocsátását kérte, 400 főre rúg. A zavargás alatt elfo­gottakat tüstént rendőrség elé állítják, mely a legtöb­bet egy — négy heti fogságra itéli. Nyomban ily események bekövetkezte után, e hó 11-én Franciaországból azt a meglepő hírt hozta a táv­író, hogy a Ferry minisztérium beadta lemondását. E fordulatra senki sem volt előkészülve. A minisztérium azt kívánta, hogy az altala bejelentett uj törvényjavas­latok közül a kamara mindenekelőtt a közoktatásügyi javaslatot vegye targyalas ala és csak azutan tűzze napirendre a bíróságokra és a sajtótörvényre vonatkozó javaslatokat. A kamara ellenben jelentékeny többséggel elhatározta, hogy először is a bírósagokra vonatkozó javaslat vétessék targyalás ala. A kabinet e határozat miatt a köztarsaság elnökének benyújtotta lemondását. A minisztérium és kamara közötti összetűzésnek tehát nagyon kicsinyes oka van. Másutt, hol a minisz­tériumok beérik a parlamentarismus chablonjával : efféle hatarozatban épen nem láttak volna bizalmatlansagi vo­tumot. De a Ferry-kabinet, mely oly határozottan hang­súlyozta nyilatkozataban, hogy nem fog megelégedni „latszólagos bizalommal/ nyomban valósita szavait. Hogy a kormány és egyáltalan a köztarsaság ellenségei e lemondásnak más magyarázatot adnak, az előrelátható. Ugy fogjak feltüntetni, mint meghátrálást a kormány részéről azon föladattal szemben, hogy helyt álljon eddigi működésének tényeiért. Annyi bizonyos, hogy a szerzetesrendek föloszlatasa a monarchista-kleri­kalis elemeknek uj fegyvert adott a kormány és a köz­tarsaság megtamadásara. Mar tegnap mutatkoztak elő­jelei azon viharnak, mely a törvényhozásban mulhatlanul ki fog törni. A reakció embereinek meg kellene tagadni természetüket, hogy ne használják föl ezen alkalmat a legizgatóbb nyilatkozatokra, a leghevesebb kifakadásokra. Fel fogjak hasznalni. Hiszen e legitimista, klerikális tör­vényhozóknak nagy része egyenesen ellenállásra inge­relte a szerzeteseket és bezárkózott a zárdákba, hogy tüntessen a kormány ellen és becsmérelje a hivatalukban eljáró rendőrközegeket. A Ferry-kormány is kétségkívül hibázott abban, hogy a marc. 29-iki dekrétumokat nem hajtotta végre Freycinet bukasa után azonnal. Akkor 48 óra alatt sok­kal kevesebb zajjal es ellenállássá! lehetett volna elvé­gezni mindent. Nem tették, s halogatásukkal időt enged­tek ellenségeiknek. A szerzetesek, vagyis inkább azon reakcionariusok, kik őket politikai céljaikra lelkiismeretlenül felhasználták, nem tékozolták el az időt, hanem szervezkedtek és elő­készültek az ellenszegülésre, a minek következménye a kedélyek rendkívüli elkeseredése, erőszakoskodások, vér­ontás és állítólag az egyéni szabadság megsértése lett. Ez volt a Ferry-kormány mulasztása, mely mulasztás kétségkívül sokat ártott ügyének. Bárhogyan gondolkozzunk is azonban a helyzetről, mely azóta a márciusi rendeletek végrehajtása folytán Franciaországban előállt: véghetetlen absurdumnak tart­juk, hogy az a kormány, mely a törvényhozás többsé­gének akaratát foganatosította és magára vett minden ódiumot, most megbukjék ! Bízunk benne, hogy a mér­sékelt köztársasági párt — melynek egyes kiválóbb tagjai mindjárt az ülés utan kijelentették a minisztereknek, hogy a szavazás eredménye nem képez bizalmatlansági szavaza­tot; módot fog találni arra, hogy a kormányt szándéka megmásitasára bírja. A programnv, melylyel a minisz­térium a kamarák elé lépett, megnyugtathatja a köz­társaság és a béke barátjait egyaránt. Nem volna in­dokolt, hogy egy kormány, mely befelé a köztársaság megszilárdítására és a jólét emelésére, kifelé ellenben a béke íöntartására igéri központosítani tevékenységét, visszalépni legyen kénytelen, visszalépni ép oly kritikus időpontban, mint a mostani 1 A mit pedig mi a fentebbi sorokban véghetetlen absurdumnak tartottunk, az csakugyan annak is bizo­nyult : lapunk bezartakor hozta meg a távíró azt a hírt, hogy nov. 12-én a kamara 297 szavazattal 131 el­lenében bizalmat szavazott a kormánynak, s elfogadta a napirendet. IRODALOM. Theokritos idylljei és a görög s római idyll. Ta­nulmány, irta Dr. Baszel Aurél, egyetemi magántanár. Bp., ifj. Nagel Ottó bizomanya. Ára 1 frt. 70 kr — Hosszá, nagyon hosszú ideig tartott az az időszak külföldön úgy, mint hazánkban, midőn a föltétlen tiszteletben részesülő classikai irodalom tanulmanyozasa, utanzása, kritizálása képezte az írók, gondolkodók legfőbb foglalatosságai. De a „25 év® folyamában fölébredt nemzeti szellem langelméjü költőket támasztvan, csakhamar feledésbe merült a classikai kor, irodalmaval, nyelvével, történetével egyetemben. Egyik túlsagból a masikba estünk ! Azelőtt a classikai irodalmat mindennek tartották, ujabb időben semmibe kezdték venni. Napjainkban végre ez a túlság is meghaladott álláspont, s immár belátjuk a görög s római szellem ismeretének szükségét. A philologiai tar­saság, melynek dr. Bászel is egyik kiváló tagja, ama szellemi szükséglet kielégítésén buzgón munkálkodik, midőn táplálja a törekvést, hogy a hajdankor remekei iro­dalmunkban újra meghonosuljanak. Dr. Bászel jelen műve is e törekvést képviseli, még pedig, viszonyainkhoz mérten a lehető legügyesebben. Alapos targyalasa mellett is

Next

/
Oldalképek
Tartalom