Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1880 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1880-11-07 / 45. szám
protestáns eszmét symbolizál. Hogy a kath. klérusnak megvan a maga egyenruhája, cifra köntöse, azt igenis értem. Ott, ahol egy testület az ég és a föld között lebeg, mint a Mohamed koporsója s talán még testileg se abból az agyagból van gyúrva, amiből más közönséges halandó : ha úgy tetszik, külömböztesse meg magát a világtól ruházata által is, az ő dolga — azután meg módja is van hozzá. De mi, akik az egyetemes papság elvét valljuk, mi okból és mi célból akarjuk magunkat megkülömböztetni ? Egyetemes papság és uniformis ! Hogyan pászol ez össze ? Úgyde mikor az az uniformis tiszteletet, fényt és tekintélyt ad az embernek meg a hivatalnak; mig a szabados quodlibet sehogy sem költhet se rokonszenvet, se tisztességet még azoknál sem, akik különben a papot, mint ilyet, nagyon szeretnék tisztességben tartani ? Szomorú dolog volna, ha a prot. papságnak ezer gond és millió baj között meghamvasodott fejét, a reverentiának ilyen gyarló koszorúja ékesítené. A papság nem komédiás karaván, amelynek célja és feladata: mennél pompásabb decoratióval jatszani el a „divina comédiát/ Az álarcos publikum ezt a karavánt meglehet, hogy éljenzi és újrázza, csakhogy aztán az ilyen publikum adandó alkalommal oda ne szegődjék megint, ahol neki cifrább mutatványokat produkálnák. Hogy vannak, igen sokan vannak, akik mai napság sem a vallást, sem annak papjait tiszteletben nem tartják, azt én nagyon jól tudom; de hát ennek sem a kopott köntös és a quodlibet az oka, hanem igenis a divatos kórság, amely szemétdombnak nézi azt, ami színt. Nincs nekünk arra az uniformisra legkisebb szükségünk se; nem oly semmirekellő még a kálomista papság, hogy tót kalapban, sárga pitykés kondás dolmányban szeretne duhajkodni. De ha már egyszer olyan nagy kedvünk jött imponálni, papi tekintélyt mutogatni: hát ott van a lelki uniformis, ott van az evangeliom köntöse; csillogóbb az minden aranynál és drágakőnél. Próbáljuk meg ezt az uniformist behozni. Nem szükség akkor töprengeni és tétovázni, hogy mi módon menjünk a királyok elébe; megjelenhetünk szegénységünk szerény „quodlibetjében* is. Es én hiszem, és én meg vagyok győződve, hogy az az alkotmányos fejedelem, aki népeinek javát és boldogságát szivén viseli, nem fogja kicsinyleni az ilyen négy tagból álló bandériumot se. Végül — ha szükségünk volna is az uniformisra, — milyen lenne annak a mustrája ? Mert Farkasd és Szilas-Balhás talán kifutná a selyem reverendára valót; de Tihany, Öcs, Maros, Oroszi, Beretke, Tergenye, Rakacca, Kolozsnéma, — amelyekről nem régiben Komjáthi Gedeon olyan bús elégiát írt, — melyik áll amse. gélyből vagy domestikából könyörögjön erre pénzt. Az uniformissal is csak oda jutnánk tehát, ahol most vagyunk. Egyikünknek lenne fényes, cifra, aranyozott; a másikunknak kopott, fakó, darócból való, ráadásul némelyikünkön még egy kis hierarchikus bűz is érezhető lenne, amitől pedig óvjon meg minket inkább a jelen quodlibet. Szabó Imre. KÖNYVISMERTETÉS. Dr. Luther Márton kis kátéja. Magyarázta Bognár Endre, evang. lelkész. A dunántuli ágostai hitv. evancj. egyházkerület által 1880. aug. 19-én Kőszegen tartott gyűlésen tankönyvül elfogadva. Ara 25 kr. Kapható szerzőnél Lovász-Patonán (Veszprémmegye). Az 1868 : 38. törvénycikk megalkotása s életbeléptetése óta a népiskolai tankönyv-irodalom terén élénk mozgalom észlelhető. Különösen a reál tárgyak szolgáltattak bő anyagot a tankönyv-írásra^ míg a vallasiak majd egészen elhanyagoltattak. Pedig ha tekintetbe veszszük népünknek az anyagiasság iránt fokozott mértékben nyilatkozó hajlamát; ha tekintetbe vesszük a vallás iránt egyre nyilvánuló közömbösséget s az istenitiszteletnek elhanyagolását: be kell vallanunk, hogy épen a vallási tárgyak azok, melyek megérdemlenék, hogy alkalmas mód szerint feldolgozva adatnának a nép gyermekeinek kezébe tankönyvül. Igaz, hogy ezelőtt húsz évvel a soproni evang. tanítóképezde adott ki vallási tankönyveket, nevezetesen: a Vendel-féle káté, bibliai történetek s a ker. anyaszentegyház története című művek jelentek meg egymás után a nevezett képezde igazgatója, néhai Pálfy József fáradhatatlan munkássága folytán. S bár e könyvek szíves fogadtatásban részesültek a hazai s különösen a dunántuli evang. népiskolák vezetői által : mindazonáltal óhajtva vártuk mi tanitók, hogy ezen nehézkes stylban irt könyveket mielébb korszerű s a paedagogia elveinek is megfelelő tankönyvek váltsák fel. A mult évben a Turcsányi-féle jeles bibliai történet hagyta el a sajtót s ime ez évben a népiskolai vallástudományi irodalom ismét gazdagodott egy tankönyvvel, a Bognár Endre által magyarázott lutheri kátéval. Legyen szabad e könyvről röviden szólanom. Bognár Endre a kátét 5 részben adja elő. Az első rész szól: a 10 parancsolatról, a második: a hit három főágazatáról, a harmadik: az uri imádságról, a negyedik: a keresztség szentségéről, az ötödik: az ur vacsorájáról. E szerint szerző szakított az eddigi beosztással, a mennyiben az ötödik részt, mely a gyónásról és az egyházi hatalomról szólt, egészen mellőzte s helyesen. Mert minek azt külön részben tárgyalni, ami tulajdonkép ugy is bennfoglaltatik a 6-ik részben Az első részben a 10 parancsolatot- egyenkint veszi tárgyalás alá a szerző, röviden s a gyermeki felfogáshoz alkalmazva, majd önállóan dolgozva ki, majd pedig a Vendel-káté anyagát használva. Különösen