Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1880 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1880-10-17 / 42. szám

a hadikfalvi plébános Juscsák János szomszédunk is. Kedélyes társalgásunkban a püspök úr törte a magyart, én meg egész vehemenciával törtem a németet. Juscsák barátunk a lengyelt. S egyszer csak nyilik az ajtó : a mellékszobába hívnak. Három személy ült a vacsorához. Lutheránus püspök, pápista pap, kálvinista lelkész. Nem bolygatva sem az átváltoztatás, sem az ubiquitás corporis Christi dogmáit, végre is — mond a püspök ur — a lutheránusok épen mint a kálvinisták : „ha csak annyiban különböznének egymásközt mint egymástól, ugy valóban semmi különbség nem volna a két felekezet között.® Itt szállottunk alá a vallás felhői közül, a hívekre s a hívekről: szép Magyarországra. És a mi legjobban fűszerezte szerény vacsoránkat : a püspök ur azon nyilatkozata volt, hogy ő is magyarországi. Harminckét éve már, amióta elhagyta a hazát. S habár a magyar nyelvből sokat felejtett : ifjúkori barátira Késmárkról és Eperjesről, most is hiven emlékezik. Különösen Kolbenheyer, jelenleg sopronyi lelkészt s aki Sopronyban nekem is egyik igen tisztelt és respektábilis tanárom volt : Fuchsot, a kitiinő phisices professort emlegeté. A kedélyes eszmecserék vége : az éjjeli nyugalom lett, melyből másnap reggel a harangszó ébresztett fel. Szokott könyorgésünk után, az egész presbyterium bevonult a főpásztor ur elé, aki előbb az egyházi, azután az iskolai állapotot vizsgálta meg. Számadási jegyzőkönyvünk io-ik lapja szerint az andrasfalvi reformált egyháznak : 1876. január 1-én készletben és fekvő tőkepénzben, a dicsőült Biró Mózes kezdeményezéséből : 1070 frt 40 krja volt. Ezenkívül a bécsi cs. k. Oberkirchenrathhoz 1879 aug. 3-án felterjesztett kimutatas szerint — jegyzőkönyv 99 1. 1-ször. Zsadányi lelkész hagyatéka 213 frt, az akkori gondnok által a néptől beszedve. 2-szor. Kovács Sándor lelkész prakticus buzgóságával 1868-ban alkotott magtár, mely már 1877-ben 400 korec gabonaval, tehát középszámítással 800 frt értékkel bírt. 3-szor. Az egyházi s iskolai épületek reparációjara, pinceépitésre és kerítésekre, a néptől beszedetett 402 frt 16 kr. Ehhez számítva a magyarországi egyházkerületek könyöradomanyat 5 db. nyugtában 127 frt 70 krt, ez összesen: 529 frt 86 kr. 4-szer, 240 frt iskolai vagyon, melyből 60 frt a presbyterium, 180 frt Kerek administrátor kezei közt volt. Összesen tehát az egész mennyiség: 2853 frt 26 kr. s ez — azonkívül, hogy a lelkész, tanitó és egyházfi részére a tagok különösen adóztak — két év alatt mind elpusztult! s ami legcsudálatosabb : Balog Gergely kuratornak még ez sem volt elég. Azon ürügy alatt, hogy a pinceépitésre és kerítésekre nézve, nem hagyhatja félbe a munkát, míg a munkaköltség a gyülekezettől forintonként beszedhető legyen : hatod magaval 1050 írt uz§orapénzt vett fel a zsidóktól. E fölvételekről az egyház egész hat hónapig sernmit sem tudott, s csak mikor a nevezett egyének a fölvett pénzt mind elsikkasztották: akkor rendeztek közgyűlést Láng Károly lelkész elnöklete alatt, melyben a maguk fejétől viselt adósságot határozatilag az egyház nyakába vetették. Úgyde ez a határozat már alapjában is törvénytelen. Először mert a közgyűlés, mely a határozatot hozta —1877 april 8. — nyilvánosan kihirdetve sem volt. 2-szor éjjel tartatott s a népnek csak egy kis töredéke volt jelen s ezek is részint megvesztegetve, részint fenyegetésből irták alá. Zsandárokkal és tömlöccel volt fenyegetve, aki alá nem ír. 3-szor nem is az volt felolvasva, a minek aláirtak ; hanem a mellette való levél, ami a jegyzőkönyvből ki van szakasztva s el van sikkasztva. Végre ami magában is elitéli az egész eljárást: a felsőbb egyházi hatóságnak fel sem volt terjesztve, meg sem volt erősítve. S ennek dacára a szegény, vérig zsarolt néptől: Varga György, Balog Gergelynek kurátor utódja, uzsora törlesztés fejében 803 frt 37 krt zsarolt ki, oly vérfagyasztó módon, mint azt a „Prot. egyházi és iskolai lap* mult évi 27-ik számában közöltük. Mindez mar bevégzett tény volt, mikor én 1878. május havában ez egyházba léptem. Apák, anyák, az egész nép esedezve, sírva részvétem s pártfogásomért könyörögve adták elő : a mi velők történt. Behatoltam tehát a jegyzőkönyvekbe. Nem találom e valami nyomát vagy indokolását e végzetteljes állapotnak ? S a bevételek több helyen be sem jegyezve, s mindenütt temérdek, összezavart kiadasok, hol a pap, hol a curátor, hol az iskolatanitó kezeivel írva: borzasztóan igazolták a szűnni nem tudó panaszt. Jött a julius eleseje s a kurátor szorongva hozta fel illetékemnek egy részét. Többet — úgymond — most nem adhat, mert a zsidók már nagyon szorítják s még 600 frttal tartozik az ekklézsia ! Erre e nép még tömegesebben sietett és tódult hozzám s kereken kimondták, hogy egyházi tartozásaikat szívesen és kész örömest behozzák ők maguk. De Varga Gyurka kezébe többé egy krajcárt sem adhat; s ha ő közelít feléjök mint Láng idejében : készebbek fejszét ragadni még az asszonyok is. Itt hát nem szólni, hanem tenni kellett. Megjelentem rögtön a kerületi hatóság előtt, kérve és figyelmeztetve a helyettes biztos urat, hogy az exekucióra adott engedélyét, melyet az andrásfalvi volt presbyterium nehany tagjai hamis határozat alapján kértek — míg felsőbb rendeletet nem nyer — okvetlenül szűntesse be ; mert különben Andrásfalván vérontás is történhetik, miről aztan ő lesz a felelős. A helyettes úr megdöbbent s 1879. FI. 787 a szequeszternek kiadott rendeletével nem csak hogy a további exekuciót véglegesen beszíinteté, sőt a mi eddig behajtatott — tehát a fönebb érintett 803 frt 37 kr. az egyház ládájába visszatétetni parancsolá. Soha sem voltam boldogabb, mint mikor e rendelet másolata kezembe jött. „Remény, remény, azért