Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1880 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1880-10-03 / 40. szám

meghonosult a százados kaktus — a tudomány — érzékeny virága ? ! Az országnak értelmes — s a mi alig hangoztatik : jókedvű, — becsületes, kitartó munkásokra -— földmívesekre van szüksége; melyek nélkül — fájdalom — hazánkban vajmi nagyon szűkölködünk! Az értelmet fejlesztjük is; de történik-e ez irányban is, a gyakorlati élet érdekében valami ? Ha történik is, annak értéke nagyon kis töredékre reducálható. Eddig még egy volt — ami a nép érdekének kiválólag megfelelt, s amit az melegen őriz ma is, népiskoláink vallásos képzése. Félő, hogy ennek elhanyagolása által teljesen hidegen hagyjuk a kedélyt, üresen az agyat. De ettől eltekintve, — leginkább felkaro landónak vélem azon irányt, mely a gyermek hivatásszerű képzését célozza, iskolán belül vagy kivül -—- az mit sem változtat. Mig tehát az iskola ezen kívánalomnak meg nem felel, addig az csak a nevelés egyik kiegészítő részének tekinthető, s mint ilyen nem igényelheti teljesen a gyermeket. Mindez azonban ki nem zárja azt, hogy a gyermekek egy évvel tovább lennének kötelezendők az iskolázásra. S ez egy esztendő felette jól esnék nekünk, lelkészeknek, kik annak jelentékeny részét vehetnők igénybe a cofirmatióhoz való előkészítésre. II. A fent jelzett módon azonban nem kis zavarba jövünk a tanítás másik factorával — a tanítóval. így is sokalljuk már a 4 havi szabadság időt, hat még 6 hónap! akkor a fizetésének felét ingyen kapja! Azonban ha közelebbről vizsgáljuk a dolgot, lassanként elvesz a panasz keserűsége, legalább nagyon megenyhül. Tény, hogy azok, kikre a fizetés terhe esik — legkevésbbé sem fogjak hánytorgatni: a amit vesztene a szülő a tandíjon — megnyerné azt többszörösen a gyermek alkalmazásán. S így vagyunk a tanítóval is. Azt az időt, ami szorgalmi idejéből elmaradna, fordítaná önmívelésre, csekély gazdaságának gondozására — s igy fizetésének biztosítására — esetleg némi házi ipar űzésére, ekkép jövedelmének szaporítására. Erre utalja őt — a korszellemtől eltekintve — a szükség, mely családja szaporodtával csak növekszik, és a jövőnek sötét képe. Fiatal emberek, legalább kik mások példáján okulva vagy intő szavára hallgatva komolyan fontolgatják jövőjüket, nem késnek — ha rés nyilik: az alkalmat megragadni, hogy a nem kecsegtető tanitói pályát más biztosabbal cseréljék fel. A praeparandiákon panaszok merülnek fel e felett — s a ministerium praeservativ intézkedéseket tesz, melyek szerint a végzett tanítójelölt bizonyos éveknek a tanitói pályán való töltésére köteleztetik. Tehát nem a jó kedv, hivatás, hanem a kényszer fogja megtölteni a tanítónak szánt emelvényeket is 1 nem szükség említenem, hogy ha kecsegtetőbb lenne a magát tanitó pályára szánt jövője — az ily praeservativ intézkedésekre szükségünk nem lenne. Nagyon sokszor elmondatott e lapok hasábjain a kegyes óhajtás — a tanítók fizetésének javítása — s mind e napig, — bár nem lehet tagadni, hogy igen sok történt e tekintetben, ez óhajtás nem teljesült. Sok, még igen sok iskolai év fog elkezdődni és lefolyni a végtelenség mindent elnyelő csendes tengerébe, míg az igények és a száraz való mérlegrúdja egyensúlyba jövend ! Annyival inkább — mert azon mód is — mely nem egészen uj — melyet általában tanügyünk s ebből kifolyólag nemzeti közjólétünk emelésére ajánlani bátor vagyok, szelíden Ítélve, kivihetetlen dolog, s hozzá a hang — melyet ugyan sokszorosan harsogtat vissza e lapok acél táblaja — gyenge 1 Mégis e körülmény legkevésbbé sem tartóztat vissza kimondásában annak : Apasszuk a hadsereget, mint létszámban, úgy szolgálati időben ! Nem barátja az a kör művelődésnek, közjólétnek, a ki a hadsereg és azt ezt feltartó költségek szaporítására gravital. Az a tömérdek instructiv tőke, nem hogy garantirozná jólétünket, de sietteti bukásunkat — a tönkre jutás örvényéhez sodorja a nemzetet. Carthagót — Rómát, Napoleont a hadak emésztették fel, s semmisítették meg ! A legegyszerűbb falusi gazdálkodás módszere arra tanít, hogy sokkal jövedelmezőbb a belterjes gazdaság — mint a kifelé terjeszkedés. S nekünk mégis uj országok kellenek — idegen nemzeteket hódítunk ! Vajha sepernénk magunk ajtaja előtt, s hódítanók meg azon népeket, melyek hazánk kebelén idegeneknek érzik magukat, s melyek ennélfogva elvágyódnak tőlünk. Ezt pedig csak cultura — de fegyver sohasem fogja elérni! Ha azt a 150 milliót és újból 30 milliót, mibe drága bosnyák testvéreink kerültek — s ha azt a sok milliót, amibe még kerülni fognak — culturalis célokra fordítanék: hol lennénk csak két év óta ? ! A tudomány emelte fel a fegyvert a sötétségből mai tökélyére, s most ez viszonzásul — mi mostohán bánik vele — túlterjeszkedik mint a kakuk madár annak rovására 1 Csendesedjék meg kissé a kard csengése ! Szálljatok le hősök a harc mezejéről a kenyér és munka mezejére — és sok sebe fog anyátoknak begyógyulni. Mert vérzik am annak szíve 1 Szűnjék meg hát a fegyver zörej : hisz a békességnek védszárnyai alatt is nagygyá - mert boldoggá lehet a nemzet 1 Farkas Gejza, ev. lelkész.