Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1880 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1880-09-26 / 39. szám

ez nagyon hosszú munka; de ha mar az állam, a kormány e tekintetben síiket fül és behunyt szem, ha már ennek mindegy romlás, nem romlás, csak legyen a ki fizesse az adót Uchatius ágyúra, háborúra (holott pedig el kellene gondolnia , hogy a ref. gyülekezetekkel a magyarság szine java pusztul nyomról nyomra): nekünk papoknak, a hívek atyáinak nem lehet, nem szabad mindezeket összedugott kezekkel nézni! Ha már a jó pásztornak életét is kell adni juhaiért: addig is míg a hivatottabbak gyökeres óvszerről gondoskodnának, anynyit legalabb minden pap megtehet és tegyen is meg, hogy hathatósan ébreszsze népét a könnyelműsége által maga ellen idézett rettenetes romlasra ; ápolja közöttük az összetartás, egymás sorsával való gondolás érzését, (ezt megtanulhatjuk a zsidóktól) hívja össze őket alkalmas helyen, s adjon nekiek üdvös tanácsot stb. Csak a pessimismus. vagy indolentia mondhatja azt, hogy az ily eljárásnak sikere nem leend ! Alig pár éve olvastuk a lapokból, mit képes tenni ezen irányban is egy apostoli buzgóságu lelkipásztor, a ki N. községben pár év alatt elszoktatta a népet a korcsmától, a mértékletlenségtől, annyira, hogy a nép zsírján felhízott zsidó árendás uraiméknak uti laput kelle kötniök talpaik alá, ha éhen elveszni nem akartak És ez igen természetes ! Nézzünk végig az országban, legtöbb, ma már dúsgazdag zsidó, miből vetette meg gazdagságának alapját ?! Nem becsületes, fáradsággaljáró munkából, hanem a korcsmárosságból és lelketlen uzsorából. A mi tehetetlen, számítani nem tudó népünk hamar lépre megy, mikor a zsidó azt mondja neki kikölcsönzéskor, hogy hiszen kevés kamatot vesz ő, mindössze csak egy árva krajcárt egy forint után naponként ! potomság! hiszen azt könnyen megfizetheti ! Hány boldogtalan családapát ismerhet, majdnem minden falusi lelkész olyat, ki télen által dupla krétával tábláztatja be egész nyári termését az árendásnál, azu tán, mert élni kell a családnak, elvándorol mihamar a házi állat, igavonó barom, azután pár év mulya utána meg)r

a telekalja föld s a megrongyolt ősi ház; végre vándorbotot vesz kezébe a család, s lesz nyomorult zsidó szolga, vagy földön futó koldus. De ahol az apostoli buzgóságu lelkipásztor okos tanácsaival felvilágosítja a népet, utat és módot nyújt arra, miként segíthet magán a szegény ember megszorult helyzetében anélkül, hogy lelketlen uzsorás kézbe jusson, ott még mindig lehet a bajon segíteni, s a könnyű élethez szokott zsidó arra fogja fordítani szekere rúdját : „ubi bene.<( A zsinat harangkötelét rángatják napjainkban az emberek jobbra balra, nem csoda, ha ezek a szomorú tények elkerülik a nagy dolgokkal hánykolódó elméket, pedig megérdemlik ezek az ügyek, hogy komolyan gondoljunk reájok, mert megtörténhetik, hogy azokat a zsinat által meghozandó törvényeket már sok helyen nem lesz kikre alkalmazni. Én felhívom ezen irányban a közfigyelmet! S ha a kerületek s megyék nem tartják e tényt elég fontosnak arra, hogy zöld asztalukra vigyék : minden bizonynyal tegyék meg azt a papi értekezletei*, s idevágó tanácskozásaikat közöljék egymással ! Komoly életkérdés ez, mely akaratlanul lelkünk elé tolakodik ! Vájjon nem jött-e még el ideje annak, hogy a papi fizetései az egyházi adófizetők hirtolcára bekel/leztessenek ? ? ! „Videant consules !<,

; lukács Ödön, f. szabolcsi ref. esperes. V i g i 1 n e k.*) Azt gondoltam, abba hagyod miseriáidat, de miután látom, hogy nyomoruságidnak egész özönvizét szándékozol fejünkre zúdítni, tegyük meg a többire is észrevételeinket és próbáljuk meg azokat a kellő mértékre reducálni. A nép elszegényedéséhez, a pauperismus elősegéléséhez járul a visita az által, hogy jegyzőkönyveinket nem nézi által, hogy vájjon igaz-e, hogy a hivatalnokok fizetése be van adva ? Különös ! hát aztán mi köze ahoz a világon bárkinek is, ha én szegény adósomnak fizetési halasztást engedek ? Vagy ha évről évre kérlelhetetlenül exequálom hallgatóimat, akkor nem terjed a pauperismus r Elődöd szorgalmasan exequáltatott. Mi lett a következése ? Az, hogy hallgatói zaklatásai miatt catholizáltak. De hát nehéz időkben, ha szűk terméskor is könyörtelenül kiveszem házából az utolsó fel ön tő búzát, mikor anélkül ellehetek: humánus, paphoz illő eljárásnak találnád ezt? Igen, de így meg százakra szaporodik fel a fizetési hátralék, válaszolod. Igazad van, de hogy segítsünk hát ? Csudálom, hogy azt nem mondod : a restauratió eltörlésével. Itt azonban a bölcs tanács hiányzik. Mielőtt te a miseriák írására vetetted volna fejedet, már régen igyekezett e bajt az e. megye orvosolni, persze nem a te panaceád, a restauratió eltörlésével, hanem az egyházak csoportosításával. Látod, ha pl. Siklós és Gyűdnek egy papja van, a két egyház adhat tisztességes fix-fizetést, egy tagra kevés jut, azt könnyen kifizetheti szűk terméskor is; a pap se kénytelen executióval jutni fizetéséhez, a hátralék se szaporodik fel, egyes egyháztagokkal se kell huzalkodnia a silány minőségű lukma miatt, hanem beszedi a gondnok s készen átadja a papnak. E javaslat megbukott. Most hát rajtad a sor, hogy felmutasd ne csak a bajt, hanem annak gyógyszerét is. Lássuk a medvét! Ha pedig nem tudsz segíteni, jobb hallgatni. Azt is miseriának tartod, hogy az esperes szedi össze a visita alkalmával a charitativumokat. De hisz ez nem csak nálunk, hanem másutt is igy van, és hogy a belső somogyi szokást más tractusok is átvették volna, még nem hallottam. Hogy pedig ebből valami szörnyű miseria kerekedett volna, azt rajtad kivűl senki se vette észre. Az espereshez hordjuk-e be, vagy pedig ő szedje be a visita alkalmával, nem latok benne *) Ld. lapunk 38. számát.