Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1880 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1880-09-19 / 38. szám

alkalmazhattuk reá Erigyes császárnak (II77. évben) III. Sándor pápához intézett eme szavát: „Nem téged illet (t. i. a lábcsók) hanem Pétert® — csak hogy ily változtatással : tiszteletünk s szeretetünk téged is Pétert is, személyedet s hivatalodat is illeti. Egy szívből jövő „éljen® még s ünnepelt vendégünket tovább vitte a prüszkölő vasparipa Aszódra, hol a fogadtatás talán fényesebb vala, de a rákoskeresztúrinál igazibb s szívé­lyesebb nem lehetett. •J ezsovics Pál, látogatási jegyző. I RODA LOM. Történeti irkák. A Deutsch M.-féle művészeti in­tézet 25 darab irkát küldött be hozzánk, melyek az ed­dig forgalomban levőktől előnyösen különböznek. A bo­rítékok címlapján ugyanis irás- és rajzminták vannak, melyeket a gyermekek szűnóráikban palatáblára vagy pa­pirosra utánrajzolhatnak. A boríték hatlapjára pedig ma­gyar királyok és vitézek arcképei rajzolvák, rövid, köny­nyen érthető szöveggel. E szerint ezen, úgynevezett tör­téneti irkák amellett, hogy eredeti rendeltetésöknek tel­jesen megfelelnek, még egyéb ismeretek elsajátítását is megkönnyítik a gyermekekre nézve. A fővárosi tanszer­vizsgáló-bizottság, melynek tagjai a többi közt Hunfalvy János és Ballagi Mór tanárok, Kafka, Hecer, Vajdaffy iskolaigazgatók és Tencer Pál, — a történeti irkákról igen kedvezőleg nyilatkozott, ami kétségtelenül nyoma­tékos ajánlásául szolgál a vállalatnak. Ara 100 példány­nak 1 frt 30 kr. Mintafüzetekkel a kiadó szívesen szol­gál a tanítóknak. Bibliainagyarázatok a szószéken. Irta Barakonyi Kristóf. II. kötet. Miskolcz 1880. Ára 2 frt. A gyakor­lati lelkészség körébe vágó egy-egy hosszabb művet nem igen mutathat fel egyházi irodalmunk, mint e biblia­magyarázatok, melyek e kötettel be vannak fejezve. A hívek, kik e magyarázatokat végig hallgatjak, nem csak­hogy a szentkönyvben szereplő mindazon egyénekkel ismerkednek meg, kik a kegyes életnek örök példányai, hanem miután az előadottaknak korunkra való vonatkozásai is kiemelvék, gazdag lelkiépülést is meríthetnek a hal­lottakból. Egyházunk érdekében tehát csak azt kíván­juk, hogy mentül többen vegyék és használják Bara­konyi művét. Traktátusok, vagy is a nép számára irt rövid val­lásos értekezések s az ezeket terjesztő társulatok törté­nete. Irta Csíky Lajos ideiglenes theologiai tanár Deb­recenben. Budapest 1880. Ara? — A vallás-erkölcsi eszmék népszerűsítésére tán soha sem volt nagyobb szükség mint napjainkban, midőn a szellemi termelés üzletszerű mesterséggé válván, a napi sajtó a szenvedé­lyeknek hizelgő termékekkel árasztja el az országot. E mételyező behatások ellensúlyozására, aligha van célra vezetőbb es?köz, mint azon röpiratok terjesztése, me­lyeket a traktátus terjesztő társulatok félig ingyen juttatnak a nép kezébe. Ezen áldásos társulatok törté­netét adja e könyvecske érdekes részletekkel a budapesti ügynökség működéséből. Ezen ügynökség élén tiszt. König Rudolf lelkész ur all, ki azonkívül, hogy számos éb­resztő és építő iranyu magyarra fordított röpiratot terjesz­tett, több tudományos értékű művel, mint Dr. Angus bib­liai kézikönyve, bibliai földrajz, bibliai régiségek stb. stb. is gazdagította egyházi irodalmunkat. Mindezekről bővebb értesülést nyerhetni e kis terjedelmű, de bő tartalmú könyvecskéből. Feleki József foktői ref. lelkész felkéri mindazokat, a kiknél Legouvé munkáira (Nők erkölcsi története, Atya és fiu a 19. században) előfizetési ívei vannak, hogy ezeket hozzá legkésőbb f. évi október i-ig küldjék be, mert ekkor a könyveket a Franklin-társulat minden előfizetőnek megküldi és azontúl csak könyvárusi úton lesznek meg-szerezhetők. K Ü LÖNFÉLÉK. * Személyi hírek. Lapunknak írják, hogy a felső­szabolcsi ref. egyházmegye f. hó 1—2. napján tartott gyűlésén e lapok szorgalmas és jeles munkatársa Görömbei Péter egyházmegyei főjegyzőül elválasztatott, aljegyzővé Nagymáté Albert kislétai lelkész lett megválasztva. — A Főv. Lapokban olvassuk, hogy a sárbogárdi ref. gyü­lekezet Turgonyi Lajos orsz. képviselőt akarná jövendő­beli lelkészeül kijelölni. — A losonci ev. egyház előleges papjelölő értekezletén Margócsy József 46, Petrovics pe­dig 6 szavazatot kapott a jelöltségre. Egyébként az egyház rendes papjelölő közgyűlése ma, 19-én tartatik meg. — A felsőszabolcsi egyházmegyéből vett tudósítá­sunk szerint a demecseri ref. egyházba Balogh Ferenc ottani helyettes lelkész választatott meg rendes lelkészül ; Tornyos Palcara pedig Sin ka Mihály berencsi ref. lelkész választatott szótöbbséggel. — Nagy Péter erdélyi ref. püspök Jancsó Lajos papjelöltet vette maga mellé titkárul. * A vallás- és közokt. miniszter hír szerint az országgyűlés legközelebbi ülésszakán törvényjavaslatot fog beterjeszteni a fakultatív polgári házasság behoza­talaról. Feszült érdeklődéssel várjuk a javaslatot ! *A „Veszprémé-ben olvassuk: „Hogy mily szép egyetértés van városunkban a különböző vallásfelekeze­tek közt, bizonyítja az is, hogy a Szent-Annáról neve­zett r. kath. iskola ünnepélyének emelésére a helybeli ref. hitközség egy szép nagy koszorút küldött, melynek széles veres selyemszalagján e felirat volt olvasható : A veszprémi ref. egyház 1880/ * Sárospatakon — mint minket tudósítanak — a ref. egyház körében a leánynevelés körül igen élénk, üdvös mozgalom indult meg. Az egyház ugyanis elha­tározta, hogy leányiskoláját célszerűbben, a kor kivá-

Next

/
Oldalképek
Tartalom