Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1880 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1880-09-12 / 37. szám

gyen hangzott feléje : »jere ide, ime elbocsátlak téged — cselekedd, vigyed végbe azt a munkát, melyet én parancsolok te néked.4

Ily formát érzek pedig t. gyűlés, nem abban a részben, hogy én magamat annak nagyságával összemérni akarnám, vagy hogy a nekem jutott feladatot, a rám mért munkát annak világtörténeti jelentőségű munkája mellé állítanám ; hanem igenis oly formát érzek abban a részben, hogy én is ezen nagy jelentőségű esperesség irántam egyhangúlag nyilatkozó bizalmában és jó véleményében Istennek velem rendelkező és velem parancsoló szavát vélem felismerni; és még abban is, hogy én is, szemben nagy és nehéz feladatommal, melyre hivattatom, elsőben is a nehéz munkától való vonakodást, megdöbbenést, csüggedést, bátortalanságot érzem ; és ha e percben magamat, és csekély jóakaratnál egyébbel semmivel sem rendelkező személyemet a rámbizott feladattal összevetem és mérlegelem, az első szó, mi ajkamra jő, azon kérelem : oldozzatok fel, bocsássatok el engem. És mégis, t. gyűlés , midőn alázatos engedelmességgel meghódolva az egyházat kormányzó Isten akaratának és az esperesség velem rendelkező elhívásának, az esperesi széket elfoglalandó a t. gyűlés színe előtt állok, mintha új erők lelkesedését érezném, és örömmel üdvözlöm az ő képviselőiben és küldötteiben ily számosan egybegyülekezett t. b.-somogyi egyházmegyénket. Itt látom ezen esperességnek volt, most lelépő esperesét, ki ezen nehéz hivatalát 17 éven át egyházunk iránt tanúsított oly buzgó odaadással és ritka áldozatkészséggel viselte, és ki az egyház ügyeinek szolgálatában elfáradt, de azt, hiszem és tudom, fel nem adja soha ; itt üdvözlöm e. megyénknek újólag választott világi elnökét és felügyelőjét Nádosy Kálmán ő nagyságát, ki hajdan oly pályát szolgált, mely a világ szerint fényt, címet, babért és dicsőséget szokott osztani és aki mégis az ő családja, az ős prot. Nádosy-család traditióit és apai vallása iránt buzgó lelke sugallatát követve, mikor egyházmegyénk bizodalma hívta őt, kész volt tekintélyét, munkáját és áldozatkészségét, a fényt, gazdagságot nem igérő, csak munkát és áldozatot igénylő szegény prot. egyházunk ügyének szolgálatába felajánlani; itt találom továbbá Összegyülekezve egyházmegyénknek távoli vidékekről ide sereglett lelkészi karát, iskoláinknak képviselőit, ev. tanügyünknek munkásait, és a világi részről való férfiait, tanácsosait, oszlopembereit, kiket én úgy hiszem, mind ugyanazon egy ügynek buzgó szerelme vezérlett ide, t. i. ősi vallásunk, ev. prot. egyházunk iránt való buzgó szeretetük és érdeklődésük. Üdvözlöm, szívem mélyéből fakadt örömmel és bizodalommal üdvözlöm az így összesereglett gyűlést, és mint hajdan nemzetünk egy nagy költője, ki hazáján, nemzetén már csak csüggedni tudott, mikor a haza iránt fellelkesült nemes hadat látta, örömkiáltásba fakadt ki; úgy én is, üdvözletem e percében csüggedt lelkemet felemelkedni érzem azon gondolatban, hogy hisz nem vagyok én magam, kit ez ügy lelkesít ; hogy hisz van még e vidéken prot. egyház, ev. egyház ; hogy él még vallásunk; hogy áll még Sionunk, melyet apáink buzgó akarata a hitnek, a lélek emelkedésének, és a prot. nemzeti mívelődésnek állított, és hazánk e vidékére épített. E pillanatban érzem, hogy hisz még testület vagyunk, erkölcsi, vallási testület, az Isten szent kezétől összeszerkesztett organismus, mely még él, melynek önön szervei, önön élet elvei, céljai vannak, melynek az emberiség továbbképzésére, mívelésére nézve és hazánk érdekében is egy szent missiója van. Sőt — ha szabad ily békés munkára ily harcias kifejezést használnom, — amennyiben a prot. egyház munkája mindenkor a valódi civilisatió, a valódi felvilágosodottság, és a valódi humanismus, a valódi polgári és emberi erények terjesztésének érdekében teljesített hadjárathoz hasonló: hazánk ezen végvidékére helyezett esperességünk ezen gyűlésében egy tábort látok, mely, ha helyzetét jól felfogja, hivatva van, itt a keleti barbárság és a műveltség határán a nyugat-európai civilisationak ujabb-ujabb erődöket és telepeket állítani és úgy látszik,' épen a mi lutherán egyházunknak van azon missiója, hogy idegen nemzetisé gek közt működjék, s hogy ezeknek művelése által, a valódi keresztyén műveltségnek és polgárosításnak, a hazának ujabb-ujabb erőt és ujabb tért foglaljon. íme így fogom én fel helyzetünket, t. gyűlés, és ezen jelentősége van az én örömömnek, midőn ezen nagykiterjedésű esperesség gyűlését ennek elnökségében és képviselő tagjaiban üdvözlöm. És mondjam-e t. gyűlés, hogy ezen külön testületi érzetben foglaltatik egyszersmind az én programmom, a vezérelv, melyet esperesi és elnöki hivatalom teljesítésében követni akarok. Értsük meg egymást, t. gyűlés. Hajdan, az ó szövetség népe két főkincscsel birt, melyet frigyládájában mint szent ereklyéket őízött. Az egyik Áron botja ; a másik a törvény, az ő társadalmi törvénye és rendje. Úgy ev. prot. egyházunk is két ily kincscsel, klenodiummal bir, melyeket fenmaradása, erősbödése és győzelme drága kincséül féltenie, megőriznie kell. Az egyik : az ő vallása, az ő bibliai hite ; a másik: a törvény, autonom igazgatása, társadalmi rendje. Hit és törvény ! E kettőben fekszik, e kettőben van megfejtve a magyarhoni protestantismusnak a múltra nézve küzdelme, a jövőre nézve erősbülése, prosperálása vagy hanyatlása. A tapasztalás mutatja, hogy minden intézmény csak azon erők által áll fen, amely erők azt létre hozták, és ezen törvény alól az ev. egyház sincs kivéve. Ami már a vallást illeti, ebben a részben főkincséiil tekinti és tekintse is egyházunk a hitszabadságot, a szabad vizsgálódást, a szabad meggyőződést, a szabad lelkiismeretet, melyen semmiféle embernek hatalma nincs. Abban a részben jól teszi a mi egyházunk, ha magasra emeli a reformátió által kezébe adott zászlót, ha protestál minden emberi önkény ellen, mi a hit