Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1880 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1880-06-27 / 26. szám
resendik az istentől származó szívbeli megvilágositásukat. Mi a temetést és harang hasznaitatását illeti, méltányos, hogy azt a plébánosok megengedjék, ha az evangélikusoktól is húzzák a dézsmát, nehogy az utóbbiak temetése az éneket és harang hasznáihatását nélkülözze. Kivéve azonban az esketést és keresztelést, melyek az evangélikusok hitszónokai altal sehogy sem végzendők. Mely dolog bizonyítására és erősítésére nevünket aláírjuk és pecsétünket ide nyomni parancsoljuk. Kiadatott Jazdon várunkban Varsó mellett julius 29-én 1694-ben. (P. H.) Lubomirszky. Ezen, ha sokban is korlatolt, szabad vallásgyakorlat ellen a szepesi káptalan mindjárt erősen tiltakozni és eget földet mozgatni kezdett, nehogy az evangélikusok ezen nem várt jótétemény élvezetébe jöjjenek. A káptalan elöljárója Mattyasowszky László püspök vala, kitől cz ügyben a következő tiltakozás maradt fenn : Miután a tegnapi napon a püspök ő kegyelmétől a káptalanra komoly parancsolat érkezett oly tartalommal, hogy a cs. ő felségén, és apostoli királyon kivül Magyarországban senkinek sincs joga a vallás dolgában valamit változtatni; azért is komolyan parancsolom az evang. ág. hitvallásúaknak, ne merészeljenek magánházat felállítani és igehirdetőt bevezetni. És ha még is azt tenni batorkodnak, úgy az ellen ünnepélyesen tiltakozni, ellentmondani és reclamálni kell. Es ha abból némi baja a hadi nép vagy mas hatalmasságok altal keletkezni fog, ugy magok tulajdonítsák azt magoknak, nehogy az ártatlannak a vétkessel együtt kellene szenvednie. Kiadatott a szepesi kaptalanban aug. 10-én 1694-ben. (P. H.) Matty asowszky László, Ep. Temn. P. T. S. Magyarországban az üldöztetés ideje alatt az ilyen tilalmak rendesen tekintetbe vétettek a szegény protestánsok nagy karara. A lengyel hatósagok azonban sokkal nagyobb önállóságot fejtettek ki a clerus fondorkodásai ellen. A fentebbi tiltakozasra mit sem advan, Markowszky Ferenc a lublói vár főnöke és a XIII varos elöljárója, meghagyta a városok grófjanak, hogy minden városban hasítson ki helyet az imaházak fclallitasa céljából. Az arra vonatkozó rendelet következő : Nemes grof úr a XIII. szepesi varosban ! Miután a XIII. varosok ag. hitv. lakosai Lubomirszky fejedelemtől és Lengyelország legfőbb marsaljatói kegyelmesen szabad vallásgyakorlatot nyertek, mit ő excellentiaja hiteles, a fejedelmi irodából származó leirattal velem és uraságoddal közlött, a XIII városok birainak egyszersmind meghagyván, hogy a lakosoknak nem csak a szabad vallasgyakorlat engedtessék meg, de az arra szolgáló magánház is allittassék fel, Excellentiájának ezen rendelete folytán és tekintélyemnél fogva, melylyel tisztemben eljárok, utasítom a gróf urat, hogy hagyja meg a XIII város bíráinak, legyenek azon, miszerint minden városban a szabad vallásgyakorlat tekintetéből a lutheránusoknak magánház jelöltessék ki, még pedig oly helyeken, hol a kath. vallas valami kárt nem szenvedhet ő Excellentiaja rendelete értelmében. Minek bizonyságául kiadatott a lublói várban augusztus 16-kán 1644-ben. (P. H.) Markowszky Ferenc, a XIII. város elöljárója. Dacara a lengyel kormány ily erélyességének, mégis sikerült a clerusnak a protestánsok ellen súlyos vadpontokat felallítani, minek folytán vezetői már a következő évben, az az 1695-ben febr. 4-ikére a nevezett Markowszky Ferenctől a lublói varba idéztettek, hogy védjék magokat úgy, a hogy tudják. Ez érdekes vádpontokra és azok cáfolatára az evangélikusok részéről talan máskor még visszatérünk. Weber Samu. KÜLFÖLDI EGYHÁZ És ISKOLA. -A- próságo 1c-Néhány new-yorki izraelita egyletet alakított a j szombat megtartasának partolása végett. Erre az adott okot, hogy a new-yorki izraelitak kilenc tized része lemondott a szombat megünnepléséről. A prot. Anglia folyvást terjeszti a humanismust. Közelebb is olyan egyességet kötött a szultánnal, mely a rabszolga kereskedés megszorítására vonatkozik. Attól a naptól kezdve, melyben ezen egyezmény életbe lép, — a rabszolga kereskedés, a kivitel és bevitel — meg lesz tiltva az egész török birodalom területén ; az angol konzuloknak joguk lesz mindazon hajókat megvizsgálni, melyek a Vörös tengeren, az Adeni öbölben, és a török birodalom összes vizeiben hajókaznak. A rabszolga kereskedők szigorúan megbüntettetnek, s a birtokukban talalt rabszolgák szabadokká tétetnek. De azért még nincs a rabszolgasag eltörölve a török birodalomban. Majd ez is meg lesz lassanként. Hogy mily szűkkeblű türelmetlenség uralkodik a poroszországi protestánsoknál, eleggé mutatja a következő eset: A mult évben egy Weber nevű szabadelvű prot. ügyvéd neveztetett ki a hannoveri kerületi egyh. főtanács tagjául. Az orthodoxok mindent elkövettek, bar siker nélkül, a valasztas megsemmisítése végett. Feltették tehát magokban, hogy minden alkalmat megragadnak az ő kiküszöbölésére. Nem is kelle sokáig várakozniok. Weber nemcsak megjelent egy öngyilkos temetésén, hanem még egy rövid beszédet is tartott, sőt a sir szélén el merte mondani az Úri imádságot is. Ez az orthodox felfogas szerint rettenetes vétek ! mivel a lutheri egyház minden egyházi szertartast megtagad I az öngyilkosoktól. Feljelentették tehát a zsinati hiva-