Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1880 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1880-05-30 / 22. szám

gyományozók jótéteményeiket megtehetnék. Ha Franlce 4 tallér és 16 garasnyi gyűjteményével gondolhatott roppant kiterjedésű és nagy áldásé alapítványaira, mi is, kellő buzgóság mellett ily csekély kezdettel is szép sikert mutathatnánk egykor fel. A kerület kegyeletes intentiója, hogy a türelmi parancs kibocsátása i88i-ben és a felépült templomok százados örömünnepe, necsak megfelelő istenitisztelet­tel, de valami szent célú alapitványnyal is ünnepeltessék meg, ez úton legkönnyebb módon és legáltalanosabb mérvben elérhető volna. Egyházközségeink ily módon idővel azon szeren­csés helyzetbe jutnanak, hogy, úgy mint a gazdag kath. egyház, minden rangú és sorsú méltó szegények se­gélyeztetésére képesek volnának. Egyházaink tekintélye, híveink összetartása és szorosabb egymáshoz simulása szempontjából különösen szükséges lenne, hogy szegény­alapunk folytán jobban teljesítsük az apostol intését : Azért míg időnk vagyon, mindenekkel jót tegyünk, ki­váltképen pedig a mi hitünknek cselédeivel.1 ) Weber Samu. IRODALOM. A Nemzeti Könyvtárból ismét megjelent hat füzet, u. m. Mikes Kelemen, Törökországi leveleinek, Kazincy Ferenc, Erdélyi leveleinek s Dayka költeményeinek foly­tatása, továbbá Csokonai műveinek bevezetése. Egy­egy füzet ára 30 kr. A derék vállalat szerkesztője és kiadója Abafi (Aigner) Lajos. Szíves megfigyelésül az allami törvényhozó tes­tület mélyen tisztelt tagjainak a gymnasiumok és reál­iskolák szervezetéről szóló 377. számú törvényjavaslat tárgyában. Budapest, 1880. 8—r., 13 lap. — Ezen röpiratban a magyarországi szerzetes tanitó rendek négy főnöke : Dr. Kruesz Krizosztom pannonhalmi főapát, Kacvinszky Viktor jászóvári prépost, Supka Jeromos zirci apat és Kalmár Endre a kegyes-tanitórend főnöke, a közoktatásügyi bizottságnak a középiskolai törvény­javaslat 25. §-hoz csatolt módosítására, mint amely a szerzetes rendekre nézve sérelmes, teszik meg észre­vételeiket. Az említett módosítás szerint a szerzetes rendek intézeteiben az igazgató és tanerők alkalmazása és változtatása, csak a miniszter jóváhagyásával történ­hetnék. Ezen intézkedésre nézve ügyes érveléssel azt igyekszik az emlékirat kimutatni, hogy az jogilag sérel­mes, törvénynek nem elég őszinte, gyakorlatilag pedig kivihetetlen. Biró Pál, a debreceni m. kir. gazdasági tanintézet főkertésze, előfizetést hirdet a »Kertészek házi könyve" című munkájára, mely három, esetleg négy kötetből fog állni, magába foglalván a gyümölcsfa-kertészetnél, ') Gal. 6, ív. a konyha-kertészetnél, a gazdasági fatenyésztésnél s a szőllőművelésnél előforduló munkálatok ismertetését. Az első kötet ára, mely a gyümölcsfa-kertészetet fogja tar­talmazni, 1 frt 20 kr. KÜLÖNFÉLÉK. * Brassóból lapunk egyik barátja írja nekünk a következőket : Egy pár hóval ezelőtt hívtuk meg Buda­várról Móhr Gyula urat egyházunk papjává, ki alig foglalta el lelkipásztori állását, s alig hirdeté egyszer köztünk Isten igéjét : már is megnyerte az egész gyü­lekezet, sőt mi több, majdnem az egész város lakosainak legnagyobb mérvben való köztiszteletét. Ezen köztisz­telet és szeretet élő tanúi a jelen pünkösdi ünnepeken tartott lelkes egyházi beszéde után felolvasott uj sza­bályok, melyek folytán a magyar ev. ágost. hitv. egy­ház javára »kovjirmándusoh a/apja* név alatt, egy pénzösszeg tétetett le, melynek kamatai egyházi cé­lokra fordítandók ; ezen alapot a mi jó s hív lelkészünk a konfirmandusok filléreiből kezdeményezte, remélvén, hogy az egy pár év alatt nagygyá fog emelkedni. A Móhr Gyula lelkész ur által tartott konfirmációról és egyházi beszédeiről csak annyi legyen felemlítve, mi­szerint azoknak illő, érdemszerű magasztalásra szavakat nem vagyok képes talalni. Azon forró óhajomnak adok ezúttal csupán kifejezést, hogy drága testvér magyar hazánk szüljön s küldjön az elhagyott s minden jóra törekvő hű barcasági egynegyed százezeret számláló ev. ágost. hitv. magyar lelkeknek, még sok ily hív magyar, lelkes vezetőket és jó papokat, mint a mi brassói magyar ev. ágost. hitv. lelkészünk Móhr Gyula ur; mert akkor bizton várhatjuk barcasági ev. ágost. hitv. magyar népeink boldogságát! * A pesti ág. hitv. ev. egyházmegye í. hó 25-én közgyűlést tartott. Megnyitotta azt Földvári/ Mihály felügyelő egy beszéddel, melyben — visszatekintvén a mult őszszel végbement kánonszerű superintendensi egyházlá­togatásra — örömmel constatálta, hogy a főpásztor mily nagy tiszteletben áll az egyes egyházközségek előtt, melyek szívélyes fogadtatásban részesíték. Beszéde to­vábbi folyamában a bányakerületi uj felügyelő Fabinyi Theofil megválasztása fölötti örömét fejezte ki, kiemelve annak az egyházi téren évek hosszú során at szerzett nagy érdemeit. A tárgyak közt legérdekesebb volt a magyar evangelicus főiskola felállítása, melynek eszméjét a közgyűlés örömmel fogadta, s buzgó támogatását igérte. * A budapesti reform, egyház kebelében levő fő­gymnasium- és a theologiai collegium junius hó 13-kától 23-káig tartja nyilvános vizsgálatait. Jun. 13-án más iskolaba járó ref. tan. vallásvizsgálata és ének vizs­gálat a nagy teremben, jun. 13-án az érettségre menő ifjak előleges vizsgálata, junius 15-én d. u. irás-

Next

/
Oldalképek
Tartalom