Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1880 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1880-05-30 / 22. szám
sával kerülői szerepre kényszerűi. Tudtommal egy népes nagy mezőváros papja, a lovászoknak véteni nem merő kerülő mellett éjjenkénti bakterkodással, töltött fegyverrel s anyagi erejét is igénybe véve volt képes tagjáról a kártevőket eltávolitni. Másik paptárs 145 hold mellett 15.000 forint örökségét gazdálkodta el, reményteljes kísérletek között fáradást nem ismerve. Egyik nem tudván haszonbérbe adni nem legjobb minőségű földét, felvett pénzen kénytelenült instruálni kis gazdaságát, s hogy ne pusztán a cselédnek jövedelmezzen a föld, napról-napra 2 felé szakítva a különben sem kiválón erős négyes fogatot, maga is szántogat. S ha ezt nem teszi, saját cselédje is felényit dolgozik, mint kellene s ha rá méri a munkát: hányd el vesd el, hitványul dolgozik. Ilyen sorsa, helyezete időnkben majdnem kivétel nélkül minden papnak, kivált a falusinak. S midőn a létérti fent jelzett borzasztó küzdelemre van hivatva, sőt Prometheusként sivár élte sziklájához láncolva: fülébe zúg a megrovás, munkátlansággal, hivatalos hanyagsággal,elfalusiaskodással, elparlagosodással vádló szava, s tanulja megátkozni születése óráját, kárhoztatni szüleit vagy magát, hogy oly hitványul kamatozó tőkét szerzett, hogy oly háládatlan pályát választott mint a papi hivatal, melyről a legtöbb, még egyházi ügyeink kezelésére hivatott világi férfiaink is azt hiszik, hogy alig van valami dolga ! Igaz ! hogy a ki hivatását csak immel ámmal könnyelműn vagy épen lelkiismeretlenül fogja fel : az igy szól: a milyen a fizetés, olyan a szolgálat. „De a ki tudja és érzi amaz evangyeliomi szózatot, hogy a kötelességét bár szigorral teljesítő ember is : >; > haszontalan szolga, mert csak azt tette, a mivel tartozott !c < az ilyen sajnosan tapasztalhatja, hogy sokkal kevesebbet tud végezni, mint a mennyit szeretne. Az ilyen fájdalommal kénytelen beismerni, hogy az öntökélyesítés utja végtelen, fáj a lelke, ha az önmívelés eszközeinek megszerzésében szegénysége gátolja. Ha fölmerül lelkem előtt ama sejtelem, hogy egyházaink, méltó jogukat a szabad választás terén visszanyerendik: önkénytelenül eszembe jut egyházkerületünk túlbuzgó humanismusa, mely megszüntette a segédlelkészekre nézve megszégyenítőnek deciaráit ^Capellanus non succedit* törvényt, melynek kimondása után nyert tapasztalatom azon keserű tudatnak ad hangot, hogy HaEdvi Illés szerint tisztességes szegénység, — variáljuk a szólamot: ha maszkírozott nyomorúság a prot. papi hivatal, és arra mégis nemes ámbitióval, a legszentebb, legmagasztosabb ügyekkel, népnevelés, oktatás, bűnostorozás, szomorkodók vigasztalásával stb. foglalkozásra, talán méltán várt elismerés reményében vállalkozott valaki: tűrje nemes lélekkel sorsa, helyezete tövisszurásait, tudjon hű lenni a kevesen is, hogy többre bizassék a sirontúli világban vagy azon tudatban, hogy másoknak használva, helyét emberül betöltötte s ha tán kis kört világított is meg élte lámpája, de nem élt hiába! Ámde ! ha szegénységet csapott fejéhez az egyházi szolgának sorsa, jutalmul a magasztos, alig valósuló ábrándokért: egyet követelni mégis joga van : ez a lelki békesség ! Oh ! de, tisztelet a bizonyára létező kivételeknek — eltörlése a ^Capellanus non succedit<< : -nek, mit valóban fontos okok léptettek életbe, mit 300 év igazol helyesnek — hány öreg szolgának keseríti meg a fekete kenyeret ? Volt szerencsétlenségem ismerni egyént, ki papságra készülvén, már 3 éves rektor korában minden jövedelmét megétette itatta a vasárnaponként nép számára rendezett muzsikás mulatságokban remélve, hogy az öreg pap ha hamarjában megdicsőül, az ingét is feláldozni kész ifjúról majd megemlékeznek! — Szerencsére a hűhózás nem látszott megzavarni a kevésbeszédü philosophus öreg bajtárst! de ki tudja, bár nem szólt: nem fájt-e neki a halálára sohajtozónak számitó eljárása ! és eltávozván e faluból ama szerencsekergető : az utód tapossa a vert nyomot, névnapokat adva ! Ismerek másikat, ki papfőnöke házának szo; bájában csak addig időz, mig a tápszert bekapja. Azontúl a hivek küszöbeit lépdeli, ifjúi vidor kedélylyel egyengetvén a korhatag fának díiltével a helyettesítés, a behurcolkodás ösvényét, szólva szapulva a kenyéradó hajlék szokásait, étkeit. Epen közelebbi kerületi gyűlésünkkor volt alkalmam egy székvárosi lelkésztársammal az élet mai igényeiről beszélgetve hallani, hogy az ő káplánjának mindennap tetőtől talpig kell tiszta fehér ruhát adatni. Tessék, már most ilyen követelményekkel előálló káplánt 600 frt minimum fizetésen tengődő élemült lelkésznek el!átni! O Untató lenne tovább rajzolni azok képét, kik így, vagy úgy keserítésére, bosszantására vannak főnökeiknek : azért azt indítványozom, hogy a törvény megváltoztatására utalt küldöttség javaslatában a fungens lelkészek sorsán könnyítésnek a gyakorlati életben kivihető módját feltalálni ha nem lenne képes : a korlátlan választás jogának visszaállításával, állítsa vissza a ^Capellanus non succedit<, ; törvényt. Távol legyen tőlem, hogy én csak árnyoldalát akarnám láthatóvá tenni a káplán uraknak. Szeretem hinni, hogy ma is vannak köztök Bata Bálintok! A nem rég elhunyt zádorfalvi pap is
