Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1880 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1880-05-23 / 21. szám
ISKOLAÜGY. A gymnasiumi és reáliskolai oktatásról szóló törvényjavaslat. Audiatur et altéra pars.* Ezen törvényjavaslatnak a közoktatási bizottság általi tárgyalásáról e lapnak 19-ik számában megjelent közlemény, oly színben igyekszik a Molnár Aladár működését és az ő módosításai szerint átalakított törvényjavaslatot feltüntetni, mint az Illyés-ként egyedül küzdőnek nagy harcai által a prot. autonomia javára kivívott előnyt. Én is beismerem az ő küzdelmeinek nagyságát, nem kicsinylem az ő vívmányait; azonban vajha az ő küzdelmei autonomiánk javára szerezték volna meg azon vívmányokat! De ennek épen ellenkezője történt. Kitől származott azon cikk ? Erről annak szövege csak annyit árul el, hogy szerzője »hitfeleink köziil<( való. Ámde ki itten a fővárosban jelen volt; ki a tanügyi bizottságnak ezen ügybeni eljárását ismeri; ki annak tanácskozásairól, a napi lapok számára szerkesztett és azok által közlött egyöntetű tudósításokat figyelemmel kisérte: az biztosan tudja, hogy azon cikknek olyantól kellett származnia, ki a bizottságnak ezen tárgybani eljárását, szavazatainak miként változását ; azon bizottság egyes tagjainak és a Ház egyes »előkelő tagjainak® véleményét, és még „azon nem egy keserű szemrehányást is, melyet Molnár Aladárnak kellett és kell folyton hallania,* azon férfiú, ki mindezeket oly részletesen ismeri, tudja és átérezi, — nem lehet más, mint a ki azon bizottsági tárgyalásokon, Molnár Aladárnak vagy alatta, vagy felette, vagy benne, de folytonosan jelen volt. Minthogy pedig azon cikk szerint, „a bizottságnak négy prot. tagja közül, egy soha sem volt jelen, kettő pedig csak a II. fejezet tárgyalásáig:* reád bizom t. olvasó kitalálni, nem azt, hogy ki irta, hanem kitől eredhetett hát azon ismertetés ? Már ezen eredet is mutatja azon elérni óhajtott célt, mely ellen tőlem telhetőleg küzdeni, én meggyőződésemből eredő kötelességemnek érezem. Ezen indokból szólalok én fel ugyanezen lapnak hasábjain, s igyekezni fogok e lap t. olvasói előtt azon törvényjavaslatot a maga meztelenségében bemutatni, nem elrejtőzotten, hanem nyilt homlokkal kiállva a küzdtérre. Ezen törvényjavaslat, tanügyi önkormányzatunk legsarkalatosabb jogainak, s ezzel együtt gymnasiumaink legnagyobb részének megsemmisítője. Ne hidd t. olvasó még azt sem, a mit azon cikk mond, >: ) hogy a törvényjavaslatnak — Molnár Aladár módosítványa szerint — megállapított szövege, határozottan jobb, mínt a miniszteri javaslat volt/ Egyetlen fejezetre, az elsőre nézve igaz ez ; de a többi fejezetekre nézve, alaptalan állítás. A miniszteri javaslat : rossz ;. a bizottságnak javaslata: még rosszabb. Egyik, mint másik, kisebb és nagyobb mérvben, de önkormányzati jogaink elleni merénylet. A miniszteri javaslat már kiszenvedett. Merito jacet. A Molnár Aladár-féle bizottsági javaslat, még él és kisért; tehát lássuk ezt. Ezen törvényjavaslat, egy oly szaktudós képzeletében megalkotott ábrándkép, ki a maga túlbuzgón szeretett szakkörén túl nem ismeri, sőt hallani vagy látni sem akarja, a prot. egyhazak életének oly soknemű követelményeit, s az egyes apróbb egyháznak, a lét és nem lét kérdése miatt azon bekövetkezett küzdelmeit, melyeknek egy kútforrása s egy alapoka van; és ez ok, — a protestáns egyházaknak hajdan dicsősége, ma sokak szerint bűne, — a szegénység. Mi szükség volt ma, ezen törvényjavaslatnak előtérbe tolására, mikor az állam épen oly szegény, mint egyes polgárai, s a protestáns egyetemes egyház oly nagy mérvű anyagi áldozat meghozatalára épen oly képtelen, mint egyes egyházai és hivei, vagy épen, mint maga az állam. Ha Molnár Aladár, egyházának javát s a prot. tanügy íelvirágozását őszintén akarja, ekkor azon törvényjavaslatnak tárgyalását előzőleg, mért nem követeli az 1848. XX. t. c.-ben kimondott, s az 1868. LIII. t. c. által is megígért nagy elvnek, a hitfelekezetek jogegyenlősége és viszonosságának tettekbeni megvalósítását? Miért választja középiskoláink ellen azon utat, melyen a Haynau- és Bach-korszak emberei jartak, kik szintén a tanügy felvirágoztatását hangoztatva, szintén fényes tantermeket és nagy számú tanárokat követeltek s ily módon igyekeztek lehetetlenné tenni gymnasiumaink fennmaradását. Hajh, de ő szakférfiú ! Mit törődik ő az életnek azon mindennapi jelenségei és küzdelmeivel? O nem csak hiszi, de hangoztatta, hogy lesz mindenre pénz, csak a törvény által kényszerítve legyünk. Kezében vannak a tanügy teréni statistikai adatok, s azokból látja, hogy az állami felügyelet alatt álló 87 gymnasi| umban, a mult évben volt 20,540 tanuló, mely létszámból egy osztályra 50 tanulót számítva, 410 osztály alakul. Ezen 410 osztály— hetenkénti 30 órát számítva — tanóráinak száma 12,300. És ezen 12.000 tanóra adására, egy tanárra hetenkint 20 kötelezett órát számítva, 615 tanár szükségeltetik. Volt pedig nem 410, hanem 573 osztály és tanterem, nem 615, hanem 631 rendes tanár. Es ime Molnár Aladár ezt látva, rögtön megkezdi a nagy harcot, s bús egyedűliségében sem csüggedve küzd, hogy ezentúl egy osztályban nem 50, csak 40 tanuló lehet, s egy rendes tanár hetenként nem husz, csak 18 óra adására kötelezhető. És ezt annál buzgóbban sürgeti, mert ugyancsak a múlt iskolai évben, a ref. 15 főgymnasiumnak 4611 tanulójából, 50 tanulót számítva itten is egy osztályra, alakult volna gt osztály; mely 91 osztalynak, hetenként egy osztályra 30 órát számítva, 2730 tanóra lett volna adandó. 2730 tanóra adására pedig — hetenként egy
