Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1880 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1880-05-09 / 19. szám

1859-ben 33 beadott szavazat közül 18-al, e. m. másodaljegyzővé — 1861-ben 21 szavazattal első aljegyzővé, és 1870-ben 92 szavazattal e. m. főjegyzővé választván meg őt; — tehát 21 éven át — az egyházmegyénkben szokásos három éves tisztújítás mellett is — folytonosan meghagyván kezében a jegyzői tollat ! De hát Kovács úr szeretné most e tollat — melyhez most már bizonyos honorárium is adatik, — kivenni kezéből, s hajlongó udvaroncainak adni, kik leplet vetve önkényes és ferde eljárásaira — hazug tollaikkal dicséneket zengedeznének füleibe s fennen hirdetnék urbi et orbi ! „Nagy a mi urunk! nagy az efézusi Diána!4

Legyen az ő akaratja szerint! A mi pedig azt a „megyei alispán temetésén átbetűzött öreg Kiss Ádámot* illeti: — ezt a piszkos denunciatiót csakis egy olyan érzésű ember bocsáthatta világgá, ki azt a főjegyzőt paptársai és a nagy közönség előtt minden áron compromittálni akarja, s a 4000 ftért felbőszült haragjában nem tudja, hogy mit szól, mit ir. Minden józan eszű ember tudja, hogy a szellemi művek előállításához, s így az egyházi és halotti beszédek készítéséhez is, sok egyebek közt idő és nyugodt lelki állapot kívántatik. Nekem pedig — a szégyenpadra állított főjegyzőnek, — éppen e két főtényező nem állott akkor rendelkezésemre. Ahoz a kérdéses alispánhoz engem a legbensőbb baratságon kivül, a legszorosabb rokoni köteléKek is fűztek, — úgy hogy jobban illettem volna én az ő koporsója mellé sirató társul, mint halotti szónokul. S valóban a szónoki kinos megtiszteltetést csakis az idő rövidsége miatt vallaltam el. — Böszörményi József alispán meghalt 1879. márc. 16-án délután. Nekem — mi okból ? mi okból nem ? nem tudom, — csak másnap alkonyatkor kézbesítették az ungvári lelkész úr következő rövid tartalmú levélkéjét : „Kedves Öcsém ! Böszörményi József meghalt Temetése holnap délelőtt lesz. Halala engemet levert. Én néhány szót fogok mondani felette csak, a többit te végzed. Készülj és jöjj !* A köztiszteletü férfiúnak kora halala villámcsapásként hatott reám, — megrázott, megrendített. Rögtön fogattam, s szakadó záporban, izgatott kedélyhangulatban értem be estveli 9—10 óra közt a három mértföldnyi távolból Ungvárra. Ha a rendelkezésemre állott rövid pár óra alatt — melyek még a mellett nem minden háborgatás nélkül teltek el, — tudva azt, hogy fényes és művelt közönség előtt kelletik beszélnem, — halotti beszédembe talán beszőttem egyik kitűnő — s előttem példányként álló — hazai egyházi írónknak beszédéből — a halottra nagyon is reá illő — némely eszméket, gondolatokat, vagy részleteket: érdemeltem-e ezért, hogy az olvasó közönség előtt szégyenpadra állíttassam ? — Kik paptársaim közül hasonló helyzetben, hasonló körülmények között soha sem követtek el ilyes plágiumot: ám dobják rám a kárhoztatás kövét! Ha egyébként Kovács úr, ön olyan nagyon jártas abban a régi egyházi irodalomban, hogy besúgás nélkül is, egyszeri hallásra, rá tud mutatni, hogy ez vagy amaz részlet melyik régi egyházi író munkájából vétetett át : emlékezzék csak vissza — vagy ha teljeséggel nem jutna eszébe, keresse ki csak a Láczai Sz. József predikátcióinak harmadik kötetét, s olvassa el mit ir ez a tudós pataki professor, kitűnő pataki pap, s termékeny egyházi író, említett prédikációinak előszavában szóról szóra ekképen : „Belső értékét a mi nézi e jelenvaló és következő tanításoknak : — midőn ezeket magam neve alatt bocsátom közre, nem akarom koránt is, hogy ezen átalában és egészen saját elmén szüleményeinek tartassanak — sőt e részben bátorkodtam követni régibb prédikátorainknak példáit, kik időről időre nem idegenkedtek, az előttök lévő kész munkáknak céljokhoz képest hasznokat venni, ha mindenkor szoros számon nem adták is mit? honnan merítettek? s a t/ Ha így nyilatkozhatott magáról egy nagy tudományú tanár, világ elébe bocsátott műveire nézve, — melyeknek elkészítéséhez pedig megvolt kellő ideje s nyugalma — szégyelhetném-e én —az egyszerű falusi pap, ha a sürgős szükségtől kényszerítve — némely részleteket átvettem, felhasználtam egyik kitűnő egyházi irónk művéből ? Volna még sok mondani valóm arra az „átbetűzésre/ mely alatt Kovács úr azt hiszem, azt értette, hogy a jelzett halotti beszédemet felolvastam, — de nem akarván a t. olvasó közönség különben is hosszasan igénybe vett türelmét tovább fárasztani, csak azt a kérdést intézem Kovács úrhoz, hogy nem látta a Horvát Sándor gyászünnepélyén, miként a tiszáninneni egyházkerület nagy tudományú s kitűnő szónoki képességű főpapja Zsarnay Lajos, s az országosan tisztelt bölcsész és költő Erdélyi János urak is olvasták emlékbeszédeiket ? — pedig ezeknek fizikai idejök is volt a betanulásra s rögtönző képességgel is nagy mértékben bírtak. Hat az ön Ungija nem olvasta-e az ungvári nagy és fényes közönség előtt, a Makay Dánielné felett tartott halotti beszédét ? Hát ezek is betűztek ? Ön szerint: igen ! Mért nem jutott hát eszébe önnek ezeket is kipellengérezni ? Sajnálom önt uram ! Önben az ambitió, az emelkedni vágyás óriási mértékben megvan ; — se vágyát a polgári téren népszerűtlensége miatt ki nem elégíthetvén, — teljes buzgalmával az egyházi tér felé fordult, — itt azonban férkezhetetlen tövises természete, önkénykedő ferde eljárásai által kirúgta maga alól a talajt s mostani személyeskedő felléptével megadta magának a kegyelemdöfést! Orémus Dániel, s. k. e. m. főjegyző.