Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1880 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1880-05-02 / 18. szám
ban, kik e fáradságra hajlandók volnának; a legnagyobb résznek még a confirmatioi oktatás is terhére van. Tehát még akkor is, ha a vallásoktatásnak a tanitó általi vezetését a tanitás egysége nem követelné is, — még akkor sem tartanám tanácsosnak azt a lelkészre ruházni. Gyurátz úr azon nekem tulajdonított állításra, miszerint én a felekezeti vallásoktatas megszüntetését követelném minden fokon, ki kell jelentenem, hogy én ezt csakis az elemi mindennapi tanfolyamra nézve értettem ; hogy pedig a confirmatioi oktatást én is szükségesnek tartottam, kitűnik világosan azon állításomból, mely szerint az általános vallásoktatás által véltem a növendék lelkét a felekezeti tanok befogadására megerősítendőnek. Holmi jogfeladásról, jogelvonásról egész értekezésemben egy szót sem szóltam. Bizony bizony, élénk képzelő tehetség kell ahhoz, hogy valaki belőle ilyet is kimagyarázhasson. A mi Gyurátz úrnak a katholicismusra, mint velünk szemben álló vallásos nagy és zsarnok hatalomra való utalását illeti —• tisztelettel megjegyzem, hogy senki sem érzi és tudja nálam jobban, mennyire résen kell nekünk azzal szemben lennünk. Tudom, hogy mily éber figyelme tárgyát képezi szabad egyházunk, hogy nem retten vissza semmi eszköztől, hogy az általunk elfoglalva tartott téren, az emberek lelkében lábát megvethesse. De épen azért, mivel mindezt nagyon jól tudom, fogtam tollat, hogy rá mutassak egyházi életünk épületének egyik porladozni kezdő talpkövére. Minden kornak mind a szellemi, mind az anyagi téren meg vannak a maga fegyverei. Vájjon mit gondol ön, hogy ha ma kacagányos őseink buzogány nyal és íjakkal fegyverkezve, e szeretett haza határain megjelennének, vájjon képesek volnának-e azt az Uchatius ágyuk és hátul töltő fegyverek ellenében hatalmukba keríteni ? No látja Gyurátz úr! És ön még is a reformatio korából felmaradt fegyverekkel akar küzdeni, mind a katholicismus, mind az ujabban felmerülő romboló tanokkal — communismus, socialismus, mert ezeket sem szabad szem elől téveszteni — megküzdeni. Nekünk a tudomány ujabb vívmányait ignorálnunk nem lehet, nem szabad, ha azt nem akarjuk, hogy általuk eltapodtassunk. A katholicismusnak mind addig, mig az emberek kebelében uralomvágy lakozni fog — mindig meg lesz a reakcióban a maga természetes ; gyámola ; nekünk a protestantismus, a szabadság, a haladás elve lehet természetes szövetségesünk, és mindenünk. Ha egyszer haladni megszűntünk, hűtelenek lettünk a protestantismushoz, halálitéletünket irtuk alá. Nem a dogmák voltak azok, melyek egyházunk kebelében oly sok magasztos tettnek voltak szülő okai, hanem a haladó protestáns szellem. Elismerem én, hogy egyházunk dogmái e haladási fokozaton tisz- j tes helyet foglalnak el, és épen azért nem tartózkodom azok tanítását a confirmandusok számara elfogadni, de azt nem fogadhatom el, hogy mi azoknál megállapodunk, mert az a protestantismus szellemével össze nem egyeztethető. A mi Gyurátz úrnak Basedowra vonatkozó helyreigazítását illeti •— köszönöm ; de tisztelettel megjegyzem hogy Rousseau, Salzman és Basedow a vallás helyére a nevelés terén az erkölcstant tették. Most pedig, miután én is elmondtam az »Észrevételekre c < megjegyzéseimet, bár cikkem elején azon hitnek adtam kifejezést, hogy nem sok reményem van álláspontom helyességéről önt meggyőzhetni; mégis azon ajánlatot teszem, fogjunk kezet, küzdjünk egyesült erővel, mert tudom úgy is, hogy egy a célunk: a protestáns szellem felköltése. Tegyük pedig ezt annál inkább, mert olvasóink bizony-bizony ránk olvassák a Disputatió (I leine) vig strófáját: „Welcher Recht hat, weiss ich nicht Doch es will mich schier bediinken, Dass der Rabbi und der Mönch, Dass sie alle beide stinken.* Somogyi Géza. BELFÖLD. A positiv indítvány. A tiszántúli ref. egyházkerület f. hó 12-ikén Debrecenben tartott közgyűlésén a nazarénismus ügyében oly korrekt határozatot hozott, melyet lehetetlen a legnagyobb elismeréssel és méltánylattal ki nem emelni. Azt határozta az egyházkerület, hogy a nazarénusok ellenében leormánysegitségért nem folyamodik. Helyes. Ez az, mit minden higgadtan és méltányosan gondolkodni képes prot. ember várhatott, ez azon határozat, melyért a tiszántúli ref. egyházkerületnek a legszívesebben gratulalhatunk. Kettőről tett fényes tanúbizonyságot az egyházkerület említett határozatában. Először megmutatta azt, hogy a felebaráti szeretet magaslatan all; sajnalja ugyan az eltévelyedett híveket, de sem nem üldözi, sem a hatalom által üldöztetni nem kívánja. Másodszor megmutatta azt, hogy a prot. egyház sokkal erősebbnek érzi magát, sem minthogy komoly oka lenne félni azon veszedelemtől, melylyel a nazarénusok részéről netalán fenyegettetik. Hanem volt ennek a közgyűlésnek egy mozzanata, mely ellen lehetetlen észrevételeket nem tenni, ha csak az ember hallgatólag nem akar bűnrészesévé lenni az erőszakoskodásnak. Ilyen volt Celder Márton t. barátom indítványa. Az ő positiv indítványának az a veleje : hogy kerestessék meg a biblia-terjesztő társulat, hogy nazarénusoknak elei árusításra ne adjon bibliát, mert a rajongók rendesen mint bibliaárusok mennek a nép közé s mint ilyenek terjesztik az uj hitelveket.
