Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1880 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1880-04-18 / 16. szám

teljes munkaképes gyermekek, inkább erősségei annak s egyedüli biztosíték, hogy az ezred éves haza följe, a jövő ezredéven át is, a magyar faj kezében maradjon. Gyülekezeteink anyagilag haladtak, amennyiben Viszló, Hobol, Béc, Szenna, Sz. Benedek, M. Egres, Hencse, M. Lad, Beleg, Gy. Mellék, Szörény, Zádor, és Kutas a múlt évben takarék magtárt alapítottak; Hobol, Dombó, K. Dobsza, .Sz.-Benedek pedig Beleg követésre méltó példájára, a jövő terheinek könnyebben hordozhatása végett tőkegyűjtésre határozták el mago­kat ; Viszló, Nemeske-Tamási, Kisasszond, M. Egres, Pata, Kalmancsa, Molvány, Zs. Kisfalud, Sz. Benedek, Ujnép, Visonta, Lábod, Kutas, Csurgó, Inke, Ns. Déd, M. Lad, Pacca, illetőleg ennek részére, helybeli tanitó Józan Benedek ur 3 évre, középületeiket az egyházke­rület által kötött szerződés alapján tűz ellen biztosítot­ták ; a miből kitűnik, hogy a középületek tűz ellen biztosítási eszméje szépen terjed, mert míg a múlt évben ime 19. újjal szaporodott a biztosító gyülekezeteknek száma; ámde nagyobb része középületeinknek még mindig biztosítatlan, sőt vannak a kik annyira elfogul­tak e ker. elv, t. i. az egymás terhének hordozásán alapuló eszme ellen, hogy Isten ellen való tusakodásnak tekintve a biztosítást, az eszme valósulása ellen munkál- ; nak gyülekezetükben, holott inkább 1—2 fortot adni ki évente azért, hogy abból a netán szerencsétlenült s ily intézkedés nélkül teljes segélyt sohsem nyerő gyüleke­zetek kiemeltessenek hamvaikból, mintsem az I—2 fo­rint megtakarításával ezreket, sőt esetleg gyülekezetek végromlását is kockáztatni. Nem volna-e azonban iidvösebb, akár az I-ső m., ' akar más szilárd társulattal való szerződés helyett, mint­hogy egy év múlva lejár a kerület szerződése, egyete­mes prot., avagy csak a kerületi, vagy egyházmegyénk saját domesticai céljaira, az önbiztositás elvét valósítani meg ? fontos kérdés, melynek megbeszélése kívánatos. Egyháztársadalmi életünkről sokkal kedvezőbb je­lentést tehetek mint a múlt évben. Lelkészi köreink megmozdultak. A szigetvidéki kör Sziics Mihály lelkész atyafi vendégszerető házánál, hivatásának megfelelőleg gyakorlati kérdések megoldá­sával s néhány egyhm. közügygyei foglalkozott, s a köri könyvtárt alapította meg ; testületileg tagul lépvén be az Isten őskijelentését kultiváló magyar természettani társulatba ; a kaposvárvidéki kör Hetesen tartotta össze­jövetelét, melyen elnökül Halka Sámuel lemondása foly­tán, megválasztotta Gál Dénes, és Szikszai Ödön lemon­dása után jegyzőül ifj. Mozsonyi Sándor lelkészeket s vitatta a jelen gyűlés főbb tárgyait; belépett a m. kir. természettani tarsulatba s megalapította olvasókönyvtá rát; nem kétlem, hogy a csurgó vidéki kör is megtar­totta szokásos értekezletét, miután e jelen gyűlés főbb tárgyait 14 nappal előzőleg közöltem a körök elnökei­vel, azok megvitathatása szempontjából. Vajha lelkészi köreink ne felednék, hogy az ő ak­tivitásuktól függ pezsgő életelevenséget gerjeszteni, a vallás-erkölcsi életetet nemesbíteni, a tudomány iránti vágyat fokozni egyházmegyénkben, az egyházmegyéket pedig egy testté fűzni össze közös célra s e szempont­ból megkeresnék a helyes utat a testvér egyházmegyék köreivel organikus összeköttetésre is. Gyülekezeteinkben is emelkedik az egyháztarsadalmi kötelezettség érzete. Pata bajai már-már elintézvék; K.-Mérő beterjesztette uj lelkészlaka, Udvarhely szinte uj lelkészlaka, iskolájá­nak pedig átalakítási tervét. Irattárait berendezte összesen 39 gyülekezet, figyel­men kivül hagyta tehát 42 gyülekezet, s miután annak, hogy gyülekezeteink administratiójaban a rend és pon­tosság meghonosuljon, egyik kelléke, hogy a lelkész közvetlen kezelése alattiak rendben legyenek : kérem a meg nem nevezett ekklézsiakkal szemben, szigorúbb rendszabály alkalmazását. S minthogy a gyülekezetek­ben létező bajokat az évente egyszer megjelenő k. visita ritkán orvosolhatja, ennek eltávozásával pedig, mivel a bajok leginkább tétlenségből, gondatlanságból származnak, feledékenységbe szokott merülni a visita intézkedése, mi aztán az egyházlátogatást üres formasággá sűlyeszti. A gyülekezetek anya-, jegyző- és számlakönyveit, összesen egypár száz — hitelesitettem, a számadásokat több helyütt rendbe hoztam, a kötvényeket a biztonsági igényeknek megfelelő kellékekkel t. i. nagyobb össze­geknél betáblázás, kisebbeknél két kezessel s az alá­írások hitelessége szempontjából előttemezésekkel láttat­tam el s a hátralék kamatokat tőkésítettem ; van azon­ban néhány elvesztett összeg is, melyre nézve az egy­házmegye intézkedése lesz a felelőséggel tartozó kezelők ellenében kikérve. Vegyes házasság köttetett 16. Áttérés hozzánk összesen 3 ; ellenben kitérés tőlünk összesen 7 történt. A dijlapi tartozásoknak a ker. szab. rend. értel­mében az elöljáróság által leendő beszedése mindenütt megígértetett, részben teljesíttetett is, több helyt azon­ban magokat a lelkészeket kelle figyelmeztetnem, a fel­sőbb rendeletnek úgy erkölcsi értéke-, mint kötelező voltára. Munkaváltás tárgyában több gyülekezet szerződést küldött be, pedig a megváltás előnyeit belatva, az ügy előkészítést igénylő körülményeire hivatkoztak, általában pedig meg volt a mozgalomnak azon haszna, hogy a gyülekezetek kezdik belátni, annak a közteher viselés igazságosabb megosztására, a munka értékének emelé­sére, a tanitó és hallgató elem közötti jó viszony meg­őrzésére célzó erkölcsi irányát ; valamint felfogtak a gyülekezetek azt is, hogy vagy megfelelő jó munka, vagy megváltás alternatívája elé jutottak s így a hol a megváltásra nem mutatkozik hajlam, vagy hiányzik a kedvező körülmény, ott is egyhazmegyeszerte megígér­tetett az idejéni jó és pontos munkateljesítés. A megyei bizottságnak, a halotti torok beszönte­tése tárgyában a mult év őszén ismételten hozott hatá­rozatára, miről a birók kevés helyen tudtak, annak anyagi, vallás erkölcsi, egészségi előnyeire, mindenütt

Next

/
Oldalképek
Tartalom