Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1880 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1880-01-11 / 2. szám

ülésén megjegyeztetett — nem képviseli a tanitóképezdét, tagsaguk csak személyükhöz van kötve, nem pedig hivatalukhoz, s lehet, hogy helyöket ma-holnap más tölti be. A sopron tképezdei tanári kar a reá bizott iigy érdekében állandó helyet kivan a népisk. bizottságban mind a két eqyházkerületi tképezde számára. Ismételjük : a tanítóképezde s népiskola közti szorosabb viszony megkötését s biztosítását csak is az áltaxunk ajánlott módozatok együttes keresztülvitelétől várhatjuk. Ám hadd szerepeljen a négy pont mellett pium desideriumként a paed. lap is; de ezt azok helyébe tennünk nem szabad ! Van még észrevételünk a cikk bevezetésére is, melyben Bognár Endre ur azon kérdést vetve fel: vájjon mi indíthatta igazgatóságunkat indítványa benyújtására ? rövid gondolkodás után azzal véli fején találni a szeget, hogy kimondja : „Ok is olyasmit észleltek a népnevelés terén, a mi sejtette velők, hogy valami rothadt van Dániában, mit gyógyítani kell/ S mi az? „Mindenfelé, legalább kerületünkben — így folytatja Bognár ur — panaszként hallatszik, hogy az ujabb nemzedék, mely a képezdéből kikerül, nem üti meg a jó tanitó mértékét, mert egyháziatlan, függeni nem akaró, szeretné a felekezeti iskolát az egyház arbitriuma alól emancipálni stb.<

( Megbocsásson Bognár úr, ha kereken kimondjuk, hogy vélekedése teljesen légből kapott! A képezde s népiskola közti szorosabb viszony mar régen képezé tanácskozmányunk tárgyát, midőn az egyháziatlanság miatt az első panasz-szót hallottuk. Végezve lényegesebb belügyeink rendezésével, főleg uj tantervünk behozatalával, törekvésünk oda irányult, hogy intézetünknek hatá. sát kifelé is biztosítsuk, hogy szavának értéket szerez zünk azon a téren is, a melyen működni leginkább hivatva van. E törekvés hozta magával a népiskola s képezde közti kapocs eszméjét, mely 1878-ig már annyira érlelődött, hogy az augusztus i-én Pápán ülést tartott népisk. bizottság figyelmét felhívhattuk, mig végre 1879-ben az ügy mint az igazgatóságnak indítványa a kerü. léti gyűlés elé került. E szerint a mi törekvésünknek Bognár Endre úr „ódium^-ához semmi köze. De különben is mért keriilnők az odiumot ? Es hol az ódium. Tudakozódásaink eredménye megerősít bennünket azon első nézetünkben, hogy a mit egynémely buzgó vagy annak látszani szerető atyánkfia országos, vagy legalább is egész egyházkerületünkre kiterjedő pestisnek tart s hirdet, nem más, mint egy kisebb vidéknek magán-jellegű baja. Vagy hány emberre történik a folytonos hivatkozás? Négyre, ötre! Ha a dolog oly komoly nem volna, nevetnénk a naiv logikán, de így sokkal nagyobb a megbotránkozásunk, sem hogy elfojtani tudnók magunkban ama kemény ítéletet, hogy legalább is felületességnek a jele, ha valaki ily alapon ország világ előtt ki meri mondani egy egész intézetről a legsúlyosabb vádat: a belőle kikerülő ujabb nemzedék nem üti meg a jó'tanitó mértékét ! No de engedjük meg, hogy ama sokszor idézett négy-öt tanitó csakugyan egyháziatlan, függeni nem akaró; engedjük meg azt is, hogy ilyen tanitó több is van, sőt adjuk hozzá, hogy az itjabb nemzedék fele ilyen : szabad-e azért okúi vetnünk a tanitóképezdét ? Be van-e fejezve annak a 18—19 éves ifjúnak fejlődése, midőn diplomával a kezében az intézetet elhagyja ? A mi vele az életben történik, arról mi nem lehetünk felelősek. Az áramlat, melylyel a felekezeti tanítónak meg kell küzdenie, az 1868-iki törvény óta tetemesen nagyobbodott s veszélyesbedett. Ha ez áramlat tanítóink egy részét elnyeli, mért interpellálunk csak a képezdénél, mért nem keressük fel azokat is, kik a képezdétől az ifjú tanítókat átveszik, s mért nem kérdezzük meg tőlük is : megtettek-e mindent, hogy az újért különben is rajongani szerető ifjú nemzedék régi tűzhelyünkhöz hű maradjon ? Ha egyházi életünkben a tanítónak állásához illő munkakört biztosítunk, ha befolyást engedünk neki egyházmegyei s kerületi ügyeink elintézésében, ha nem lesz oka keserűen azt hangoztatni: sine nobis de nobis, ha látja, hogy megtudjuk benne becsülni művelődésünk egyik tényezőjét : akkor nem hisszük, nem hihetjük, hogy találkozzék protestáns tanitó, ki sóvárogva tekintene át a másik táborba, s emancipálni akarná a felekezeti iskolát az egyház arbitriuma alól! Isten velünk! A soproni evang tanítóképezde rendes tanárai : Fehér Sámuel, Király József Pál, kép. tanár. kép. igazg. Kapi Gyula, Scheffer Károly, kép. tanár s értekezl. jegyző. kép. tanár.' TARCA. Levelek Vigilhez. I. Kedves tisztelendő úr! Attól tartok, hogy ezért a levelemért megtalál rám neheztelni. Kérem ne tegye azt. Tollamat épenúgy nem vezérli kisebbítési hajlam, mint az önét nem vezérelte s e nehany papírra vetett sorom — a nagynevű ősök iránti legmelegebb kegyeletem s önök, mint idősb lelkészek iránt bennem élő legőszintébb tisztelet és elismerés mellett — csupán ama kérdés némi megvilágítására törekszik : mennyiben volt ön igazságos, mikor a fiatal lelkészeket s egyedül csak a fiatalokat oly súlyos vádakkal illette ? Távol legyen tőlem, hogy az ősök fényes érdemeiből csak egy hajszálnyit is levonjak. Ok magasan állottak fölöttünk tagadhatatlanúl, bár valami gazdag tudományos prot. irodalmat nem igen teremtettek s ebbeli mulasztásaikat csak napjainkban kezdik helyrepótolgatni, de minden kétségen felül álló tudományosságuknak bizonyítéka azon tekintély és tisztelet, melylyel még előkelő uraink részéről is találkoztak. A gondviselésük alá adott híveket pedig oly jól vezérelték a lelki-