Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1880 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1880-04-11 / 15. szám

tületeink s még egyletek körében is. Azonkívül, hogy mindegyik egyházkerület gyűjtéseket rendez e célra, vannak egyházak, melyek az árvák perselyébe külön is elküldik szent siklusaikat. így p. o. némely egyház meg­ajánlotta, hogy évenkint fizet egy rendes tagsági díjat azaz hat forintot, mint a besztercebányai, eperjesi, győri, kassai, miskolci, nyíregyházi, szarvasi, szeghegyi s több bácskai evangelikus, a csurgói, makói, török-sz.-miklósi reform, egyházak; mások ajánlottak s adnak kisebb­nagyobb évi segélyt p. o. a pesti magyar reform, egy­ház 40 frt, a német ref. egyház 12 frt, a pápai ref. egyház 59 frtot, k.-nyéki 20 frtot : ismét vannak nőegy­letek p. o. a dobsinai, miskolci, pápai, rosnyói, selmeci, melyek rendes tagsági díjat fizetnek. Mindezen adomá­nyok azonban a fokozódó szükségek fedezésére nem elégségesek, és a mult évben is a felvételért folyamo­dóknak több mint felét vissza kellett utasítani, a jelen évben pedig hihetőleg egy ötöd részét sem lehet a folya­modóknak bevenni ; de meg a közelebbi csapásteljes években, a midőn a nemesebb keblii emberbarátok oly sok oldalról voltak igénybe véve szűkebben is folytak be árvaházunk részére az adományok, mint a korábbi időkben, azért a választmány egy újabb jövedelemfor­rást nyitandó, felkérte elnöke által a hazai prot. egy­házmegyék elnökségeit, hogy eszközölnék ki azt, hogy minden e. megye, mint ilyen, ajánlaná meg évenkint egy rendes tagsági díjnak — 6 forintnak fizetését. Ezen cse­kély összeget egy oly nagy testület pénztára alig érezne meg, míg ellenben egyletünk pénztárába csak a király­hágón inneni 74 e. megye részéről közel ötödfél száz forint, vagyis majdnem három árva eltartására kívántató összeg folynék be. Az elnökség ezen felhívását némely egyházmegye még a mult évben tárgyalás alá vette, s a reményeit kedvező eredménynyel, a mennyiben vagy kötelezték magukat az évi 6 írt díj fizetésére, vagy pe­dig beküldötték az annak megfelelő tőkét — 100 frtot. Nevezetesen ekként intézkedtek az árvái (6 árvái egy­ház cim alatt), bácskai, kemenesaljai, sáros-zempléni, soproni, zalai, zólyomi, 13 városi, tolnai, felső-vasi evan­gelikus, továbbá a bihari, debreceni, mezőföldi, belső­somogyi református egyházmegyék; ezenkívül a felső­baranyai reform, e. megyéből küldetett 114 frt. Az ár­vaegylet igazgató választmánya hálás köszönettel fogadta az elősorolt egyházmegyék kegyes intézkedését; de egyszersmind reményli, hogy a mely e. megyék ezen felhívás kibocsátása óta még gyűlést nem tartottak, ez ügyben nem határozhattak, követni fogják a jó példát, és mint testület legalább is egy tagsági díj fizetését megajanlandjak. Reményünk teljesülhetése érdekéből nem szükséges buzdító szavakkal élnem, kivált oly férfiakkal szemben, kik az e. megyei határozatok hozatalára be­folynak ; de azt nem tartottam feleslegesnek, hogy most midőn legtöbb helyütt, az e. megyei gyűlések tartatnak, az illetők figyelmét ezen ügy iránt felkérjem. Farkas József. A ref. superintendensek, a tiszántúli kivételével, f. hó 7-ike óta báró Vay Miklós legidősb főgondnok el­nöklete alatt Budapesten tanácskoznak a gymnasiumi és reáliskolai oktatásról beterjesztett törvényjavaslat ügyében. Az ág. h. ev. superintendensek e hó 10-én ér­keznek meg, hogy br. Radvánszky egyet, főfelügyelő elnöklete alatt szintén ez ügyben ülésezzenek. A ta­nácskozás egészen magánjellegűi s így annak tárgyalá­sába nem bocsátkozhatunk. » Gyászhirek. Csillag Sámuel nyug. ref. lelkész e hó 5-én Debrecenben elhunyt. — Botkos Kálmán orsz. képviselő, évek óta a marosi ref. e. m. egyik legmun­kásabb algondnoka, f. hó 5-én elhunyt. Tompán, ősi lakából temették. A háznál Jánosi György tompái lelkész mondott gyászbeszédet, a sírboltnál előbb Vályi Pál esperes, aztán Berecky Sándor e. m. algondnok és Kerekes Sámuel búcsúzott a boldogúlttól. A marosi e. megye majd minden lelkésze jelen volt a végtisztesség­tételen. Béke poraikra ! NECROLOG. Haberern Jonathán emlékezete. Elválás okozta könnyeinket s elválást nem enyhíthet egyéb, mint a viszontlátás reménye. Kölcsey. Résztvevő fájdalmunk egy derék férfiú ravatalát veszi körűi, ki a legnemesebb humanitás megtestesülése volt teljes életében. Haberern Jonathán lelkének, mintegy központját a humánus eszmék képezték. Az emberi­esség volt az az oltár, melynek tüzétől hevültek ritka szép erényei; s az volt ama tér, melyen páratlanéi legtöbb érdemet szerzett becsülettel megfutott életében. Az élte minden viszonyaiban jánosi szelídséggel, kÖnyörteljes szívvel és fáradhatlan szorgalommal műkö­dött férfiú, németajkú, de hazafias szellemű szepesi csa­ládból született Felkán, 1818-ban. Középiskoláit Mis­kolcon és Kézsmárkon bevégezvén, akadémiai pályája folytatására Jénába és Berlinbe ment. „ Külföldi egye­tem ! — úgymond a boldogúlt, Edvi Illés Pál fölött tartott emelkedett szellemű emiékbeszédében, — ez volt a varázsszó, mely a candidatus napjait szépítette, mely éjjeli álmain keresztül fonódott, mely nélkülözésekre s évek feláldozására bírta. Altalános volt a gondolat, hogy a leendő pályára a külföldi egyetem adja az igaz ava­tást.* Hangya-szorgalommal tanult az egyetemen, s tanulmányai befejeztével nevelői állást vállalt a Szirmay családnál. Ekkor ismerkedett meg a hozzáméltó, erény­ben épp oly gazdag, szívben oly nemes Liedemann Rózával, Liedemann B. Ferenc pesti előkelő polgár leányával, kit feleségül vévén, a derék asszony lett igazi nemtőjévé, e legboldogabb családélete mega'apítójává.

Next

/
Oldalképek
Tartalom