Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1880 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1880-04-11 / 15. szám
nagy dicsőséget helyez kilátásba az újonnan választott egyházmegyei tanácsbiró részére, ha az egyházmegye többsége oly méltánylan tudna lenni hivatalnokai iránt mint Urbán úr, ki negyedszázadot haladott s nem csekély anyagi áldozatot és egészség kockáztatást igénylett önzetlen hű szolgálatok jutalmául kíméletlenül szórja a gúnyt, rágalmat, gyanúsítást. Higyje meg Urbán úr, hogy Aesop meséjebeli állatra emlékeztető hízelgése mellett is ezeket látva, olvasva, tapasztalva, eszébe jutni kell ,ma nekik, holnap nekem4 mementójának. Mert ha egy oly egyént, ki az előtte jelentéktelen ungvári egyházat oly állásba hozta, hogy az őt legközelebb több száz forint évi dijjárulékkal jövedelmezni képes is, hajlandó is lehetett, ki úgy személyét mint hivatalos állását átalánosan tisztelt és befolyással bíró tekintélylyé emelte, ki bámulatot keltő éberséggel és számítással nemcsak hogy veszteségek ellen — melyeknek annyi pénztárak elég gyakran kitévék — megóvta az egyházmegye pénztárát, de okos megtakarítással s tőke-kamat conversióval azt minden igények kielégítése mellett tetemesen megszaporította, ki úgy tekintélyes, mint vagyoni hitelével kezeskedni képes bizománya épségeért, —ha ilyent egy egyén, ki egy árva fillér eredményt sem képes felmutatni hivataloskodása akár anyagi akár szellemi terén — büntetlenül megtámadhat, meghurcolhat, az bizony nem nagy kedvet adhat egyházmegyénk felette gyéren található független tagjainak a csak áldozattal járó hivatal elvállalására. Váljon Urbán úr, ha már ön oly elszánt harcosa az igazságnak, miként történhetik az, hogy 011 a föld tengelyét fektéből kiemelő hypomocliont talál abban, hogy Gulácsy úr, az a hatalmas férfiú a ki egyházkerületi gyűlési első és utolsó fellépte alkalmával közbámulatot költött ékes beszédben bemutatta a világnak, hogy 50 év előtt viselt iskolamesteri hivatala óta se nem tanúit se nem felejtett — nem akar jót állani olyan összegért, mely nagyítva sem oly tetemes, hogy minden percben, mikor kivantatik be ne fizettessék s ép azért nem tábláztatott be: s azt rendén találja, hogy Gulácsy úr csak épen akkor vett részt a pénzügyi választmányban, mikor azon jó ember részére — kinek leányát tanácsbirói hivatala fényének emelése végett háremében tartja — való és teljes 4000 frt kölcsön megszavazására, s mikor később a lekötött vagyon egy részét megvette, annak jelzálogi kapocsból kieresztetésére használta fel hivatalos állását. Szabadjon reményleni, hogy a legközelebb tartandó tisztújítás ily botrányos életii egyént nem soroz tanácsbírái közé s eleve feltenni az elválasztandókról, hogy ily egyénnel egy" asztalnál nem fognak ülni. Most már áttérhetek a Fiirjész István lelkész úrhoz intézett kérdésekre, melyek Urbán Mihály úr járatlanságáról és tájékozatlanságáról tesznek tanúságot, ki tájékozni azért nem képes magát, mert szembajai csak akkor és addig engedik a közügyekben részt venni, mikor és a meddig becses személye érdekelve van, másként tudná, tapasztalná, hogy választmányok azért alakíttatnak több tagból, hogy egyik vagy másik akadályoztatása által a közügy hátramaradást ne szenvedjen. Mert hogy példát hozzak fel, exemplum in parvo grandé, az egyházkerületi lelkészi vizsgálóbizottságban, minden egyházmegye köteles egyházi és világi küldöttek által résztvenni és mégis évek óta, ha egéssége engedi egy egyén teljesíti a küldöttség világi elnöki tisztét. Sőt megtörténik, hogy a világi elemet egy maga képviseli a mint száznál több bizonylatok aláírásai igazolják, és nem jutott senkinek is eszébe azok érvényét kétségbe hozni, annyival kevésbé megtámadni. Már pedig a nyarádi esetben tanító elleni panasz lévén vizsgálat tárgya a tanítói testület a kiküldött tanitó által volt képviselve, a lelkészi kiküldöttek helyét, a mennyiben gátolva valának, Fűrjész úr töltötte be. A tanítói vizsgán jelen volt egy lelkészi s egy tanítói tag, s ha Fűrjész úr és Vacy úr is jelenvoltak, csak emelték az eljárás tekintélyét. S nem említve, hogy van annak tagja, ki kir. hivatala s távol lakása, más ki mert más idő volt 50 év előtt, mikor még a-b abozás töltötte le az iskolázást, soha részt nem vett a választmány íilésiben, biztosíthatom Urbán urat, hogy ha teljes számú választmány végezhetné a vizsgát érvényesen, akkor Szabó Albert úr vizsgája sem lenne érvényes; de biztosithatom egyszersmind arról is, hogy a mint az iskola látogatási jelentés következő szavai j,az ördög egyébiránt nem oly fekete, mint festik* erősitik, vezetésem alatti küldöttség nem járt el kevesebb hűséggel és szigorral mint az igazság felderítése igényelte, hogy tehát egy más küldöttség menesztése csak tévedésnek tulajdonítható, s hogy végre önérzettel, önbecsérzékkel bíró küldöttség, amint tudtára esett, hogy előtte már más küldöttség eljárt, magát felülvizsgálásra jogosítottnak nem érezhette vólna. S ha ezek utan idézem az egyházmegye 1879 ( évi február 11. 12, napján Bezőben tartott közgyűlése határozatát. 16. sz. Mesko János ktp.zdei volt tanuló kebeleztetését s tanítói alkalmazást kérvén: tanítói vizsgatételre az egyházmegyei népiskolai választmányhoz, illetőleg annak elnöke K. K. úrhoz utasíttatik. Jegyzette s kiadta Szabó Endre e. m. aljegyző ; s idézem a jelen évi iskolai látogatási jelentésekből a mint szorul szóra következik : 4. Mogyorós január 15. Ezen körben valamennyi iskola közt úgy tűnik fel, mint felnőtt tölgy az apró cserjék közül. Eltörpül, elenyészik e mellett mind. Saj, nos, hogy ez alkalommal a főtanitó nem volt hon, csak I tanítványa Mesko János helyettesítette, ki azonban kellő ügyességgel vezette a neven d ékeket. Itt nem a gépies könyvnélkülözésre van a súly fektetve, hanem tisztán az értelemfejlesztésre és ön munkásságra; minden tanítvány oly alapos és magyarázó feleletet ad, hogy élvezet és gyönyör hallgatni. Szőllőssy Gy. Kása E. látogatók ; ha emlékezetbe hozom, hogy rendszeres theologiai tanfolyam végezte nélkül is ki nőheti magát valaki lelkészszé, sőt még főjegyzővé is, és képes egy