Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1880 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1880-03-28 / 13. szám

útján vezette. Majd az egyptomi rabiga alól kiszabadítván, a gazdag Kanaánba bevezette, hol mai napig a legboldogabb lehetett volna. De a boldogságban eltévélyedtek, Istenről elfelejtkeztek, bálványozásnak adták magukat, s úgy elöntötték egyházi szertartásaikat a bálványoktól kölcsönzött csillámokkal, hogy már nem az erkölcs, hanem a fény lett a főcél, s csupa cerimónia lett istenitiszteletök. Az írástudók, a fő rabbik hatalma annyira vitte a vakbuzgóságot, hogy egy cerimóniának áthágása halállal büntettetett, midőn az erkölcsnek legázolása szembe se tűnt. A gazdagok megrontották a szegényt, s az ármányosok kereskedést űztek a sokaság tudatlanságával. Végre a zsidó egyház is latroknak barlangjává lett. Az egész világon úgy volt a dolog, hogy az elöljárók és hatalmasok az ő tekintélyüket és hatalmukat önhasznukra fordították. Erezni nem volt szív; csak a szerencsétlen jajgatott ártatlan szenvedésében. Nem volt senki, ki az ártatlan panaszát szívére vette volna. Csak néha-néha szólamlott meg egy próféta, s bár ez sem mert nyilván kikelni, s az elnyomatott emberiségnek pártját fogni, legalább vigasztalásaival s a szabadító eljövetelének reményével enyhítette a szenvedő népnek fájdalmait. Esaiás 40—44. részei, Jeremiás 31, 13. verse, Esaiás 66, 13. verse érzékenyen rajzolják ez allapotot és vigasztalását. A szabadító, kit a jóslatok szerint a nép várt, Jézus volt. Ót küldötte Isten. S már kérdem, ilyen előzmények után s ilyen körülmények közt, hirdethetett-e Jézus más evangyeliomot, lehetett-e az ő evangyeliomá nak más iránya;, mint a szegények s elnyomottak vigasztalása?! Ha Jézus philosophiai szőrszálhasogató okoskodások alapjára építi vallását: mit használt volna az a szenvedő népnek. De ő az elnyomattatottnak, a szenvedőnek mutat Istenben atyát, a szegénynek mennyországot, a kesergőnek titkos kamarat, hol a mennyei atya jelen van vele, s letörli könnyeit. Innét lehet már megérteni a népnek nagy örömét, mikor az angyal Jézus születésekor igy szólott : Ne féljetek ! hirdetek nektek örömet stb., mert született a megtartó. Dicsősség magasságban Istennek — a bálványok elenyésznek — békesség e földön és az emberekhez jó akarat, azaz isteni szabadítás. Máté XI., 2—5. Evangyeliomának ezen irányát jelzi maga Jézus is, mikor Keresztelő János elküldvén kettőt az ő tanítványai közül, megkérdé azok által : () volna-e az, ki eljövendő vala vagy mást kellene várni ? Monda nékik Jézus : menjetek el és mondjátok meg Jánosnak, a melyeket hallatok és láttok : a vakok szemök világát veszik és a szegényeknek az evangyeliom hirdettetik, miről másutt így szól: Boldogok a lelki szegények, mert övék a m. országa. Máté V., 3. Később, midőn már Jézus hirdette az ő tudományát, egy gazdag ifjú járult Jézushoz, mondván: Jó mesterem! micsoda jót cselekedjem, hogy az örök életet v

elvehessem ? Monda Jézus: ha be akarsz menni az életre, tartsd meg a parancsokat, Monda az itjú : mind ezeket megtartottam, mi fogyatkozás vagyon még bennem ? Monda neki Jézus : add el minden marhadat és osztogasd ki a szegények közt. . • A pedig elméne megszomorodván. Jézus pedig monda az ő tanítványainák : bizony mondom nektek, hogy a gazdag nehezen megyen mennyországba és könnyebb a tevének által menni a tőnek fokán, hogy nem a gazdagnak isten országába menni. Máté XIX., 16. stb. Jézus olyan evangyeliomot hirdetett, mely a mennyországot, az Istennek országát, nem a gazdagoknak, nem a hatalmasoknak, hanem a szegényeknek, a szenvedőknek allította fel e földön. Nem a tudósoknak, hanem azoknak, kik gyermeki odaadó hittel és örömmel fogadják el Istent atyjoknak. Ha meg nem tértek és olyanok nem lésztek, mint a kis gyermekek, semmiképen nem mentekbe a mennyeknek országába. Máté 18., 3. Hinc illae lacrymae ! Hogy mennének abba be tehát ma is, azok a tudósok, kik a természet titkait fürkészve azokban csak kifejléseket, a szükségesség törvényei szerinti működéseket látnak, de nem látják az atyai kezet, mely ott működik, kik bejárják az eget, egyik csillagról lépnek, mint meg annyi lépcsőn — a másikra, s így fel a magasságba, mig képzelődésük le nem szédül, de sehol istent, sehol mennyországot nem találnak. Mi élvezetet találnának a gazdagok, abban a templomban, hol ez hirdettetik : a gazdag elvette az ő javait ez életben, Lázár is az ő nyavalyáit. Lázár immár vigasztaltatik a mennyországban, a gazdag pedig gyötretik a pokolban ? Talalhat-e itt e szent házban élvezetet a nagyravágyó a kevély, midőn itt ilyen intést nyer: tanuljátok meg én tőlem, hogy én szelid, és alázatos szirti vagyok stb. Hogy jönne be az Úr házába örömmel a világ fija, holott hallja ama borzasztó szavakat : a ki magát meg nem tagadja, föl nem veszi az én keresztemet, és ügy nem követ engemet, nem méltó az én hozzám. Siethet-e oda a szent házba a Csalárd farizeus, ki a mások javait ármányainak ügyességével elveszi, a közkincset elsikkasztja ; midőn ott ezen szavak hangzanak: Jaj néktek farizeusok és Írástudók, mert az özvegyeknek házukat megemésztitek, hosszá könyörgésnek színe alatt a. o. súlyosabb lészen a ti büntetéstek. Mát. XX1I1, 14. Szóval vegyük rendre mind azokat, kiket terhel a vad, az egyhaziatlanságnak vádja : meg fogjuk mindenikre nézve találni Jézus evangyeliomaban azt, a mi nem vonja, hanem eltaszítja, s mintegy szellemi ostorral hajtja ki a templomból, mint Jézus a jeruzsálemi templomból az árusokat. Bizony igaz az, mit Jézus mond : Senki nem szolgálhat két úrnak : az Istennek és a mammonnak. Máté VI. 24. De hozzá szegődik e bajhoz, s még neveli azt az idő szelleme. A tudományok vívmányai kifejtették a miveltség virágait. A míveltség az élvezet vágyát. Ez szülte a sok szükséget, melyeket az eddig alkalma* zott szorgalom be nem szerezhet. Eut hat az emberiség, cifra csónakjain, a haszon utan. Nem elég a hét-