Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1880 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1880-02-29 / 9. szám
hogy minden ebbeli igyekezete oly sikertelen lenne, mintha vakon születettnek magyarazná a színek közötti különbséget. Ennélfogva értekezésének feladatául tekinti, hogy a józan gondolkodású, evangyeliomi keresztyének e híven felmutatott képben ösmerjék meg s kerüljék el azokat, kik mint hálátlan gyermekek törnek édes anyjuk ellen. Feltünteti a nazarenismus történelmi fejlődését, egész napjainkig s legújabb példákkal bizonyítja, a nazarénusok ferde eszűségét. Nem isten káromlás-e, kérdi, midőn pl. Lacházán találkoztak közülök olyanok, kik természetellenesen csonkították meg magukat; felhozza a lapunk 2-ik számában említett szalontai nazarénus szent ocsmány hőstetteit; megemlíti, hogy egy hódmezővásárhelyi nazarénus álmot latva, Jehova parancsát hallá, hogy miként hajdan Ábrahám, ügy ő mostan aldozza föl neki magazatat, mihez képest kis gyermekét az asztalra fekteté és zsoltárokat énekelve, az ártatlan nyakát bárddal vágta ketté; végül bemutatja azt a nazarénust, ki sertvése eltört lábát imája csodatévő erejével akarta összeforrasztani. Mindez oda irányul, hogy a farizeusi képmutatás bő köpenye alá rejtőzött „futkározó hamis atyafiakról® (Galat II. 2.) lerántsa a leplet, hogy a hívek tisztán lássanak, és senki altal meg ne csalattassanak. Egy példány ára tiz krajcár, tömeges megrendelésnél minden tíz példányra egy tiszteletp. jár. Megrendelhető utalványnyal vagy utánvét mellett szerzőnél: u. p. Kun-Lacháza. K ÜLÖNFÉLÉK. * Személyi hirek. A vértesaljai ref. egyházmegye segédgondnokaul Kenessey Kálmán miniszteri osztalytanacsos lett szótöbbséggel megválasztva. A világi aljegyzői állásra Sarközy Kázmér, Sziits Arthur, Sziits Andor és még mások nyertek szavazatokat; mivel azonban általanos többség nem volt, a három első köz*, mint a kik aránylag legtöbb szavazatot nyertek, uj szavazás lesz. —• Az alsóbaranya-bácsi ref. egyházmegye segédgondnoki állása, balázsfalvi Kiss Miklós elhunytával megürülvén, értesülésünk szerint, a legnagyobb valószínűséggel Gál Péter volt országos képviselő fog megválasztatni. — A felsőborsodi ref. egyházmegye bánfalvaí gyülekezete főgondnokául Ascher Miksa ott lakó s a népnevelés terén áldozatkészsége S meleg érdeklődése által érdemeket szerzett izraelita haszonbérlőt választotta meg. Választas után közebéd következett, az uj gondnok pedig a falubeli szegények közt élelmi szereket osztott ki. — Öcsödön az elhunyt Gál Imre ref. rektor helyébe ideiglenesen Miklósi Lajos okleveles tanítót alkalmazták. — A debreceni ref. főiskolaban a Tóth Mihály halála altal megüresedett gyakorlati theol. tanszék a rank következő áprilisi gyűlés alkalmával be fog töltetni. — T. Hubay László, volt sepsei s. lelkész, a múlt évben előbb Gyönkre, utóbb Aderjásra egyhangúlag megválasztatván lelkésznek, okt. 13-án Aderjásra a nép altal nagy örömmel a paplakra beszállittatott ; de már dec. 13-án 32 éves koraban elhalván, f. hó 15-én helyébe T. Szendi Lajos pacséri segédlelkész egyhangúlag megválasztatott. Közli Sepséről B. I. — Moh-Gyula budai tanitókáplán brassói magyar ev. lelkészszé választatott meg; helyébe Budán Greiffenstein Istvánt alkalmazták. * Deák József alapítványa. A nagykőrösi ref. főgymn. érdemesült tanára, Deák József úr, — a N. Kor. értesülése szerint — testi gyengélkedése miatt, a jelen tanév második felében tanári hivatalának folytatásától visszalép. Vele a latin classicitas egyik buzgó s tevékeny apostola lép vissza 27 évi közhasznú működése után azon palyatérről, melyre őt önmaga s classikusnak mondható kora képezte. Lehet, hogy körülményeinek alakulása után, a következő tanévben véglegesen is búcsút vesz a szeretett tanintézet tényleges vezetésétől. Deák melegen emlékezve b. e. szüleire, az őt s annyi ezereket nevelő főgymnasiumra, de honfiúi érzelemtől lelkesülten, magasztosan gondolkozva egyszersmind a magyar nemzetnek közelgő ezredéves örömünnepére is, mely 1889. évben lesz, az általa kitűzött feltételek s célok mellett, 7000 forintot tett le, alapítvány levele kíséretében, a tanügy oltárára a körösi főgymn. javára, a helv. hitvallású egyének és érdekek előmozdítására. Főbb feltétele az, hogy ez Összeg addig gyümölcsöztessék az ő halála után kamatos kamataival együtt és pedig elkülönzötten a többi alapítvanyoktól, mig az 22.000 forintra szaporodik. Ekkor 2000 forint kezeltessék külön, szülei Deák Sámuel és Ceglédi Sara emléke címén, melynek kamatat élvezze évenként, testvéreitől leszármazott n-kőrösi gymnasiumi tanítvany ; sőt ha ez megérdemli felsőbb tanulói palyájának teljes bevégezéseig. Egyenes jogutód nem létében, esetenként a kamat szintén a főgymnásium céljaira fordittassék. A 20.000 forint kamata, mely „Deák József főgymnásiumi tanár alapítványa® címet viselje, a tanari fizetések javítására, a tápintézetre, egyházkerületi tanári gyám- és nyugdíjra, classikus könyvek, főként szótárok szerzésére, a tanuló ifjúsági önképző tarsaság szellemi szükségeinek fedezésére, szegény és szorgalmas beteg tanulók gyógyítására és a pénztárnok fizetésének emelésére fog szolgálni. Az ily közhivatalnok emléke, ki tetteivel mutatja meg léleknagyságát, maradandó s áldott leend a jelen és utókor előtt ! * A balaton henyei ref. egyházat, lelkészét és tanítóját jan. 20-dikán nagy szerencsétlenség érte. Ugyanis a nevezett napon reggeli 7 órakor rémes tűzkiáltás riasztott fel bennünket s mire széttekintettünk, hogy hol, merre a tüz ? a nagy szélvésztől hordott íiszkök a szél útjában volt minden épületet meggyújtottak s egyszerre 6 lakház, két gazdasági épület, azok közt a ref. lelkészi lak s az iskola gazdasági épületei is égtek. Mentésről szó sem lehetett, a roppant füst és lángok közül alig tudtunk menekülni. A leégett épületek kettőn