Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1880 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1880-02-29 / 9. szám

PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. SZERKESZTŐ-és KI A D Ó - H I VATA L: VIII. ker. Máriautca 10. sz, 1. em. Elő fizetési dij: Helyben házhozhordással s vidékre postai küldéssel félévre 4 frt 50 kr., egész évre 9 frt. Előfizethetni minden kir. postahivatalnál ; helyben a kiadóhivatalban. Hirdetések dija: 4 hasábos petit sor többszöri beiktatásért 5 kr., egyszeriért 7 kr. sorja. — Bélyegdij külön 30 kr. Teljes széim/űi p él dém-y okkal main.elég- szolgáHiatunk. Pro aris et focis. Egy német iró találó hasonlata szerint, az emberiség haladási mozgalmaiban úgy tesz, mint a részeg paraszt, ki lóra akarván ülni, sehogy sem talál a nyeregbe, mert súlyegyent vesztve vagy túl veti magát a ló hátán, vagy innen marad le róla. Nekünk, kik a Bach-korszak nyomorúságait átéltük, a mai nyomorúságok közepette sokszor van alkalmunk ama hasonlatra gondolni, s lesújtó igazsága felett elmélkedni. Lapunk megindulásakor a bureaukratia fénykorát élte: a közügyek akkori intézői a társadalmi rend fő biztositékát abban látták, hogy a hivatalok s azok képviselői nenyúljhozzám-virágoknak voltak declarálva. Egyszer lapomban egy lelkésznek szolgabíró önkénykedése elleni szelid panaszát próbáltam kinyomatni, mit oly crimen laesaenek vettek, hogy Prottmann a lap lefoglalásával be nem érve, szükségesnek látta a szerkesztőt is maga elébe idézni, s neki a társadalmi morálból leckét tartván, magyarázgatta, hogy mily felfordult világ lenne akkor, ha a vezetendők a vezetőket igazgatnák és a nyáj mutatna utat a pásztornak. Az előszobában éppen egy csoport csavargó várakozott, mert a lelkek e mindenható ura, irók és zsebmetszők felett rendesen egy szusz alatt ítélt; Prottmann tehát a csavargókra mutatva, diadalmas logikával kérdé: ^Vájjon mi lenne a társadalomból, ha a birák megítélése e csőcselékre bizatnékr* s válaszra nem várva, hozzátevé: ^bizony tekintély és kegyelet nélkül társadalom fönn nem állhat * stb. stb. E hangon folyt a praelectio vagy egyóranegyedig. E Prottmann-féle bölcseség, tudjuk hová vezetett. A birodalmat anyagi és szellemi bankrotthoz juttatá, s azon kormányrendszer teljes megváltozását idézte elő, melynek ama tanok alapul szolgáltak. Beléptünk a dolgok mai rendjébe, s legalább a sajtót illetőleg, a régi rendszerrel merőben ellenkező úton haladunk. De hát nyeregben vagyunk e most már ? E kérdésre nem politikánk általános áramlata ösztönöz, melylyel nem foglalkozom, hanem időszaki sajtónk állapota, melynek magam is egyik csekély munkása vagyok. A sajtó-ügyet sem azon szempontból érintem, melyből a ministerelnök a most folyó budgetvita alkalmából tárgyalta: hanem tekintettel azon leverő jelenségekre, melyeket a szabadság e legbecsesebb adományával történő visszaélések ujabb időben eredményeztek és a melyek, mint mai számunk iskolaügyi rovatából látható, az egyház terén is kezdenek mutatkozni. Vannak, kik rosszat sejtő aggodalommal tekintenek a sajtó azon izgalmas megtartására, mely minden pietást megtagadva, a múltnak hagyományait fitymálja, annak tiszteletre méltó embereit folytonos megtámadásokkal illeti, és hogy nagy szellemű publicistánk, Desewffy Aurél kifejezésével éljek: ^minden oltárt leront, kivévén azt, melyre önmagát emeli föl az önszeretet.* Ily félelem legkevésbé illik azon egyház embereihez, mely ezer éves hagyományokkal volt kénytelen szembeszállani, és most is fennálló nagy intézménynyel megmérkőzni, hogy a lélek legszentebb jogát, a vallásszabadságot kivívja. A protestáns egyház a sajtóval egyidejűleg született, és szükséges, hogy azzal lépést tartva, 17